Baló György, a rádiós

Egyre több fiatal hallgatja az MR1-Kossuth rádió 2007 júniusa óta létező 180 perc című műsorát. A minden hétköznap reggel 6 és 9 között elhangzó hír- és közéleti adásokat eleinte Rábai Balázs vezette, két hónapja pedig Baló György váltja őt kéthetente, aki érdekes módon a fiatal értelmiségiek rétegét szólítja meg leginkább.

Balóhoz a rádió nem áll olyan közel, mint a televízió, ennek ellenére minimális rádiós tapasztalattal rendelkezik, hiszen évtizedekkel ezelőtt volt a Magyar Rádiónak egy angol nyelvű szekciója (ahol Vitray Tamás is dolgozott), amelyben sportösszefoglalókat készített. Az akkori vezető - a skót származású Charlie Coutts - ugyanis azt találta ki, hogy amikor egy brit klubot egy magyar klubbal sorsoltak össze valamelyik európai kupában, akkor a magyarországi meccset közvetítsék élőben, angolul. A szekcióvezető pedig hirdetéseket helyezett el az adott klub városában, hogy hallgassák a meccset a Magyar Rádió közvetítésében, rövidhullámon. Ennek ellenére Baló György - állítása szerint - a számára új szerepkört még tanulja, és a rendszeres, hajnali háromnegyed négyes ébredéshez sincs még hozzászokva. A televíziós és a rádiós műsorvezetés különbségeiről Baló a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta:

- A magam részéről mindig is elsődlegesen szerkesztőnek, esetenként producernek éreztem magamat, ezt azért mondom, mert ennyiben a rádiózás talán valamivel könnyebb, hiszen sokkal gyorsabban lehet egy témát földolgozni - például egy telefon segítségével - mint a televízióban, ahol óriási hírérték kell egy telefonbeszélgetés tolerálásához. Másfelől a rádiózás lehet nehezebb, mivel nincs kép, ami sok mindent elmond és megmutat, és a hang is bonyolultabb: ha az ember látja azt, akihez szól, sokféleképpen kommunikálhat vele vagy neki, és teheti például gördülékenyebbé a beszélgetést.

Baló György
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.