Nem csak a pénz beszél...

Közismert, hogy az Olasz Sakkszövetség évente egymillió euróval gazdálkodhat, a törökök hárommillió dollárt kapnak az államtól, a németeknél csak a tagdíjakból közel egymillió euró folyik be a sakkszövetséghez, az oroszoknál a sakkozók támogatása pénzben ki sem fejezhető, hiszen a szövetség elnöke az ország miniszterelnök-helyettese. A Magyar Sakkszövetség ezeknek az összegeknek legfeljebb a töredékével rendelkezik. Számítások szerint az egész Magyar Sakkozásban - Polgár Judittal és Lékó Péterrel együtt - nincs annyi pénz, mint egy közepes NB I-es focicsapat kasszájában. Márpedig az élsakkozók képzéséhez kitűnő és méregdrága edzők kellenek, és olyan, többnyire 9 napos itthoni és külföldi versenyek, szállással és ellátással, ahova a gyerekeket természetesen nem lehet egyedül elengedni...

A Fermóban (Olaszország) szeptemberben megrendezett Ifjúsági Európa-bajnokság előtt csak abban lehetett bízni, hogy a sakkozás igazságos játék, a tábla mellett már nem csak a beruházott pénz beszél, hanem a tehetség is szóhoz jut. A remények valóra váltak, a 10 éven aluliak között bajnoki címet nyert az egri Gledura Benjámin (edzője Mészáros András), aki egyébként korosztálya bajnoka vegyesúszásban is! A tehetség elsöprő erejét igazolta a 12 éves szegedi Csonka Balázs bronzérme is, akit mostanában az olimpiai aranyérmes Sax Gyula mentorál. Balázs izraeli ellenfelével vívott partijának csillogó stílusa kísértetiesen emlékeztet az ifjú Sax Gyulára...

VEZÉRCSEL

Csonka-Boruchovsky

1. Hf3!? Balázs szinte mindig 1. e4-gyel nyit, amitől most eltér. A döntése egyszerre utal bátorságra és komoly megfontoltságra. Minden gyerek rangos edzőkkel vesz részt a világversenyeken, akik a játékosaikat az ellenfeleik korábbi játszmái alapján lépésről lépésre felkészítik. Na, de mi történik akkor, ha az ellenfél már az első lépésben olyat lép, amit korábban még soha?

1. - Hf6 2. d4 d5 3. Ff4 e6?! Bezárja a c8 futót, ami minden későbbi bajnak a forrása. Sokkal egészségesebb 3. - c5!, és például a Bacrot-Kramnyik találkozón 4. e3 Hc6 5. c3 Vb6! 6. Vb3 c4! 7. Vc2 Ff5! 8. Vc1 e6 9. Fe2 Fe7 10. 0-0 0-0 11. Hbd2 Bfc8 12. He5 Hxe5 13. Fxe5 Vd8 14. a4 Fd6 15. Fxd6 Vxd6 után sötét állt szabadabban (Moszkva, 2007).

4. e3 Fe7 Praktikusabb 4. - Fd6-ot lépni.

5. Hbd2 0-0 6. Fd3 Appel és Barejev között kiegyenlítődött a játék 6. c3 b6 7. He5 Hfd7 8. Hdf3 f6! 9. Hxd7 Vxd7 10. a4 a5 11. Fd3 Fa6! 12. 0-0 c5 13. Be1 Fxd3 14. Vxd3 Hc6-ot követően (Mainz, 2008)

6. - b6 7. h4!? A szegedi fiú a figurái aktivitását királyszárnyi támadással ötvözi!

7. - Fb7?! Tanácsosabb lett volna a d3 futót lecserélni 7. - Fa6!?-tal, és 8. Fxa6 Hxa6 9. h5 h6 10. He5 c5 11. g4 Hh7! sötéttel is vállalhatónak tűnik.

8. c3 c5 9. He5! Hbd7 10. Bh3!? Világos ellenőrzi a centrumot, így nem kell attól félni, hogy amíg a bástya támadásba lendül, addig sötét ellenjátékot szervez.

10. - c4?! Miután fekete b7 futója el van ásva, így világos veszélyes túlsúlyhoz jut a királyszárnyon. Több esélyt adott 10. - He4!?, és 11. f3 Hxe5! 12. dxe5 c4! 13. Fc2 Hc5 után fekete 14. - Fa6-ra, majd adott esetben Hd3 sakkra is gondolhat.

11. Fc2 b5 12. Bg3! g6? Nagyon komoly hiba olyan képződményt létrehozni, amelybe fehér támadása belekapaszkodhat. A helyzet persze nem egyszerű, például 12. - Kh8 13. Hxd7 Vxd7 14. Fe5 b4?-re szépen nyerne 15. Bxg7! Kxg7 16. Vg4+ Kh8 17. Vh5! Ebben a változatban 14. - b4? helyett 14. - Bfc8! a helyes lépés, mert így szükség esetén a fekete uralkodó f8-on keresztül megpróbálhat elmenekülni.

13. h5 Hxe5 14. Fxe5 He4 15. Hxe4 dxe4 16. hxg6 fxg6 Gyors matt jönne 16. - hxg6-ra: 17. Vh5! Ff6 18. Bxg6+! fxg6 19. Vxg6+ Kh8 20. 0-0-0 Fxe5 21. Bh1+, és a matt védhetetlen.

17. Vh5! Ve8 A támadást nem lehet feltartani, 17. - Bf7-re például 18. Bxg6+! hxg6 19. Vh8 matt lehetséges, míg 17. - g5-re 18. Bh3! Bf7 19. Vg6+! Kf8 20. Bxh7 Bxh7 21. Vxh7 Ke8 22. Fxe4 könnyen nyer.

(Lásd az ábrát!)

18. Vxh7+!! A legnagyobb klasszikusok játszmáira emlékeztető, gyönyörű vezéráldozat!

Sakk 2009-09-25

18. - Kxh7 19. Bh3+ Kg8 20. Bh8+ Kf7 21. Bh7+ Kg8 22. Bg7+ Kh8 23. Bxe7+ Kg8 Világos tisztelőnyével zárulna 23. - Bf6 24. Fxf6+ Kg8 25. Bxe8+ Bxe8.

24. Bg7+ Kh8 25. Bxb7+ Kg8 26. Bg7+ Kh8 27. Fxe4! Balázs mattra játszik, nem vezérnyerésre!

27. - Bc8 28. 0-0-0! Sötét feladta (1:0). Nincs mit lépni, például 28. - Bf5-re 29. Bh1+ Bh5 30. Bxg6+! Kh7 31. Bxh5 mattolna.

A szerző nemzetközi nagymester

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.