Az Ensemble InterContemporain, amelyet Pierre Boulez zeneszerző és karmester alapított, az utóbbi harminc évben a kortárs komolyzene egyik intézményévé vált, a tagok virtuóz technikai tudása, nyitottsága és nem utolsósorban az együttes flexibilitása miatt. Rugalmasságuk az összetételükben is megmutatkozik: mivel a Trafóban tartott koncertjüket Eötvös kvintettjeire építik, a harmincfős csapatból ezúttal csak öten utaztak el Budapestre. És ha már itt voltak, a Magyar Rádió megszervezte, hogy a koncertjük előtti napon egy workshop keretében foglalkozzanak néhány órát a magyar zeneszerzők legújabb generációjának műveivel is. A szerencsés kiválasztottak: Bella Máté, Horváth Balázs, Megyeri Krisztina és Zombola Péter.

A Horváth Balázsra szánt óra inkább a Fake-polyphony című darab megvalósíthatóságáról, semmint a mű finomhangolásáról szólt. Főleg az ütősre rótt a szerző már-már lehetetlen feladatokat. A marimbázás és a kereplő ritmusos tekergetése például nem ment egyszerre, és a már említett ütődobálás koncepcióján is csiszolni kellett egy kicsit. Nem mintha a többieknek könnyebb dolguk lett volna: a harsonás Benny Sluchin a próba alatt tanult meg játszani népi hangszerünkön, a körtemuzsikán, a klarinétos Jérome Comte pedig sajnálattal közölte, hogy hiába minden, ennél halkabban az ő hangszerén sajnos nemigen lehet játszani a kottában szereplő magasságban.

A próba után az együttes tagjai elárulták: teljesen mindennapos a munkájukban, hogy efféle technikai kérdésekkel foglalkoznak, hiszen ők szembesítik a szerzőt a belső hallása és a valóság közötti eltéréssel. Azt is elismerték, hosszú távon kicsit frusztráló, hogy mindig velük kísérleteznek a komponisták, és csak a darabok születésekor lehetnek jelen. Épp ezért érzik fontosnak, hogy időnként visszalépjenek az időben és a kortárs zene klasszikusait, Eötvöst, Kurtágot vagy Bartókot is játszhassák, sőt néha nekik is jólesik egy kis barokk zene. Mivel sokat dolgoznak együtt fiatal szerzőkkel, jó rálátásuk nyílik arra, hogy mi zajlik a kortárs zene világában. Kérdésünkre elmondták, nem látnak lényeges különbséget a fiatal magyar szerzők és nyugati kollégáik zenei nyelvezete között: a magyaroknak sikerült levetkőzniük a nagy elődök, Bartók, Kodály vagy Ligeti stílusát.

- Én is úgy látom, hogy egységesedik a kortárs zene, természetesen kiemelkednek páran a mezőnyből, de egy vakteszten őket is legfeljebb a szakértők tudnák megkülönböztetni egymástól. Ma már aligha beszélhetünk olyan markáns irányzatokról, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt - magyarázza Horváth Balázs, a Fake-polyphony szerzője, aki nincs különösebben megilletődve attól, hogy nem jött össze minden a próbán.

Horváth szerint ötven százalékkal több probléma merült fel, mint amire számított, de azokat a nehéz részeket, amelyektől tartott, gond nélkül megvalósította a zenekar. A workshop legfőbb tanulsága, hogy a kottába mindent a lehető legpontosabban be kell írni, mert nincs idő a magyarázkodásra. Az egy óra, amelyet a darabjára szántak, kevésnek tűnhet, de ez az együttes élesben sem próbál sokkal többet. Ha koncertre készültek volna, legfeljebb még egy órát foglalkoznak a művel. Az Ensemble elképesztően profi, több olyan rész volt a darabban, amelyet úgy játszottak el elsőre, hogy maga a szerző is meglepődött. Ezeket vissza is fogja hallgatni felvételről, és ebből is próbál tanulni. A darab elején például, amikor a csendből úszik be a zene, olyan halkan szólalt meg az együttes, hogy majdnem beintett nekik még egyszer, hogy kezdjék már el.

- Nem is gondoltam volna, hogy a darabomat ilyen tökéletesen is meg lehet szólaltatni - tette hozzá a szerző elégedetten.