Két év múlva ugyanitt

Régóta ígérték, de végre eljött az idő: felújítják a Zeneakadémiát. Ennek mindannyian örülünk, annak kevésbé, hogy két évig biztosan nem lesz itt több koncert. Mielőtt végleg legördülne a függöny (ha volna), egy koncertsorozattal búcsúznak a Zeneakadémia volt és jelenlegi növendékei a Da Capo 2011 elnevezésű fesztiválon.

A rendezvények között a leginkább nagyszabású a Nemzeti Filharmonikusok kísérlete lesz: ők november 8-án délután három és éjjeli fél tizenegy között előadják Beethoven mind a kilenc szimfóniáját. A karmester természetesen Kocsis Zoltán lesz, a zenekar soraiban a Liszt Akadémia növendékei is ott ülnek, ami az intézmény és az együttes közötti szorosabb együttműködés kezdetét is jelenti. Az esttel nem a manapság divatos művészeti maratonokkal akarják felvenni a versenyt, egyszerűen zenei szempontból izgalmas végigkövetni azt a páratlan zenei utat, amelyet Beethoven élete során bejárt. A Non- stopnak keresztelt koncert előtt nyílt napot is tartanak a Zeneakadémián, amely során a mostani növendékek minikoncertjeit hallgathatjuk meg.

November 3. és 9. között a fesztiválon fellép majd Kelemen Barnabás, Vásáry Tamás, Kokas Katalin, Várjon Dénes, Banda Ádám, Ránki Dezső, Klukon Edit, Baráti Kristóf és még tényleg elég sokan mások. A dzsessztanszak tehetségeit is meghallgathatjuk egy esti koncerten, ahogy az orgonatanszak is az éjjeli órákba nyúló rendezvénnyel vesz búcsút a Zeneakadémia híres - habár mostanában gyengélkedő - orgonájától. (L. P.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.