Nem látszik világosan, mennyire volna ebből a szövegfolyamból kibontható Ortutay Gyula tényleges élete. Egyrészt, mert őt a maga érdekein kívül jószerivel alig is érdekelte más. Mindent innen nézett, értelmezett, ítélt meg és rögzített a jövőnek. Tehát elfogultan, részrehajlón. Maga írja a Napló első éveinek egyikében: "Kemény, hideg és számító lettem". "Életem belül hazugság, kívül gyűlölet". Menynyire hihetünk neki? Valamennyire feltétlenül: szinte nincs is a Naplóban senki, akiről akár csak egyetlen jó szava volna. Ha akad, előbb-utóbb felülírja. És bizony nagyon fogékony a rosszindulatú pletykákra, mendemondákra, kétes értékű értesülésekre, alaptalan vádaskodásokra, s ezeket aggály nélkül forgalmazza is. Másrészt, mert - ki tudja, mi okból - hallgat élete megannyi fontos fordulatáról. Ilyenkor arra hivatkozik, hogy sok volt a dolga, nem ért rá a Napló mellé ülni.

Ami azt is jelenti, hogy a Napló a történelemről sem árul el sokat, legfeljebb - ennyi is alapos ellenőrzés után, adalék lehet az eseményekhez. Pedig, ha valakinek az életén, egy különleges értelmiségi sorsán, hát akkor az övén át Magyarország történetébe is mélyen beleláthattunk volna. Mindenütt ott volt, ahol valami történt, s kapcsolatainak köre is megnyitotta előtte azokat a nézőpontokat, látószögeket, ahonnan a történelmi szereplők, eszméik, elveik, értékeik és normáik, választásaik és döntéseik, az eseményeket mozgató erők csonttisztán megmutatkoztak. Legtöbbször mégis hallgat. Vagy érdektelen, legfeljebb személyes fontosságú dolgokról beszél. Alig derül ki valami a háborúról. Alig derül ki valami a munkaszolgálatról. A gyalázatosan pusztulók sokaságáról. Noha Radnóti Miklóstól Szerb Antalon, Halász Gáboron, Hevesi Andráson át Reitzer Béláig sokan érintettek ismerősei, barátai közül. Dermesztő. És mintha nem is járt és nem is pusztult volna el a Donnál a II. magyar hadsereg. De az ellenállásról sem mond semmit, noha tagja volt, ahogy az illegális KMP-ről sem, pedig szoros kapcsolatban állt vele.

Hogyan lett és miért lett a Független Kisgazdapárt, aztán a párt politikai bizottságának tagja, méghozzá a kommunisták ágenseként? Szava sincs az intrikákról, a manipulációkról, küzdelmekről, a hatalomátvételről, benne a maga szempontjairól, szerepéről. Pedig hát e szerep odaadó vállalását, a jól végzett munkát jutalmazhatták az egyetemi tanári, az akadémikusi címmel, a tájékoztatást 1945 után uraló Magyar Központi Híradó Rt. (Rádió, MTI, Filmhíradó) elnökei, az iskolák államosítását végrehajtó vallás- és közoktatásügyi miniszteri, majd 1950-től a múzeumügy és műemlékvédelem irányítói pozíciójával. Sokat tudhatott a diktatúráról, a terrorról, a megvertekről, az elhurcoltakról, a kitelepítettekről, az Andrássy út 60.-ról, a koncepciós perekről, a sokféle halálról, félelemről, rettegésről, megaláztatásról.

Őt az gyötri, tele szorongással, önsajnálattal, hogy kiesett Rákosi Mátyás kegyeiből. Azon tépelődik, mondjuk 1954-ben, nem akármilyen pillanatban tehát, hogy "a párt erőit nagy csapás érte. Most dől el, ki hova tartozik. Vagy ide, vagy amoda...". S mert értesült arról, hogy Nagy Imre vesztett, sietve bejelentkezett Rákosinál: immár belépne a pártba. De nem léphet be. Neki most is a párton kívüli bolsevik szerepe jut. Keserűen, de vállalja. Még nem sejtheti, mekkora pályát fut majd be a forradalom leverése után.

És itt abba is hagyhatjuk. Legjobb volna talán egy értelmiségi magáról írt esettanulmányaként felfogni a Naplót. De ahhoz újra kellene olvasni.

Ortutay Gyula: Napló 1938-1954. Alexandra, 812 oldal, 4999 forint