Jókai és a dagadt macska
A XIX. század közepén Németországban megjelent a Fliegende Blätter, benne egy bizonyos Wilhelm Busch rajzsorozataival. Jókai valószínűleg ebből a Monarchiában is igen népszerű lapból ismerte meg az "érdekes ötletet" - alig néhány évvel később, Üstökös című lapjában pedig már saját gyártású képtörténeteket kezdett el közölni, Magyar Miska és Német Miska kalandjai címen. Az akkor rendhagyónak számító rövidke művek rendszerint a "kényszerű sógorok" bugyutaságát figurázták ki. Dolinay Gyula 1872-ben elindított lapja, melyet egyébként "az olvasni szerető mindkét nembeli ifjúság és nép számára" ajánlott, ugyancsak közölt rövid képsorokat - igaz, ő készen, külföldről vette át ezeket.
Persze a fenti példákkal kapcsolatban még nem beszélhetünk a szó mai értelmében vett képregénycsíkról (vagyis többnyire egyetlen sorba rendezett, 3-4 képből álló, csattanóra végződő történetről). Sőt, ezekből a rajzolt művekből még a később nélkülözhetetlen képregényelemmé váló szóbuborék is hiányzik. A szóbuborék a mai képregényben maga is fontos és izgalmas vizuális elem, Jókaiék azonban nyilván úgy tartották: az ilyesmi csak zavarná a rajzokat. Náluk a szereplők még a képkockák alatti pár sorban beszélgetnek, illetve itt szerepel a narráció is.
A helyzet a Friss Újságban változott meg, amely 1935-től egészen 1950-es megszűnéséig már heti rendszerességgel közölt képregénycsíkokat, például a Póruljárt Zsipszi címűt. Ezen kívül még a 30-as években megjelenő Rádiónyugta hátoldalain és a Gyermekvilág lapjain jelentek meg a műfaj darabjai (utóbbiak a később hírnevessé váló Sebők Imrétől). Illetve ne feledkezzünk meg Pusztai Pálnak a Ludas Matyiban közölt, mára klasszikusnak számító Jucika című képregénycsíkvilágáról sem... A 70-es, 80-as évek során pedig a Pajtásban futó, Dargay Attila-féle Kajlával, illetve a Képes Újság oldalain megjelenő Bercivel találkozhattunk - hogy csak néhány példát említsünk.
- A rendszerváltás után nagyon divatosak lettek a bulvárlapok oldalain a stripek. A magyar kiadók közül több, így például a Blikk is megpróbálkozott a Jim Davis megálmodta stripikon, Garfield hazai leváltásával - nem sok sikerrel. A Három Madár Műhelyé (Dudás-Hauck-Zách) volt a legsikeresebb sorozat, mely a Teofil, a lenyűgöző vadűző címen futott 1995 második fél évében. - meséli Kiss Ferenc képregénykutató, -író és -gyűjtő, hozzátéve: - Egyébként Fazekas Attilával közösen mi is megpróbálkoztunk a dologgal. Semmi Áron majd' száz sztorija először az Esti Hírlapban ment, később aztán különféle megyei lapokban. Mostanában közlik őket újra a Csosch Bt. kiadványai - teszi hozzá. Természetesen manapság is találkozhatunk a műfaj darabjaival: Gróf Balázs népszerű Butapest című sorozata a Pesti estből, Marabu Dodó-szériája pedig egyrészt a Kreténből, másrészt a szerző önálló albumából lehet ismerős. Persze ezeken kívül még számos próbálkozás létezik: Pásztor Tamás szériája, a Tomster, illetve Haragos Péter Strip című munkája mindenképpen kiemelendő - de ezek sajnos csak a neten, vagy nagyon alacsony példányszámú képregényes lapokban jelennek meg.
- Szerintem a napilapok oldalára valók a sztripek, de talán csak két alkotóról tudnám elképzelni, hogy magas színvonalon, intellektuális poénokkal tarkítva, és ami a legfontosabb: napról napra képes lenne előállítani őket. Az egyik a karikaturista Marabu, a másik Szentgyörgyi Ottó (a Papír-on című sorozat alkotója) - mondja Kiss Ferenc.