Rákosi Péter és László Gergely képzőművészek. Csinálnak is mindenféle olyat, amit a képzőművészek: fotóznak, installálnak és fantomképeket rajzolnak, ha kell. Tavaly jelentkeztek egy public art pályázatra, mert rabul ejtette őket a dunaújvárosi Vasmű főkapu oldalában húzódó garázssor. Igaz, eleinte nem gondoltak többre, mint hogy ezeket a betonbunkereket fölkínálják képzőművésztársaiknak: rendezzék be, ahogy akarják. Ők meg készítenek az egészről egy remek fotósorozatot. Eddig terjedt volna a szocreálprojekt, nem tovább.

Csakhogy ez a garázssor önálló életre kelt. Ma már nem tudni, pontosan mekkora szerepe volt ebben az egyik kutricába beköltöztetett lámának, és mekkora a hely szellemének, de elérkezett a pont, amikor ez a garázssor fesztivált követelt magának. A fiatal képzőművészek a tavalyi pályázati támogatásból börzét, garázskincs-kiállítást és koncerteket szerveztek, a sikeren felbuzdulva pedig az idén "komoly" fesztivállá duzzasztották a programot.

"Azt hazudtam a szívemnek, hogy meghaltál, Ne tudja meg soha többé, hogy becsaptál...", kígyózik a magyarnóta-foszlány négy óra tájban a vasmű kéményei közé. Negyedórája sincs, hogy az elektromos zongora helyi virtuóza, Szintis Laci kitárta a munkásőr-egyenruha szürkéjével lemázolt vasajtót.

Mivel a program szerint Laci hajnal kettőig biztosan nem áll fel a kempingszékéről, ehhez képest viszont túl hangosan énekel, a többi programot minimálisan száz méterrel odébb kellett telepíteni. Sárga ajtajú garázstömbök következnek, ahol a tulajok - gondolva a monotóniával szükségszerűen együtt járó melankóliára - egytől egyig eltérő árnyalatra festették a kaput. Ugyanez vonatkozik a piros ajtósokra, itt azonban a vörös egyhangúságát egy-egy foghíj szabdalja, amolyan garázskeresztutca, szabad betonfelületekkel, amelyek üzenőfalként is kitűnően hasznosíthatók, mint azt a "Strici Ica" felirat is bizonyítja.

A bámészkodás egyébként nem olyan veszélytelen. A "fesztiválközponthoz" közeledve egyre-másra zúznak el mellettem a helyi BMX-fenegyerekek. Eddig csak az autószerelőknél ismertük a fenékvágatot diszkréten kivillantó nadrágviseletet, a bringás fiúk még ezt is tudják fokozni. Magukkal hozott rámpájukról elrugaszkodva bőven a garázstetők fölé röpülnek, s a legnagyobb veszélyforrást láthatóan nem a gravitációban, hanem az időnként útjukat keresztező tűzzsonglőrök izzó golyóbisaiban látják.

A közeli mozigarázsban pillanatnyi szünet: Keserue Zsolt garázszenekarokról készített dokumentumfilmjéhez ugyan nézőtérnek odakészítettek két fapadot, csak azon most épp bográcsos paprikás krumpli hűl. Ide még vissza lehet térni, a mozi ugyanis végtelenített üzemmódban pereg, ellentétben a Dunaújvárosi Versbarátok Körének reprodukálhatatlan estjével.

Miközben a szalmazsákokon heverő, lámakitűzős közönség lámaemblémás nyalókát rágcsál, Kiss Kálmán költő egy zsengéjét adja elő. Ekkor még azt hisszük, hogy Egyedül című költeménye az egyetlen, amelyik a saját férfiasságáról szól. Miután a 88 éves nótaszerző, Balogh Gyula bácsi is elmókázik a rímcsokraival, Kiss Kálmán rajtaütésszerűen versismereti vetélkedőt hirdet. A "két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben" részlet hallatán a meglepően művelt hátsó sor fölkiált: Rémbó kettő, a múltkor kölcsönöztem ki a tékából! Ilyen könynyen sosem jutottak még egy palack jóféle Irsai Olivérhoz.

A garázssorhoz azonban mégiscsak jobbal passzol az underground, mint a magas költészet, így az alkonyattal nemcsak a negyvenes égők, hanem a rock 'n' roll bandák is felizzanak. Nem beszélve a noise-, vagyis a zajzene műfajának csekély számú hazai képviselőjéről. A helyi Létra együttes garázsa előtt én vagyok egyedül a közönség. De mire a porba ejtett gitárpengetők mind megkerülnek, és Csati, a frontember a húrok közé suhint, a szemközti garázsból fölnyerít a metál. A kettő együtt pont elég ahhoz, hogy futólépésben meneküljek vissza Szintis Laci megnyugtató körzetébe.

Hömpölyögnek a garázssorra az újvárosi fiatalok. Nem mondom, hogy szombat esti lázban, de e nélkül itt a hétvége maga volna az unalom.

A sortalanság.