Négyévesen Halász Judit és az AC/DC felvételeit hallgatta, tizenévesen már ráunt Jimi Hendrix szólóira, s amikor újabb katartikus zenei élményeket keresve, másodikos gimnazistaként felfedezte Bartókot, a "mestertől" kiindulva gyorsan eljutott az erdélyi és a cigányfolklórhoz, ahonnan egyenes út vezetett Járóka Sándorhoz és a kávéházi zenéhez, nemrégiben pedig Radnóti Miklós költészetében talált új ihlető forrást.

Both Miklós pályafutása tehát korántsem szokványos. Bár a családban voltak zenei hajlamú ősök (zongoraművész nagymama, kántor nagypapa), de az unokának a piszkos anyagiak miatt eleinte nem sok esély mutatkozott a művészpályán.

"Édesapám már mérnöknek tanult, bár Woodstock gyermekeként autodidaktaként ő is megtanult gitározni. Volt érzéke a hangszerhez, nekem is ő mutatta meg az első akkordokat, de mivel nagyon szegényen nevelkedett, nem volt lehetősége a komolyabb pályafutásra. A progresszíveket - Hendrixet, a Black Sabbathot, John McLaughlint, az AC/DC-t - azonban az ő révén hallgattam és utánoztam már kisgyerekként, s amikor komolyabb gitárt akartam, akkor berakott kőműves mellé három hónapra, hogy én keressem meg a rávalót. A szüleim egyébként az orvosit favorizálták, ment is volna, de engem a filozófia érdekelt nagyon, meg a művészetekkel akartam behatóbban foglalkozni, ezért jelentkeztem később esztétika-kommunikáció szakra, s szereztem diplomát a Pázmányon."

Az igazi nagy szerelem azonban gyerekkortól kezdve a rockzene volt. "Én, ha örömöm, ha bánatom volt, mindig a hangszeremhez menekültem, s abban találtam meg az identitásomat" - meséli, tizenéves korára azonban nagyon gyorsan "levette" és megunta a korábbi példaképeket. Kiürültek, érdektelenné váltak a megismert zenei világok, új impulzusokra volt szükség. "Gimnazistaként komoly, féléves válságba kerültem, s attól féltem, hogy már nem lesz több olyan zene, amibe belezúgok, s azt hallgatom hónapokon át. Próbálkoztam a dzsesszel és más zenékkel is, de egyiktől sem indultam be, vagy legalábbis nem tudott folyamatosan egyfajta izgalmi állapotban tartani." S akkor a legváratlanabb pillanatban a második gimnazista váratlanul rátalált Bartók Béla zenéjére.

"A televízióban néztünk apámmal egy műsort a magyarok bejöveteléről, s a látványos, zászlólobogtatós képek alatt a Cantana Profana szólt aláfestő zeneként, s olyan fantasztikus, katartikus hatással volt rám, hogy majd kiugrottam a fotelból. Ez mi volt?, kérdeztem apámtól, s attól kezdve megváltozott minden. Én ugyanis katarzis- junkie vagyok, s a mai napig azokat a pontokat keresem a zenében, amitől robbannak bennem a dolgok. Másnap reggel már ott voltam a zenei könyvtárban, beiratkoztam, mindent kivettem, s onnantól kezdve ez a zene meghatározója lett az életemnek, én két évig csak Bartókot hallgattam."

A mámorító rácsodálkozás után aztán a zenész előtt kinyílt a klasszikus zene, a kortárs zene teljes világa. Both sorra megismerkedett az életművekkel (a mai napig nagyon nagyra tartja Bachot, Debussyt, Liszt Ferencet), a XX. századi irányzatok képviselőivel, Richard Strauss-szal, Sztravinszkijjal, Schnittkével, s ezeket a hatásokat megpróbálta beépíteni a személyiségébe, a zenéjébe. Középiskolás éveitől kezdve különböző zenekarokban - VHK, Kárpát Möbiusz, Magura Napotvet - is játszott, de hiába próbálkozott, a megismert új zenei világot eleinte nem tudta átültetni a zenéjébe. Cziránku Sándor gitáros, a Kárpát Möbiusz alapítója (akit Both tanítómesterének tekint) értette meg vele, hogy ezt a "hangzást" igenis be lehet illeszteni a rockzenébe, lehet játszani gitárokkal, s megfelelő elegyítéssel létre lehet hozni egy új, a mai kor szintjén befogadható zenei világot. A kísérletezés azonban ezzel még nem ért véget, mert "Bartók után következett a népzene". Miután a tanítvány mélyebben is meg akarta érteni a "mestert", ezért nemcsak komolyzenei téren kezdte el kutatni a bartóki életmű zenei gyökereit, hanem népzenei téren is, amiről korábban nem nagyon vett tudomást. "Mint ahogy annyian mások akkoriban, én is egy Muzsikás-kazettával kezdtem. Többször meghallgattam, s elindult bennem megint egy hatalmas szerelem, ami odáig fajult, hogy én magam is gyűjteni kezdtem. Zenész barátaimmal elmentünk Erdélybe, Kolozsvár környékére, hogy ott helyben ismerkedjünk meg az autentikus népzenével."

Az akkor már gitárprímásként is emlegetett Both 2004 őszén alapított Napra néven saját zenekart, amellyel a világzenei színpadra akarta vinni azt az örökséget, amit az előző években gyűjtött, felvállalt, továbbadásra érdemesnek tartott. A zenekar karrierje három rádiós felvétellel indult, s mivel a stílusuk a meglehetősen széles skálájú világzenén belül is új színfoltot jelentett, ezért a FolkEuropa/Hangvető kiadó azonnal szerződést ajánlott, majd a felvételeket kijuttatta Londonba, ahonnan a világ egyik legismertebb producere, Ben Mandelson (volt WOMEX-elnök - a világ legnagyobb világzenei vására, és a BBC világzenei díjának zsűritagja) csak annyit írt e-mailben Budapestre, hogy Wow!, s amint tehette, máris utazott Budapestre, hogy producerként segítse a zenekar első nagylemezének (Jaj, a világ!), létrejöttét, amelyért 2007-ben a Napra megkapta a Phonogram-díjat.

A Napra zenéjét sokan próbálták már leírni, beskatulyázni - kevés sikerrel. Csak egy biztos, hallgatóját azonnal megfogja, magához láncolja ez az őserejű, hol szilaj, hol visszafogott, de mindig érzelemgazdag, mágikus zene. Both Miklós gitárjátéka hasonlóképpen nehezen meghatározható, mert ő az elektromos gitárt valóban úgy kezeli, mint a legkiválóbb cigányprímások a hegedűt. Ő olyan virtuóz, kreatív alkotó, aki a nyugati és keleti zenéket, a klasszikus, a kortárs, a népi és a rockzenéket egyaránt átszűri magán, s egy új, a maga nemében páratlan elegyet hoz létre. S bár hihetetlenül gyors, ördögi keze van, virtuóz játékában mégis elsősorban a zenei mélységek szólalnak meg. Legutóbb Andy Summers, a Police gitárosa került e zene hatása alá, aki Magyarországon járt, s a megmutatott dalokat hallva azonnal színpadon is akarta látni a gitárost. A szakértők persze aligha véletlenül lelkesednek, hiszen kevés előadóról mondható el, hogy színpadi játékában, kompozícióiban egyszerre van jelen a népzenei, a bartóki és a hendrixi örökség. A kalotaszegi legényes, a pszichedelikus rock, a városi kávéházi cigányzene, Bartók gyűjtései vagy a kortárs atonális zene és free fúziós dzsessz...

Both ezért tényleg beskatulyázhatatlan. Miután megismerkedett a népzenével, hegedülni is megtanult, így alkalmanként helyettesített a Csík zenekarban, vendégként megfordult az Állami Népi Együttesben éppúgy, mint a gitárpopot művelő Heaven Street Sevenben vagy a metálzenét játszó Blind Myselfben. Fellépett prímástalálkozókon, és frontemberként színpadon van a Barbaróval és a Naprával is. "Ezek olyan műfajok, amelyek látszólag távol esnek egymástól, de engem éppen ez a sokszínűség inspirál" - mondja, s szerényen elhallgatja, hogy zenéje iránt külföldön is egyre nagyobb az érdeklődés.

Idehaza a Naprával kapcsolatban régóta beszélnek arról, hogy ez "világszám", de a zenekar csak most kezd kilépni a külföldi világzenei színpadokra. "Egy új menedzser, Lökös Csaba intézi a dolgainkat, aki hosszú évekig a Muzsikás külföldi útjait is szervezte, így most már nekünk is alkalmunk nyílik határon túl is szerepelni, lemezünket, demoanyagainkat pedig el tudjuk juttatni olyan helyekre, ahol felfigyelhetnek ránk." A Napra klipje ennek köszönhetően már bekerült az egyik amerikai televízió műsorába, Both gitárjátékát internetes portálon oktatják, a zenekart a pedig a jövő évben is sok nemzetközi fesztiválra visszavárják. Készülne az új nagylemezük is, de mivel Both Miklós szereti a kihívásokat, idén inkább egy minden eddiginél nehezebb feladatra vállalkozott. A Hangzó Helikon szerkesztőjének, Gryllus Dánielnek a felkérésére Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából megzenésítette a költő néhány versét, aminek eredményeként ismét egy példa nélküli produkció született: Radnóti költészete találkozott azzal az összetett, ezerféle hangon, széles skálán megszólaló öntörvényű katartikus hatású zenei világgal, ami Both életművét eddig is jellemezte. A végeredmény több, mint izgalmas: katartikus. Minderről ma este a MüPában a közönség is meggyőződhet, mert egy 75 perces koncert keretében feltárul majd az a gazdagság, amely a szerzőt és zenekarát nemcsak a magyar zene élvonalába emelte, hanem olyan hungarikummá tette, amely a világ bármely táján öregbíthetné országunk, kultúránk hírnevét.