Persze tudja, aki tudja, hogy ez sem épült minden botrány nélkül. Eredetileg a Fidesz szimbolikus főhadiszállásának készült, és rohamtempóban; a városi legendák szerint az öszszegből sem keveset nyúlhattak le, de a mai Magyarországon ez is kivételes egyenleg, mert valami legalább elkészült, továbbá az ma is rendkívüli, sokak örömére és rendeltetésszerűen működik. A vízipipázó meg pletykáló gimiseknek ez a dimenzió persze nem létezik, nekik ez szigorúan csak a mindent kitöltő jelen simogató napfénnyel, én viszont még arra is emlékszem, amikor a nagy sietségben kiderült, a Ganz-gyár állami területébe teleknyi másik tulajdon ékelődik, éppen az elkészült Zöld Péter játszótér helyén. Az állam egyezkedni próbált, és egyben halogatott: a vége aztán az lett, hogy a kelendő telek ára egyre kövérebbre nőtt, majd végül mégis csak irodaházak épültek a park közepébe.

És igen, nekem most itt, a napsütésben is az jut eszembe: lehet-e egy épületre haragudni, tehet-e egy ház a saját születéséről, meg nyerhetnek-e a tervezők és a beruházó ekkora hendikepből?

Ha örökösen az eredeti (és konfliktusoktól mentes, őstiszta) állapotot követeljük vissza, nyilván nem.

De ilyen őstiszta állapotok nincsenek. Menjünk csak arrébb egy tetszőleges utcával, és rögtön láthatjuk, összeviszsza stílusú házak állnak egymás mellett, a Történelem, az úgynevezett Fejlődés és az Idő nemigen volt tekintettel semmilyen harmóniára húsz, harminc, de száz éve sem. A város, ez az élő organizmus mégis összedolgozza őket. A Modern és Avantgarde névre elkeresztelt két irodaház ugyan az egyik nézőpontból pofátlanul telepedett be egy környék kivételes közösségi zöldterületébe, egy másik nézőpontból viszont a lehető legtöbbet hozta ki egy kényszerű helyzetből. (És akkor ez még csak nem is annak a kereskedelmi PR-szövegnek az érvelése, amely szerint az irodaházak állítólag újabb funkcióval színesítik a parkot.)

Mindkét ház makettszerűen könnyed, mintha egy sűrűn kivágott dobozba méretes üvegkubusokat illesztettek volna. A végeredmény különböző ugyan, de mégis hasonló: a nagy üvegfelületekkel nemcsak átlátható irodaházak születtek, de beláthatók is. A transzparencia tehát nemcsak abba a hagyományos irányba működik, hogy az íróasztalnál ülők stírölhetik az alant hangyaszerűen mozgókat, hanem fordítva, a kívülálló többség felé is. A tervezőktől (DPi design, illetve Pintér Tamás és Kéner Tamás) ez már-már demokratikus gesztus volt, és ma már léteznek olyan bérlők is, akiknél nem feltétlenül árt az imázsnak, ha nem a pénzhatalom valamelyik dölyfből és műkövekből emelt bástyaemlékművében székelnek. Bár a számomra leheletnyivel vonzóbb Modern jelenleg felállványozva áll, mert itt-ott már lepotyogott róla a sötét kőborítás néhány darabja, nem látszik viszont a két új épületet a föld alatt összekötő, méretes mélygarázs (a Fény utca felé igen diszkrét kihajtóval). A beruházó WING Zrt. (leánykori nevén Wallis Ingatlan) a Zöld Péter játszóteret is áthelyezte/felújította - így bekerítve, EU-szabványosítva sajnos jóval unalmasabb helynek tűnik, illetve nem is tűnik, mivel a sok-sok biztonsággal a használók korátlaga is lejjebb szállt - ezt mondják a nagyobb gyerekek.

A mindig uralkodó jelen idő majd ezt is betemeti. Mert házakra haragudni sosem érdemes, de másra azért lehet.

(Irodaházak a Millenáris Park területén)