- Van még olyan díj vagy elismerés, amit nem kapott meg, és vágyik rá? A frankfurti könyvvásáron nemrég megkapta a Jean Amery-díjat is.

- Igazság szerint soha nem vágytam díjakra. De persze mindig jól jött, különösen, ha pénzzel jártak. Azt is mondhatnám, engem minden díj meglep, és szinte gyermeki módon tudok örülni nekik.

- A Jean Amery-díjat mint eszszéíró kapta.

- Igen, hangsúlyozottan az Európáról szóló esszéimért kaptam. Érdekes dolog, hogy ezeket valamiért Magyarországon nem szeretik. A kritikák legalábbis általában csúnyán bántak velük. Emlékszem, pár éve Berlinben a magyar nagykövetség vacsoráján találkoztam Hans-Dietrich Genscher volt külügyminiszterrel, aki azzal üdvözölt, hogy érdeklődéssel olvasta a legutóbbi Európa-esszémet. Ugyanezt korábban egy magyar újságban jól lehúzták. Most akkor kinek higgyek? Végül úgy döntöttem, hogy inkább a német diplomatának. Amúgy is kezdek arra hajlani, hogy annak hiszek, aki jó dolgokat mond.

- Szívesebben ír manapság eszszéket, esetleg a mai világot
könnyebb ebben a műfajban megragadni?

- Nem, szó sincs róla. Az esszéket soha nem saját jókedvemben írom, hanem konkrét felkérésre. Aztán ha összejön belőlük egy kötet, akkor be is fejezem.

- Magyarországról úgy tűnik, mintha az utóbbi időben kicsit visszavonult volna, kevesebbet nyilatkozik és publikál. Mostani székfoglalójában arról beszélt, hogy Európában - különösen annak keleti részén - drámai értékvesztéssel állunk szemben. A rendszerváltás inkább összeomlás volt, és mintha visszafelé haladnánk az időben. Régi sebek szakadnak fel, utat nyitva a nacionalizmusnak, és továbbra is hiányzik a demokratikus kultúra. Nincs szükség ilyenkor egy értelmiségi véleményére?

- Senki sem lehet próféta a saját hazájában, és én aztán végképp nem vágyom erre a szerepre. De tény: egy ideje úgy érzem, hogy az ország kezd félrecsúszni, mintha süketek párbeszéde folyna. Berlinből nézve úgy tűnik, mintha valahol megrekedt volna a kulturális fejlődésünk, egyre kevesebb a hajlam az önreflexióra, és ha én ilyesmit írok, akkor rögtön lehazaárulóznak. Unom már. Nézze, 80 éves vagyok, ott élek szívesen, ahol engem szeretnek. De utolsó szibarita lennék, ha most panaszkodnék, mert a mostani ünnepség is azt mutatja, hogy engem Magyarországon is szeretnek. A könyveim is kaphatók általában, még ha itt a könyvkiadás és a -terjesztés kicsit másképp működik is, mint Németországban.

- Legutóbbi regénye 2006-ban jelent meg. Lesz következő?

- Igen, egy új regényen dolgozom, amelyből egy részlet magyarul is meg fog jelenni a Múlt és Jövő következő számában. A témája egyébként könynyen összefoglalható: a halál.

- Elég hátborzongatóan hangzik. Inkább beszéljünk arról, hogy ünnepli majd a 80. születésnapját?

- Egyszerűen. Megpróbálom elviselni.

Kertész Imre új regényéből, A végső kocsma című munkából a jövő hónap elején lát napvilágot az első részlet a Múlt és Jövő folyóirat új számában. A Magvető Kiadó ugyanakkor november 9-re, az író 80. születésnapjára jelenteti meg a szerző négy elbeszélését - Az angol lobogót, a Detektívtörténetet, A nyomkeresőt és a Jegyzőkönyvet -, illetve az ünnepre való tekintettel a négy könyv együtt, díszdobozos kivitelben is kapható lesz, korlátozott példányszámban.