Kácsor Zsolt: István király blogja

Azokat az utalásokat is hiába keressük, amelyek a szöveg (fiktív) naplóvoltát lennének hívatva tudatosítani az olvasóban, a függelékben található szövegrészek címe - "EXTRÁK / Kimaradt jelenetek" - meg éppenséggel egy harmadik műfajhoz, a DVD-ROM formájában kiadott filmekéhez kapcsolja merőben alkalmilag, s minden tartalmi-formai következmény híján, a munkát.

Hogy mi hát akkor az István király blogja, erre nézvést a könyv mottója, a Joseph Heller Isten tudja című regényéből vett passzus igazít el. A 22-csapdája szerzőjének könyve (1987-ben jelent meg a magyar fordítása) arra a receptre készült, amit a tizenhetedik-tizennyolcadik századtól börleszknek neveznek. Végy valamely klasszikus legendát, antik mítoszt, magasztos és hősi fejezetet a történelemből, s add elő a mai kisszerű mindennapiság nyelvére, szokásaira és magatartásformáira lefordítva, azaz ütköztesd össze a magasztost az alantassal. Ha az alantas húzza a rövidebbet, paródiát olvastunk; ha a magasztos, akkor travesztiát.

Erre a receptre készült Kácsor könyve is: István király (mivel él még, se nem Szent, se nem I.) meséli el benne a mai magyar lumpenpolgár eszének és nyelvhasználatának a szintjén az életét, benne az uralkodás és az államalapítás viszontagságos történetét. De családi életének viszontagságait is: Gizella hol ezért, hol azért rágja a fülét, így viszonylag gyakran kénytelen "Húzzál a picsába, bajor boszorka"-szerű fordulatokkal kicsikarni magának némi domesztikus békességet. A történet jól ismert alakjai is rendre átesnek a börleszk színeváltozásán. Koppányról például megtudjuk, hogy korábban vette fel a keresztséget, mint István, nyugatimádó majom, és a frank arisztokraták kiejtését utánozva raccsolva beszél magyarul.

Aztán valami aktuális áthallásrendszer is felsejlik a szövegben: az idegenszívűek élére álló István, aki német lovagokkal bírja jobb (keresztény) belátásra és az Európába való betagolódásra az igaz pogány magyarokat, alkalmilag hol Kádár-, hol Gyurcsány-börleszknek mutatkozik - balliberális diktátornak, ahogy az ilyesmi a turulista prizma fénytörésében látszik. (Kár, hogy ezek a német lovagok nem pufajkát viselnek mellvértnek a könyvben.)

Amúgy viszonylag szelíd ez az - alcíme szerint - "ómagyar szatíra". Meg-megpiszkál egy-egy tabut, de előítéleteinkbe és érzékenységünkbe csupán igen óvatosan gázol bele, ha egyáltalán - a swifti szatíra gyilkos dühe, a blaszfémia végletessége hiányzik belőle. Bár szellemes és szórakoztató olvasmány, mindenképp súlytalanabb munka, mint Kácsor előző (de talán később íródott, s ezért jóval kiérleltebb?) könyve, a kitűnő Barbarus - magyar história (2008).

De vegyük a maga értékében a könyvet, annak, ami valójában: ez a se nem blog, se nem napló, se nem DVD-ROM igazából könyvhossznyi humoreszk, mely rendelkezik ugyan e műfaj minden előnyével és értékével, de sajnos, kénytelen viselni korlátai nyűgét is.

Athenaeum, 189 oldal, 2490 forint