Ahogy Macdonald hangsúlyozta lapunknak adott interjújában: biztos van annak valami genetikai oka, hogy a magyarok körében rengeteg a tehetséges filmes, hiszen Hollywood alapítói között többen is voltak magyarok. Például a Miskolctól nem messze fekvő Ricsén született Adolph Zukor, aki a Paramount stúdiót hozta tető alá. (A legenda szerint a stúdiók falán nem volt ritka az a felirat: magyarnak lenni nem elég, de segít.)

- Talán ez a vér felelős azért, hogy rendező lettem - mondta huncut mosollyal az arcán Macdonald. Hozzátéve: nagyon keveseknek adatik meg, hogy a nagyapjuk a filmtörténet egyik legnagyobb mesterének számított. A sors iróniája, hogy az életművet csak a halála után fedezte fel az unoka. Addig a kedves családi emlékek domináltak. Tizenévesen például előfordult, hogy ebédnél egy pohár jóféle cseh pilseni sörrel kínálta meg, amitől kellemesen elszédült, az egzotikus és fűszeres ételekről már nem is beszélve. Macdonald első körben újságírónak készült, és hogy filmes lett, tényleg csupán annak köszönhető, hogy kíváncsi lett a nagyapja élettörténetére. 1993-ban Miskolcra látogatott, felfedezte a még ma is álló szülőházat, majd kamerájával megtette azt az utat, amit a nagyapja is bejárt egészen Londonig. Interjúkat készített azokkal, akik még emlékeztek rá. Mindössze egyet sajnált, azt viszont nagyon: mivel ez volt az első filmje, nem sikerült túl jól. Tegyük hozzá: az ő mércéje szerint.

A művészetért élni - röviden ez az ars poetica olvasható ki Emeric Pressburger és Michael Powell talán legismertebb művéből A vörös cipellőkből (1948). Macdonald szerint nagyapja véleményét az egyik leghíresebb jelenet párbeszéde is tükrözi. Az, amelyikben Anton Walbrook megkérdezi Moira Shearert, hogy miért akar táncolni? A válasz tulajdonképpen egy kérdés: miért akar élni? Macdonald szerint nagyapja nem pénzért készítette a filmjeit, hanem a művészetért. A szenvedély hajtotta, hogy elmondhassa azt, ami kikívánkozik belőle. Így már nem meglepő Pressburger állítása sem, miszerint ő mindvégig csak egy amatőr maradt, a professzionalizmus ugyanis kifejezetten taszította.

A vörös cipellőket nemrég Martin Scorsese alapítványa restaurálta és mutatta be az idei cannes-i filmfesztiválon. Nem véletlen a választás. Kevin Macdonald elárulta, hogy járt Scorsesénél, és három Vörös cipellők-plakát is lóg az ágya felett.

- Istenem, nem is tudom hol kezdjem... - reagált Macdonald arra a kérdésre, hogy vajon most mit kérdezne meg a nagyapjától, ha ismét beszélhetne vele. Leginkább a delikát részletek érdekelnék, ki mit csinált a Michael Powell-lel közös munkában. Azok a technikai apróságok, amelyeket tulajdonképpen csak az ért, aki ismeri a filmkészítés megannyi részletét.

- Nem mondanám, hogy rossz tapasztalat volt Hollywoodban forgatni. Csakhogy azt éreztem, nem azt a történetet mondhattam el, amit szerettem volna - feleli Macdonald arra a kérdésre, hogy miért vágott bele egy újabb független produkcióba.

A dolgok állása című filmben így elveszett a mondandó a kompromisszumok között. Pedig Macdonald a filmmel kifejezetten figyelmeztetni szeretett volna, hogy mekkora veszély fenyegeti a társadalmat, ha a piacról eltűnik a független média.

Legújabb szívügyét, a The Eagle of the Ninth című Rosemary Sutcliff regényéből készülő történelmi kalandfilmet nem is mellékesen Budakeszi és Pesthidegkút határán, egy nagy mezőn forgatja. Itt, másodszori találkozásunk során csupán egy köszönésre volt ideje. Épp lefoglalta egy közelharcjelenet felvétele. Ami viszont biztos: a film két főszerepét Chaning Tatum és Jamie Bell alakítja, és hazánkban az angliai snitteket rögzítik, mert a szigetországban már nem találtak olyan várost, melynek közelében érintetlen erdő feküdne. No és még egy nyomós ok miatt: "Ez egy alacsony költségvetésű eposz. Nem 200, hanem 20 millió dollárba kerül".