Magyarországon százból hatan vallják magukról, hogy játszanak valamilyen hangszeren, de ha valóban meg is kell szólaltatni, már csak ketten állítják ugyanezt. Ez a szám Japánban 80, és Nyugat-Európában is 50-60. Ezt a megdöbbentő adatot Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke ismertette a Hangfoglalás szakmai beszélgetésén, amelyen azt boncolgatták, mennyire hatékony az ének-zene oktatás, mit lehetne tenni azért, hogy jobb legyen.

Egy biztos: igény van a hangszeres zenére. Több mint százezren tanulnak az alap- és középfokú zeneiskolákban, és a magántanárok mellett mind több a magániskola is, amelyek többnyire a hivatalos képzésből kiszorult könnyűzenei hangszerek oktatását vállalják. A jelenlévők közül mégis többen panaszolták, hogy a fiatal generáció nem zeneértő: nem tudnak különbséget tenni értékes és értéktelen, tehetséges és tehetségtelen között, mert borzalmas zenei műsorokon nőnek fel, de az iskolában nem tanítják meg őket, hogyan igazodjanak el közöttük.

Marton László szakíró szerint az általános iskolában a kreativitásélményt, a művészet-felfedezés örömét kellene átadni a gyerekeknek. Andrásik Remo hozzátette: az általános iskolának nem tehetségeket kellene keresnie, azok így is, úgy is vannak, inkább tömegeket kellene megtanítania zenélni, hogy legyen a tehetséget értékelő közönség.

De alkalmas-e erre a jelenlegi iskolai és zeneiskolai rendszer? Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke elmondta: heti egyetlen énekóra szerepel az órarendben, az iskolákban alig vannak hangszerek. Igaz, hogy sok tanár elzárkózik a könnyűzenétől - de úgy véli, nem a könnyűzene oktatása a cél, hanem az, hogy felkészült embereket engedjenek ki az iskolapadból, akik a sokféle stílusban megtalálták a nekik tetszőt.

A jelenlévők közül többen úgy gondolták, pillanatnyilag ez nem így van. Vincze Béla, a debreceni Rocksuli egyik alapítója elmondta: hallott olyan esetről, amikor valaki azért nem tudott (az igény ellenére) elindítani egy, az övéhez hasonló iskolát, mert a klasszikus zeneiskola tanárai nem nézték jó szemmel, hogy helyettük sok gyerek a könnyűzenei oktatást választotta volna. A zeneiskolákban viszont nem lehet a könnyűzenével ismerkedni, legfeljebb akkor, ha a vállalkozó szellemű tanár hangszeres zene címszó alatt tanítja a diákokat.

Szebeni János, Pécs 2010 könnyűzenei programjainak projektmenedzsere feltette a kérdést: mi értelme van annak, ha a gyerek akár heti három órát ül végig passzív ellenállásban, mert a nép- és klasszikus zene már idegen tőle? Többen úgy vélték, a mai gyerekeknek már "a pop-rock a népzene", vagyis ez az a műfaj, amely a mindennapjaik szerves része.

Réz György, a Majdnem Híres Rocksuli vezetője hozzátette: ha a fiatalok igénye nem is szempont a közpénzből finanszírozott zeneoktatás tartalmának meghatározásánál, lehetne más országok példáját követni. Több helyen mérlegelik, hogy a tanítás hoz-e hasznot: a skandináv országokban például már metáltanszék is létezik, aminek eredményeképpen átlag kétévente jön egy újabb együttes, amelyik meghódítja minimum Európát. A másik szempont az lehet, hogy a nemzeti kohéziót szolgálja-e a tananyag. Szerinte a pop-rock mindkét kritériumnak megfelel, már csak ezért is érdemes lenne oktatni. Marton László megjegyezte, és többen egyetértettek vele: természetesen nem arra van szükség, hogy egy alkalmatlan tanár ezentúl abból feleltesse a gyerekeket, hány lemeze volt a Metro együttesnek.

Újfalusi Gábor, a PANKKK vezetője elmondta: a jogszabályi háttér már jó ideje lehetővé teszi, hogy a tanár a könnyűzenét is beemelje a tananyagba. Sőt már módszertan is van, Gonda János hosszú évekkel ezelőtt kidolgozta (olyan régen, hogy technikailag már el is avult, hiszen kazettán létezik). Vagyis pillanatnyilag egyedül a pedagóguson múlik, hajlandó-e a könnyűzenét tanítani. Ember Csaba azt mondta: a fiatalabb tanárok már nyitottabbak, ennek ellenére biztos, hogy az ének-zene oktatást meg kell újítani. Akkor is, ha az órarendekben a jelenlegi heti egy óra marad.