Kisha: A nyár

S bizony jól számítottak. Az elektronikai műfaj legizgalmasabb elemeit ötvöző zenére (lounge, nu jazz, downtempo) ugyanis nagyon fogékony a sokféle zenei hatás közepén felnövő kelet-európai lélek. A zongorával, trombitával gazdagon megszórt zene egyszerre mélabús, bőr alá bekúszó, mindenféle vágyakat ébresztgető, azokat rendben föl is szító kevercs. Megnyugvást hoz, akár az esemény utáni tabletta. Marich szövegei pedig épp azon a vékony, szinte láthatatlan határon mennek végig, amelyet ez a sokrétű, finom remegésű zene megkíván: nem túl bonyolultak, nem túl egyszerűek, mégis költőiek (A Halál rokona, A nyár).

A nyár érdeme, hogy nagyon egységes lemez. Nyoma sincs a bemutatkozáskor szokásos kéztördelő izgalomnak, a kapkodásnak, vagy a mindent megmutatni akaró, túlzó lendületnek. Inkább szerény, mint magabiztos. Inkább önismétlő, mint változatos, ám a célját maradéktalanul eléri: ha jó hangulatban talál minket, így a nyárutón, akkor bizony nehéz kivenni a lejátszóból. Ha nem lehetetlen.