A Magyar Nemzeti Galéria Gótikus festészet és szobrászat Magyarországon című állandó kiállításának felbecsülhetetlen értékű darabjai nem a török hódoltság másfél évszázada alatt elpusztult - nagyjából a mai - országterületről, hanem a középkori királyi Magyarország templomaiból, a Felvidékről, illetőleg Erdélyből származnak. Az oltárasztalt díszítő szárnyas oltárokon látható képek, szobrok újszövetségi történeteket idéznek, valamint keresztény szentek legendáit, csodatételeit ábrázolják.

Az oltárok készítése festők, fafaragók, asztalosok, aranyozók együttes munkája volt, akik az ábrázolásoknál nemcsak a sok százéves képi hagyományokat örökítették tovább, hanem saját jelenükre vonatkozóan is adnak számunkra utalásokat. Figyeljünk ezekre is, amikor végigsétálunk a kiállítás termeiben, köztük a volt királyi palotának a szárnyas oltárok egész seregét felsorakoztató egykori tróntermében.

Az egyik legszebb példa a Németújvárról való, 1410 tájékán készült, a Várandós Máriát ábrázoló táblakép. Az ábrázoláson szalmakalapot, vizesedényeket, Mária kezében orsóra tekert fonalat, mellette guzsalyfélét, valamint motringokat látunk. Egy angyalnál kézi, Mária lábánál pedig kerekes motollát s persze "kész" gombolyagot is találunk. A kép érdekessége - ahogyan az infrafelvétel kimutatta -, hogy művész a Szűz Mária hasát borító köntös alatta kis Jézust a kereszttel is megörökítette.

Az év nagyobb részében az oltárok zárva voltak, a hívek csak a nagy egyházi ünnepeken láthatták aranyozással díszített belső oldalaikat, faragásaikat. Így az 1480-as évekbeli jánosréti Szent Miklós-főoltár bal szárnyának belső két képe különös történetet idéz. A legenda arról szól, hogy egy keresztény pénzt vett kölcsön egy zsidótól, és megesküdött Szent Miklós oltáránál, hogy megadja. Amikor azonban viszsza kellett volna adnia, a feszületre esküdve állította, hogy már megtette. Agyafúrt módon azonban csupán az eskü idejére adta a pénzt rejtő, kifúrt botot a zsidó kezébe, aki mit sem sejtett erről. A keresztény embert hazafelé menet egy kocsi halálra gázolta, a botját eltörte, amelyből kigurultak az aranyak. A zsidó, ahelyett hogy eltette volna őket, csak a keresztény feltámadását kívánta. Amikor Szent Miklós imájára ez megtörtént, a csodák láttán maga is kereszténnyé lett.

E csodatétel kapcsán megfigyelhetjük a küllős kerekű szekeret - melynek szakasztott másával napjainkban is találkozhatunk - s a jókora hordót, aminek dongáit - igaz, ez ma már ritkaságszámba megy - abroncs helyett fűz- vagy mogyoróvessző fogja össze. Más képeken és szobrokon súlyos harapófogót, rusztikus fogójú kézikosarat, négyszögletes tányérkákat, szegecselt nyelű kést, csíkmintás törülközőt látunk - kinevettetés nélkül vehetnénk kézbe ma is bármelyiket. Azonban a kiállításban többször is előforduló sodronying és nehéz páncél napjainkra már kiment a divatból, csakúgy mint a hölgyek dús redőzetű, mell alatt megkötött köntöse - amint az M. S. mesternek a Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló 1506-os selmecbányai táblaképén is látható - vagy a férfiak harisnyaszerű nadrágja, az esetenként hozzá varrt bőr- vagy fatalppal.