Egy nagy szerelem van
- Sándor Pált nem igazán lehet elképzelni a piros Dunhill cigaretta nélkül...
- Sivó Gyuri vágóval találkoztam egyszer a folyosón úgy 1976-77-ben, és megkérdezte tőlem: "Pali, kérsz egy karton Dunhillt?" Nos, akkor én csak azt nem tudtam, hogy mi a karton és mi az, hogy Dunhill. Kihozott egy piros dobozt, és azóta ezt szívom. Az első karton nagyon kemény volt, de csak nyolcvan forintba került.
- Akkor ez tényleg egy régi szerelem. Sok ilyen van az életében?
- Egy nagy szerelem van, amelynek vannak részmegoldásai: maga az élet, azon belül a film, a nők, a barátok és újabban, ahogy múlik az idő, a család.
- Ahogy múlik az idő? Eléggé későn érő típus ezek szerint.
- Azt tudom, hogy akkor jönnek a dolgok az életemben, amikor szükségem van rájuk. Közvetlenül a rendszerváltás előtt nősültem meg, és amikor elkezdett hideg lenni, rájöttem, hogy milyen jó, ha az embernek van családja. A hideg alatt azt értem, hogy a rendszerváltás más életre kényszerítette azokat, akik életük jelentős részét egy másik társadalmi rendszerben töltötték. Manapság vigyázzban és vigyázva kell élni. A rengeteg kérdőjel, talány és változás közepette jó volt hazamenni, abba a közösségbe, ahol jó lenni, ahol az ember elengedheti magát. Addig nem igazán érdekelt, hogy ki vár engem otthon, hol lakom.
- Tizennyolc év hallgatás után készítette el eddigi utolsó, Noé bárkája című filmjét, 2006-ban.
- Valami összegyűlt, valamit megtapasztaltam. Lehet, hogy lassú vagyok, de kellett 12-14 év ahhoz, hogy érezzem, mifajta élet az, amelyet élnünk kell. Addig csak kóvályogtam..., de nem csak én. A kilencvenes évek elején tanítottam a főiskolán - én voltam az egyetlen oktató, akit nem kineveztek, hanem megválasztottak a gyerekek. Kirúgták a tanárukat, és az volt a büntetés, hogy választaniuk kellett. Én meg egyszerűen nem tudtam, hogy mit is kéne előadnom, azon túl, hogy a filmről beszélünk. Hová érkeztünk? Mi vár ezekre a fiatalokra? Fogalmam sem volt, hogy mi lesz az életünk következő periódusa.
- És végül mit tanított? Nem hiszem, hogy ennyiben hagyta.
- Azt, hogy egy dollár az egy dollár. A pénz hatalmát.
- 1982-ben nyilatkozta: "Összes filmjeim mind szorítottságból eredő emberi torzulásokról vagy az embernek maradás drámájáról szóltak". Mai szemmel visszatekintve az életművére, mennyire áll ez a definíció?
- Azt gondolom, hogy igen, megállja a helyét. De ezek nem tudatos dolgok. Zsigerből, ösztönből jönnek. Egy film nálam úgy születik, hogy eszembe jut egy hangulat, egy történet, egy arc, és elkezd belül dolgozni. Minden egyes filmem olyan, mint egy tükör. Belenézek, és rácsodálkozom, hogy jé, itt tartok? Lehet, hogy ez születési rendellenesség nálam, nem vagyok elég tudatos. Vannak az embernek elvárásai magával szemben, sok mindent fölad, sok mindent másképp gondol, sok minden átrendeződik, de van, ami állandó. Ahogy az ember él, gondolkodik, a filmek pedig megszületnek - főként olyan alkatú pasiknál, akik "önkifejeznek". Amikor elkészül a film, akkor jövök rá, hogy miért is csináltam meg: hogy maradhat meg egy ember embernek? Ez manapság különösen fontos, amikor nagyon nagy a kísértés a rosszra. El kell helyezkedni a saját világunkban, országunkban. Meg kell tanulnunk, mik az új értékek, mi az új morál. Nem akarom eljátszani, hogy én vagyok a jó ember. Csak igyekszem odafigyelni arra, hogy több maradjon a jóból egy kicsivel, mint amenynyi rossz kell ahhoz, hogy életben maradjunk.
- Korunk morális válságáról fog még beszélni? A Noé bárkáját mintha az utóbbi évek történései sokszorosan felülírták volna.
- Ezzel nem értek egyet. Még mindig folyik az önmeghatározás, saját magunk keresése. Ez roppant kegyetlen folyamat, de én nem látok ebben semmiféle rendellenességet. "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni" - mondta József Attila. Most épp a poklot járjuk, kutatjuk az utat ahhoz, hogy normálisan élhessünk. Hogy a bennünk lévő emberi értékeket hogyan kell újból megtalálni? Nem vagyok elkeseredve, hiszek magunkban. Hiszek az emberekben és hiszek az országban. Nem tudom elhinni, hogy egyszer itt egy Mad Max-
világ lesz.
- A Szerencsés Dániel című filmjével 1956 kapcsán a menni vagy maradni kérdést feszegette. Akkor az utóbbi mellett döntött. Most mi mellett szólna?
- Maradni, maradni! Az itt élés egy olyan gyönyörűséges kaloda, amelyikből én nem akarom kihúzni a fejemet. Itt születtem, itt lettem az, aki vagyok, hihetetlen sokat köszönhetek ennek az országnak és az itteni szakmának. Még így, hetvenévesen is azért kóválygok, és próbálok filmeket létrehozni, hogy visszaadhassak belőle valamit.
