Egy nap a népmeséért

Bár nem születnek már új népmesék, és a meglévőket is kevesebben olvassák, a műfajt nem kell temetni: ma, a népmese napján országszerte rendeznek programokat.

Az elmúlt évszázadokban a meséknek fontos szerepük volt abban a folyamatban, amely során a gyerekek a közösség normáit, viszonyait ismerő és elfogadó felnőtté váltak, a közösség által jóváhagyott történetek segítettek megismerni az értékeket, megtanulni a viselkedési normákat. Az elmúlt évtizedekben azonban eltűntek a mesemondó alkalmak, nem születnek már új népmesék: nincs már fonó, sem olyan más munka, amikor az emberek a közös munka során hallgathatják a mesemondót, és esténként sem történetekkel szórakoztatják egymást, inkább televíziót néznek. Ma már nem része mindennapi életünknek a mese, legfeljebb a képzelőerőt, a személyes történetmesélést fontosnak tartó felnőttek mesélnek a gyerekeiknek. Bár felmérések nem készültek, de a tapasztalatok szerint egyre kevesebben zárják így a napot.

Pedig különböző területeken tevékenykedő szakemberek (mese- és olvasáskutatók, a gyerekek fejlődésével foglalkozó szakértők) rendkívül fontosnak tartják, hogy a kicsik mesét hallgassanak: így nemcsak megismerkednek a világgal, annak "működésével", törvényeivel, az emberi kapcsolatokkal, nemcsak megszeretik a könyveket, az olvasást, de a kérdések, a beszélgetések révén szorosabbak lesznek a családi kötelékeik is.

Ugyanakkor az elmúlt években mintha ismét divatos lenne a mese. Országosan ismert lett több mesemondó (például Berecz András, Utasi Árpi), a gyerekkötetek mellett egyre több a felnőtteknek szóló mesekönyv (többek között megjelentek nemrég az eredeti, felnőtteknek szóló Grimm-rémmesék is), az utóbbi időben indult mesemondó tanfolyam, sőt mesemondó baráti kör is működik már - vagyis egyre többen keresik az alkalmat, hogy ismét közösségben találkozzanak a mesével, a mesemondás és -hallgatás élményével.

A műfaj elkötelezett kutatói, támogatói pedig időről időre különböző programokkal hívják fel a figyelmet a mese fontosságára. Ilyen program például Benedek Elek születésnapja, szeptember 30-a is, amelyet 2005 óta a népmese napjaként ünnepelünk. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) idén is több tucat helyszínről tud országszerte (www.hunra.hu), ahol mesemondással, vagy a meséhez kapcsolódó programmal tartják életben a műfajt. Többnyire iskolák, könyvtárak, művelődési intézmények csatlakoztak a felhíváshoz, a központi programokat pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.