A Fontes Ethnologiae Hungaricae sorozat nyolcadik kötete nem könnyű olvasmány. Nem is lehet más, hiszen a szerzőpáros bőséggel idéz korabeli forrásokat, s a XVI. századi, sőt a XIX. század eleji magyar nyelv igencsak távol van a maitól. De amilyen nehéz, olyan eleven, színes is ez a stílus, pontosan mutatja a kor embereinek - bíráknak, vádlottaknak, áldozatoknak - gondolkodásvilágát. (Egyetlen viszonylag egyszerű példa 1761-ből: "Hőffner Mátyás... kincskereséssel ámította az embereket, Kiktül illyes szín alatt pénzt csalhatott és hogy azt könnyebben föltalálhassa, misemondó ruhát és egyebeket practicált ki Pá[pá]n Schreiberné as[sz]onyom kápolnájábul.")

Ki hinné, hogy négy évszázadon keresztül kéziratos könyvek egész serege szolgált arra, hogy tanácsot adjon 99999 arany vagy csupán a puszta létfenntartásra elegendő pénz megtalálására. Imák túldíszített és ördögidézések dübörgő szövegei, mogyoróbokorról vágott varázsveszszők és először kutyával megnézetett fémtükrök "használati utasításai", varázskörök és -ábrák rajzai kecsegtették a hiszékeny embereket. Meg azzal, hogy a ki tudja, honnan jött vándor birtokol egy kis üvegcsébe zárt ördögfélét, egy "Spiritust", aki képes megtalálni földmélyi kincset vagy ellopott-elbitangolt jószágot.

És ki hinné, hogy az ördög cimboraságával büszkélkedő, s ebből következő "tudásával" a közönségtől ellenszolgáltatást követelő szélhámosokat nemegyszer törvény elé idézték, s akár máglyára is küldték.

A kötet bő kétharmadát kitevő forrásokban nemcsak kincskeresési esetekkel, hanem anyagi érdekek motiválta házasságtörésekkel, boszorkánysággyanúkkal, el nem végzett munkáért felvett összegekről szóló vádakkal-vallomásokkal, korrupciós ügyekkel is találkozhatunk. A legtöbbször mégis a hiszékenységgel való visszaélés eseteivel. Meg azzal - boldog idők! -, hogy mindezen szélhámosságok elkövetőit a törvényalkalmazók akkortájt keményen megbüntették.

L'Harmattan, 199 oldal, 2200 forint