De az egykori játszótársak gyanakodva nézték a lélekbúvárrá lett Kökényszemű Katicát. - Érdekes gyerek lehettem, visszahúzódó alkat - idézi föl a mindent eldöntő időket a Palacsintás király korabeli sztárja, és hozzáteszi, a mamája álmát valósította meg azzal, hogy színésznek tanult.

- Anyám Rákosi Szidi színésziskolájába járt, de a család végül eltiltotta a "komolytalan" foglalkozástól. Sokszor vezényeltem a fürdőszobában Beethoven szimfóniáit, egy időben pedig balerina szerettem volna lenni, mert apám zenész ismerősétől kaptam egy spicc-cipőt.

A színművészetire Liszy Demcsisina Anikó néven iratkozott be, merthogy az apja ukrán származású, s így anyakönyvezték. - Na, ezt felejtse el gyorsan - mondta Várkonyi Zoltán, az osztályfőnök, s elkezdődött a névgyártás. Legyen Dávid! - hangzott a javaslat, de Psota Irén miatt (aki akkoriban Dávid Irénként futott) ez nem volt lehetséges.

- Detre lett belőlem, az Anikót a csengő-bongó Annamáriára változtattuk. Később valaki mesélte, a névcsere személyiségváltást idézhet elő. Még jó, hogy erről fiatalkoromban vajmi keveset tudtam.

A Várkonyi-osztályban tanultak néhányan azok közül, akik később fényes színészkarriert befutottak. Detre Annamária Verebes Istvánnal, Kern Andrással, Blaskó Péterrel, Bodnár Erikával, Pap Jánossal járt egy osztályba.

Az egykori Demcsisina-lány Kern Andrással a főiskola után a Vígszínházba szerződött 1970-ben. Nem volt ez hálás időszak a kezdőknek, mert Ruttkay Éva játszotta a 13 éves Júliát. Esténként Sulyok Mária, Bulla Elma, Tomanek Nándor, Básti Lajos vagy Darvas Iván uralta a terepet. Nem volt könnyű labdába rúgni.

- Még egy kicsit várni kell! - mondogatták az ifjú titánoknak, akik már egy-egy beugrás után is úgy érezték, mindent elértek a színház világában, amit el lehetett érni.

- Egy Tennessee Williams-darabban, Az ifjúság édes madarában ugrottam be először Váradi Hédi helyett a Katonában, Sinkovits Imre mellett játszottam - meséli Detre Annamária, és megjegyzi, a görcsös embernél csak egy rosszabb van: a görcsös színész. - Minden este élő istenek árnyékában léptünk föl, ami a tanulás szempontjából nem volt hiábavaló. De azért annyira normális sem. Láthattuk, hogy 40-50 évet lerántunk a pályán, de akkorák úgysem leszünk, mint ők. Azt sulykolták belénk, hogy ami előttünk van, felülmúlhatatlan. Ami persze nem volt igaz.

Detre Annamária tudomásul vette a kor kánonját ("Nézze, Detre, lépnie kell, magának még sokat kell várni"), s Várkonyi ösztönzésére elszegődött a Gyermekszínházba. Hamupipőkét kezdett játszani, amikor pedig föltűnt A palacsintás király című tévéjátékban, mint Kökényszemű Katica, megismerte a nevét az ország.

- Szépnek és üdének kellett lenni, a gyerekközönséggel jól és okosan kellett bánni. Lett volna egy másik út is előttem, elmehettem volna vidékre, és akkor sokféle szerepben szakmailag hosszú időn át trenírozhattam volna magam. A biztonság fontosabb volt azonban, mint a szakmai előmenetel. Azt is kezdtem érezni, nem jó, ha azért töröm magam, hogy jaj, ezt meg azt a szerepet megkapjam, és hogy szerződést kössenek velem. Valami másra is szükségem volt. Felvételiztem az egyetemre.

Néhány fellebbezést és kérvényt persze meg kellett írnia, mire bejutott az ELTE pszichológia szakára, a tudomány jelesei féltették tőle a pszichológiát.

- Summa cum laude végeztem, nagyon érdekelt minden, motivált voltam - idézi föl kettős életének időszakát Detre művésznő. - Hosszú távú versenyző vagyok, szívósan haladok a cél felé. Amikor átvettem a diplomámat, elégtételt éreztem. Tőlem féltettétek a pszichológiát?!

A másik oldalon a színész ismerősök tapsikoltak örömükben, amikor meghallották, "mit csinál a Detre", aztán mégis arra jutottak, eretnekség ez. A délutáni darabokban szereplő színésznő estire járt, s a második egyetemi évben sorsát megpecsételte egy szovjet rendezőnő, aki ráosztotta egy kisfiú szerepét.

- Dühös voltam, nem csak azért, mert a telt idomaimat nehéz volt elrejtenem. Féltem, hogy kimaradok az egyetemről. Odamentem Kazán István igazgatóhoz, és kértem, ne osszák rám a szerepet. Ragaszkodott hozzá, én pedig megtettem azt a lépést, amit nem gondoltam volna magamról: fölmondtam. Kazán nem tudta ezt megbocsátani, nyílt lázadás volt ez egy zárt szakma belső rendje ellen. A korábbi szerepeimet megtarthattam, de kívülálló lettem. Pár év múlva pedig klinikai pszichológus, aki azt tervezte, hogy majd segít a színészeknek, ha hozzá fordulnak. De ezzel felsültem, mert jobban bíztak az idegenekben. Szerveztem két tréninget a Színházi Dolgozók Szakszervezetében. Nem volt tolongás. Emlékszem, milyen sokat mondogattam magamban esténként: amit magadba invesztálsz, nem kidobott pénz, hosszú távon megtérül. A lényeg, hogy ingyen se tartottak igényt a friss tudásomra.

Pedig nem jártak volna rosszul Detrével. A diplomáját évekig a "zsebében hordó" pszichológus a NASA által kifejlesztett, berepülőpilóták és űrhajósok fölkészítésében alkalmazott, hosszú ideig tiltólistán lévő módszerrel debütált. A relaxációs, stresszkezelő eljárás, melyhez fény- és hangeffektusokkal dolgozó készülék kapcsolódik, fokozza a tanulási teljesítményt. A módszer iránt kezdetben azok a szülők mutattak fogékonyságot, akiknek gyermekei tanulási gondokkal küzdöttek. Az üzleti világ az alvásterápiával és az alfa-hangokkal praktizáló szakembert később fedezte föl magának. S a magas beosztású menedzserek fölöttébb méltányolták, hogy a hangját, a gesztusait tudatosan használó trénerre akadtak a színésznő személyében. Szerencsések lehetnek azok a gyerekek is, akiknek drámajátékot tanít - az előképzettségében hiba nincs.

Az édes bosszúról is szólnunk kell. Detre Annamária nem hagyott fel a színészmesterséggel (ami számára egyben fontos terápia is volt). Játszott Bujtorékkal a Kakukkfészekben, vendégszerepelt az operettszínházban. Emellett kölcsönadta a hangját Isaurának, szinkronizált a Kisaszszony című tévés sorozatban, vagy a nemrég véget ért, nyolc és fél éven át vetített Bűvölet című szappanoperában.

- Mázlim, hogy ezeket folyamatosan ismétlik - mondja Detre Annamária. - Az emberek nem szabadulnak a hangomtól. De ez már egy modern pszichoterápiás rejtély határait súrolja.