- Honnan érkezett az ihlet a regényhez?

- A könyv egy találkozás gyümölcse. Egy olyan nővel futottam össze, akit nagyon hoszszú ideje nem láttam. Gyerekkorunkban ismertük egymást, majd megszakadt a kapcsolat. Most meg megjelent két gyerekkel és egy férjjel. Nagyon megváltozott, mintha nem is ugyanaz az ember lett volna. "Úristen, hogy történhetett ez?" - gondoltam. Átfutottam az életem főbb állomásain, és tudatosult bennem, hogy nem tudnám újra ugyanígy végigcsinálni. Nem azért, mert a döntéseim katasztrofálisak lettek volna, hanem mert megváltoztattak. Ha magunkba nézünk, és képesek vagyunk megragadni azokat a pontokat, amikor változtunk, rájövünk, hogy az okok a rutinban keresendők. Tehát azok a dolgok formálják igazán a személyiségünket, amelyek ismétlődnek, amelyeket nagyon sokszor megteszünk. Mondjuk, hogy felveszszük a telefont. Olvastam egy tudományos magazinban egy cikket arról, hogy ezáltal fizikális változások is végbemehetnek az agyunkban. Na, ezt fenntartások nélkül elhiszem.

- Magáról mintázta Pippa Leet?

- Dehogy! Annyi személyes van benne, hogy az egyik közeli barátnőm férje sokkal idősebb, mint ő. De efféle saját tapasztalataim nincsenek. Pippa Leeben pont azt szeretem, ami nem én vagyok. Nagylelkű, nincsenek ambíciói, burokban él, semmiért nem kell harcolnia, végtelen empátiával rendelkezik. Nagyon szeretnék egy ilyen barátnőt.

- Író, forgatókönyvíró és rendező. Nem lett volna egyszerűbb az élete, ha felkér egy forgatókönyvírót, ahelyett, hogy saját maga szedi ízekre a könyvét?

- Nem, irtózatosan kemény munka volt, de nagyon élveztem. Mivel a regény mozaikszerű, nagyon nehéz lett volna egy külső személynek megmagyaráznom, hogy épp melyik érzelmi szálat vagy motívumot akarom kiemelni. Arra törekedtem, hogy érzelmileg hiteles legyen a film - a forgatókönyv tulajdonképpen csak köztes játék a formákkal.

- Akkor az írás, gondolom, a legkönnyebb akadály.

- Talán azt mondanám, hogy sokkal jobban irányítható, mint a többi, de vannak olyan időszakok, amikor egyszerűen nem vagyok képes jól írni. Ez pedig a világ legfrusztrálóbb dolga. Különösen, hogy olykor hónapokig is eltart. A rendezés volt a legélvezetesebb része a folyamatnak. Imádok színészekkel dolgozni, elvarázsol, ahogy rajtuk keresztül bármilyen érzelmet életre tudok kelteni. A film szerintem tulajdonképpen egy érzelmek által felépített szobor, amelyet persze képtelenség teljesen kontrollálni. Rendezőként sokszor csak figyelek, segítő kezet nyújtok és csodálom, hogy magától létrejön a varázslat. Ez a tehetetlenség azonban sokszor agóniába is fordulhat. Különösen, amikor nincs elég idő arra, hogy befejezzünk valamit.

- Akkor, gondolom, nagy gondossággal választotta ki a színészeket.

- Pippa Lee szerepével sokáig gondban voltam. Ötven körüli színésznőt kerestem. Robin Wright Pennre már az elején gondoltam, csak hát ő még fiatalabb a karakternél, és mint nő nagyon tartottam attól, hogy egy színésznőt arra kérjek: legyen önmagánál öregebb. Az volt az óriási mázli, hogy tulajdonképpen ő érdeklődött a film iránt, így kérni sem kellett túlságosan. Talán a korosztálya legjobb karakterszínésze, elképesztő volt nézni, ahogy ritmust és életenergiát váltott, amint belépett a szerepébe.

- Akkor miért nem csak őrá bízta a munkát? A film egy részében Blake Lively alakítja Pippa Leet.

- Az idősebb önmagunkat még el lehet játszani, visszafelé azonban ez már nem igazán működik. Még Robin Wright Penn sem tud természetes és hiteles huszonegy évesnek tűnni a vásznon.