- Tízmillió ember él ebben az országban, ebből nyilván még ötmillió sem olvas. De pár százezer ember azért igen, és nem feltétlenül csak képaláírásokat - válaszolja Mezővári Gyula, a Budapest Bristol főszerkesztője, mikor a magas példányszám elsőre illuzórikusnak tűnő voltán értetlenkedünk. A főszerkesztő úgy véli, manapság is sokan próbálnak nekik való írásokat keresni az üzletekben, hírlapárusoknál - az ő számukra készítik a Budapest Bristolt, amelynek címe egyébként utalás a Nyugatra: a folyóiratot éppen a budapesti Bristol kávéházban alapították.

Noha előzetes piackutatást nem végeztek, a főszerkesztő szerint az első visszajelzések egyértelműen pozitívak, az új lap kelendő. Négy állandó rovatot kínálnak (világ/kép, lélek/tan, szín/tér, sors/forduló), és azt remélik, jól megfér majd egymás mellett a klasszikus és a mai irodalom, Ambrus Zoltán, Hemingway és Örkény, Tömörkény, Boris Vian, Ray Bradbury, Podmaniczky Szilárd és Erdős Virág prózája, egy Bozsik Yvette-interjú, vagy éppen Czeizel Endre írása, na és persze a rejtvény. A főszerkesztő állítja: a mai magyar irodalomban túl sok a meditáció és kevés a történet. Pedig történetekben élünk, így a történetekben tükröződnek a mindennapok.

Örök rejtély. Így jellemzi a magyar folyóiratok példányszámkérdését a szakember, Reményi József Tamás kritikus, a Palatinus kiadó szerkesztője. Noha mikor egy lap pályázatot nyújt be az NKA-hoz, a kiadónak meg kell jelölnie a megjelenési példányszámot, de hogy mennyi a remittenda, vagyis a nem értékesített, olvasóra nem találó példány: titok. Az viszont biztos, hogy ma legfeljebb egy-kétezer példányban jelennek meg az irodalmi lapok. Míg régen az újságosstandokon kitüntetett helyük volt a folyóiratoknak, ma nem könnyű megtalálni őket az árusoknál.

- Úgyhogy a "folyóirat-irodalom", amelyre olyan büszkék vagyunk, gyakorlatilag terjesztetlen, és egy, ha nem is belterjes, de legalábbis bensőséges kör olvasmánya. Ez pedig szomorú fejlemény - hangsúlyozza Reményi. Míg a rendszerváltás idején jelentkező új lapok - például a 2000, a Holmi - szélesebb közönséget is vonzottak, a fiatal értelmiség napi eledele volt a szépirodalom, ma ez a fiatal értelmiség eltűnőben van. Ilyen értelemben megszűnt a hagyományos folyóiratok olvasói bázisa is. Ráadásul az internet is egyre intenzívebben vesz részt az "olvasószerzésben": jó néhány, irodalmat is közlő honlap, virtuális formában is létező kiadvány található a hálón. Ennek - túl azon, hogy nem épp a nyomtatott újság példányszám- emelő jelensége - örülni kell a kritikus szerint, mert a folyóirat-kultúra mégiscsak "átmentődik". Reményi nem állítja tehát, hogy lapot alapítani felesleges, azt viszont határozottan, hogyha nem volna költségvetési támogatási rendszer, nem lennének irodalmi folyóiratok sem.

Ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy nem szabad temetni a nyomtatott betűt, a kézzel fogható irodalom továbbra is él. Igaz, egy-egy friss könyv, lap illata ma már nem annyira az olvasót nyűgözi le, hanem rendszerint magát az alkotót. Még mindig a konkrét megjelenés biztosítja az irodalmi életben való jelenlétet, és a körülmények ellenére mindig akadnak újabb lap- és könyvkiadó-alapítók. Mégis úgy véli, illúzió azt gondolni, hogy egy irodalmi lap elkelhet 8000 példányban - és ennek semmi köze ahhoz, milyen színvonalú írásokat közöl a periodika. Még akkor is, ha nem a szakmai közönséget célozza meg, hanem a nagyközönségnek kínál normális olvasnivalót, amely réteget pedig igencsak elfelejtették mind a könyv-, mind pedig a folyóirat-kiadók.

De azért drukkol.