Az apja, Fényes Iván gépészmérnök, repülés-baleseti szakértő, az első hazai szélcsatorna tervezője előrelátó ember volt. A háború kezdetén kinevették, hogy óvóhelyet épít. Aztán szaladtak hozzá, hogy kell ezt csinálni? Fiatal korában sportlövő volt. A kommün idején az apja, a Magyar Nemzeti Bank aligazgatója megkérte, állandóan kísérje, és ha lefognák, lője le. Nem csoda, hogy 1944-ben elmenekültek az új hatalom elől. Ám Németországban a német katonák elvették tőlük a kocsit, az élelmiszert, mindent. Ildikó hétéves volt, a húga, Csilla négy, és a család csak ment, menekült egészen egy kis bajor faluig, hátha ott nem bombáznak. Őket az amerikaiak szabadították fel, de ettől alig enyhült a nyomor. A mama és a nagynéni egy frankfurti kórházba került, Csilla pedig tébécés lett.

- Jó kálvinista apám az Istenre bízta a sorsunkat. Ausztráliától kezdve az USA-n át Venezueláig mindenhova beadta a letelepedési kérelmet: oda megyünk, ahová először megkapjuk! Aztán nézte a térképen, hol is van ez a Venezuela. 1947 decemberében ért oda a hajónk. Mindent ígértek, kaptunk is 50 bolivárt (15 dollárt).

- A legendás előrelátás?

- Nem sokat hibázott. Az egyik németországi menekülttáborban barátságba került egy katolikus pappal. Ő adott egy latin nyelvű ajánlólevelet, és az összes pecsétet rányomta, ami a keze ügyébe került. Caracasban aztán apám megérdeklődte, melyik a legjobb lányiskola és jelentkezett a levéllel a ferenceseknél. Ösztöndíj nem volt, de Csillát is és engem is felvettek bennlakásos tanulónak azzal, ha pénze lesz apámnak, utólag fizet. Főnyeremény volt, mert az albérletben az ágyunk sem fért el.

A mama mozipénztáros lett, a nézőket pedig a papa kísérte a helyükre. Aztán az áldozókat fényképezte a templom előtt. De elég gyorsan bekerült az egyetemre, ahol eleinte kézzel-lábbal "mutogatva", angol, francia, német, olasz, latin keveréknyelven adta elő a hidraulikát.

- A gyerekek tanították spanyolra a szülőket?

- Más volt a rend. Apánk már otthon német nyelvű óvodába járatott engem - Csilla még túl kicsi volt -, Németországban aztán gyorsan megtanultuk a nyelvet. Apa esténként ott magyaroknak adott angolórákat, noles volens (akarva-akaratlan) minden csoportját végighallgattuk, és megtanultunk angolul is. Caracasban a mamánk fantasztikus pedagógiai érzékkel otthon csak magyarul értett. Én ezt folytattam a gyerekeimmel.

A háború utáni első caracasi magyar ünnepséget, a Szent István-napot Fényes Iván rendezte. Végül tizenhat magyar szervezet jött létre, ma tíz van, a cserkészettől kezdve a katolikusok szervezetén át a nőcsoportig sokféle.

- Külön kell beszélnünk a latin-amerikai magyarokról!

- Mekkora veszteség, hogy bezárták a caracasi és a Sao Pauló-i konzulátust és a chilei követséget. Olvastam az érvet, hogy Magyarországnak miért lenne több külképviselete, mint Svédországnak. Csakhogy svéd szórványok nincsenek!

- A fejébe vette, hogy fizikus lesz?

- Apám döntött így. A húgom archeológus akart lenni, én történész. Apánk azt mondta: ha tovább vet bennünket a sors, a humán diploma értékét veszti. Csillának jó az emlékezőtehetsége, ő legyen vegyész, Ildikónak nem jó, viszont logikusan gondolkodik, ő legyen fizikus.

- Haragudtak rá?

- Nem. Tiszteltük és szerettük. Sosem utasított, hanem meggyőzött bennünket. Olyan egyedül vagyunk négyen - mondta -, hogy mindent meg kell beszélni. Igaza lett, mindketten boldogultunk.

Ildikó és Csilla is Amerikában diplomázott, mert Venezuelában nem volt fizikusképzés. A végzés után Ildikó rögtön egyetemi oktató lett. 1968-ban ösztöndíjat kapott Amerikába, Németországból pedig az építész Dietrich Kunckelt posztgraduális képzésre kiküldték ugyanoda. Csilla fantasztikus szervező volt egész életében (ő a későbbi Csilla von Boeselager, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója), neki köszönhető, hogy a New York-i magyar piarista bálon Ildikó találkozott a leendő férjével.

- Előre megmondtam Dietrichnek, hogy én a gyerekeket magyarnak nevelem, otthon mi úgyis németül beszéltünk, és a formális német nevelést a német nagyanyjuktól kapták.

Dietrich három hónap alatt megtanult spanyolul, és a caracasi Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumba került. Ildikónak egy év ösztöndíj után kettőt kellett ledolgoznia az egyetemen, utána át akartak költözni Németországba, de Dietrich megnyerte az operaház tervpályázatát és az építését is. A nagyszabású munka miatt nem bánták, hogy maradtak, most azonban már sajnálják a bizonytalan helyzet miatt.

- Papucs alatt tartotta a férjét, hogy szép magyar nevük lett a gyerekeknek?

- Dehogy. A vezetéknevük német, az első keresztnevük magyar, a második német, a harmadik nemzetközi. Béla (39) és a felesége is építészmérnök, várostervező, dupla diplomások, Caracasban élnek. Lányom, Csilla (37) és erdélyi férje is orvos, ők Bécsben dolgoznak. Zoltán (34) az Iparművészetin végzett Budapesten, magisztrátust szerzett Berlinben, fotózik, installációkat, kisfilmeket készít, közreműködik a Soproni és a Sziget Fesztivál rendezésében, Berlinben él.

A három gyerek a Külföldi Magyar Cserkészszövetség táboraiba járt Bajorországba, ahol Kölley György, Gyurka bá' irodalmat, történelmet, néprajzot is tanított nekik. Otthon pedig magyarórájuk volt mindennap. A hatéves Zoltán fellázadt, hogy ő venezuelai, nem tanul tovább magyarul, miközben a barátai kinn játszanak. Béla megkérdezte: te nem vagy magyar? Nem. Akkor nézz körül, hogy nyáron kiknél maradsz, mert mi megyünk cserkésztáborba, ahol különben is csak magyarul tudnál beszélni, mert ez a közös nyelv...

- Másnap Zoltán megjelent az óránkon - mondja nevetve Ildikó.

- Jól őrzi a papa örökségét!

- Amit akkor kapott meg az öt unoka - ebből Csilláé kettő -, amikor befejezték az egyetemet. Azt mondtuk, Fényes nagypapa annak örülne a legjobban, ha ez a pénz visszakerülne Magyarországra. Vettünk hármójuknak egy lakást Budán, a felét mi fizettük. Ugyanezt tette Csilla is.

Időközben persze hogy Dietrich is megtanult magyarul! Caracasban egy épületben van a német, a svéd és a magyar protestáns egyház. A német pap meglepetten kérdezte, hogy miért a magyarokhoz iratkozott be. "Azért, Her Pastor, mert a németek nélkülem is megvannak, de a magyaroknak minden lélek számít!"

- Gyerekeik minek vallják magukat?

- A művész fiam Identity címmel készített egy videót (www.nol.hu). A filmben először megjelenik mint venezuelai, mutatja az útlevelét, és elmondja spanyolul, hogy venezuelai, ott született magyar anyától és német apától, venez, úgy gondolkodik, úgy érez, mint a többi venez. Utána megjelenik mint német, mutatja a német személyi igazolványát és elmondja németül, hogy az apám német, az anyám magyar, én német vagyok, ismerem a német szokásokat, azok az enyémek, német vagyok. Végül megjelenik magyar útlevéllel, és elmondja magyarul: magyar vagyok, magyar az anyám, magyarul érzek, magyarok a szokásaim, és mindezt magyarnéptánc-szólóval fejezi be. Szóval venezek, németek, magyarok - emberek.