Halálosan komolyan veszi magát a Tiger Lillies. Azaz inkább a számait. Folyik is a vér literszám. Nem a színpadon, hanem a dalokban: két óra szürreális lázálom. A húszéves Tiger Lillies a Trafóban két napig Kócos Péterről (Shockheaded Peter) és társairól énekelt, például azokról az elvetemült gyerekekről, akik nem fésülködnek, nem engedik levágni a körmüket, hintáznak a széken, bambulnak a világba és vegzálják az állatokat. El is nyerik "méltó", halállal járó büntetésüket. Gyomros a poroszos gyereknevelésnek.

Ők azt mondják magukról: brechti punkkabaré, de játszanak mindenhol, ahova hívják őket, cirkusztól az operaházig. Blaszfémia, erőszak, anyagyilkosság, ezt a három szót emlegetik velük kapcsolatban. Meg azt, hogy a kontratenorféle hangú és elképesztően erős színpadi jelenlétű Martyn Jacques fiatal korában egy bordélyház felett lakott, és onnan nyert bőséges alapanyagot későbbi számaihoz. Járt klasszikus muzsikát tanulni, és inspirációként a Háromgarasos operát (Koldusoperát) emlegeti. A brechti vonalat, a szociális és társadalmi kérdések feszegetését megtartották saját "piszkos verziójukban" is, csak egy kicsit leértékelték. A Kétgarasos opera (Eggyel olcsóbb) - így nevezték el, és a daloknak a figyelemfelkeltő Kurva, a Köcsög, valamint a Lehugyozom a sírod címet adták.

A dobos Adrian Huge a számítógép és a kamera rabja. James Joyce a doboknál, mondják róla, de hogy miért, arra nem sikerült rájönnünk. (Mi inkább azt mondanánk: Falstaffba oltott túlkoros csecsemő.) Azt azonban bátran kijelenthetjük: nem dobol úgy senki gumicsirkével és műanyag harmonikakalapáccsal, mint ő. Ha kell, teátrálisan összeesik, és mint egy hülye gyerek tér vissza a dob mellé - mocskos lepedővel a fején, amelyre a legnagyobb derűvel aggatja rá szemüvegét és kalapját.

Decens úr a másik Adrian, akinek komoly zenei múltja van. Játszott bluest, dzsesszt és countryt. Kritikusai mindig kiemelik, hogy az egykori klaszszikus zenész, Stout - tyű - közösül egy felfújható báránnyal, és kész akár olcsó prostituáltnak is öltözni. Ilyet most nem tesz. Hol rezzenéstelen arccal, hol egészen átszellemülten játszik fura bőgőjén, egy hatalmas fűrészen és egy huhogó, ismeretlen kütyün.

A Tiger Lillies nem akarja babusgatni a nézőket, és nem készültek fel abból sem, milyen a musicaljük, a Kócos Péter magyar verziója, amelyet az Örkény Színházban játszanak Jógyerekek képeskönyve címen. Mit sem tudnak arról, hogy az Ascher Tamás rendezte előadás talicskával viszi haza a díjakat. Mindazonáltal örülnek a vendégeknek, az örkényeseknek, akik jelmezben és talpig sminkben énekelnek velük két dalt. Mosolyogva figyelik és kísérik őket, a zene ismerős, a szöveg - nekik - nyilván hottentotta. Pedig milyen jól megírta Parti Nagy Lajos.

A Tiger Lillies nem parolázik a nézőkkel, dalszövegeivel akarja bukkanókkal tarkított izgalmas utazásra invitálni a közönséget. Így nincs, "Jó estét, Budapest!", nincs, hogy "De örülök, hogy újra itt lehetünk". Maximum annyit kérdeznek, mi legyen a ráadás, és az átmenetileg haldokló dobos helyett keresnek beugrót, akit aztán fél perccel később le is söpörnek a színpadról.

Provokálni jöttek és nevettetni. Ezt sikerrel abszolválták.