Kötözködés kizárva
A fesztivál központjául szolgáló Művészetek Háza - noha első pillantásra egészen steril közegnek tűnik - végül remek helyszínnek bizonyult: a két vetítőterem szinte folyamatosan telt házat produkált. Már-már a határán járt annak a rendezvény, hogy az érdeklődők ne férjenek be, a jövőben további gondot okozhat majd a nemrég bezárt Kossuth mozi hiánya, illetve, hogy a Művészetek Háza nagytermét - az egykori Béke filmszínházat - a város úgy újította fel, hogy ott nem lehet minőségi filmvetítést tartani. A helyszín népszerűségén nagyot lendített az egyik támogató által folyamatosan csepegtetett ingyen whisky - ez igencsak segítette a barátkozást is -, de a közeli Kortyolda nevű műintézmény tokaji aszúval megbolondított söre is kedvenc fesztiválnedű volt. A legelszántabbak pedig azt is megtudhatták, mit történik, ha egy neves magyar rendező (Pálfi György) áll be lemezlovasnak az Avas tévétoronyban rendezett bulin.
A miskolci sztárvendégek sorát az Oscar-jelölt lengyel operatőr, Slawomir Idziak nyitotta. A Rövidfilm a gyilkolásról, a Veronika kettős élete és a Három szín: kék vagy a Harry Potter és a Főnix rendjét is jegyző filmes mesterkurzust is tartott a jelenlévőknek. Előadásának legérdekesebb része az operatőr, mint alkotó státuszának a változása volt: míg néhány évtizeddel ezelőtt (az európai mozik esetében még ma is olykor) az operatőr alkotótársként vesz részt a művészi folyamatban. A hollywoodi filmek, főként a Harry Potter tekintetében viszont már csak a technikai személyzet része, akit gombnyomásra szerződtetnek.
Hasonlóan őszintén szidta Hollywoodot az Oscar-díjas Kevin Macdonald, aki huszonöt százalékban magyarnak, azon belül is miskolcinak vallja magát. A neves brit kritikus, Ronald Bergan vezette nyílt beszélgetésen kiderült, neki A dolgok állása című film rendezése okozott csalódást. A stúdió ugyanis teljesen más film elkészítésére kényszerítette, mint amire ő eredetileg gondolt. Macdonaldot hosszan lehetett faggatni a miskolci születésű, Oscar-díjas forgatókönyvíró és rendező nagyapjáról, Emeric Pressburgerről is. Elmondása szerint ő maga tulajdonképpen nem is lett volna rendező - újságírónak készült -, ha nem kezd el nyomozni nagyapja múltja iránt, és nem készíti el erről első dokumentumfilmjét (Egy igazi angol úriember, 1995).
Ami a CineFest versenyprogramját illeti, a nagyjátékfilmes mezőny csupa fesztiválkedvencből állt össze. Volt román tündérmese-dráma (Hooked, a főszereplő Maria Dinulescu is a fesztivál vendége volt), bolgár film noir, tarantinós beütésekkel (Zift, a Hollywood felé kacsingató rendező, Javor Gardev szintén tiszteletét tette a rendezvényen), horvát dráma a háború okozta traumáktól (Senki fia, Arsen Anton Ostojic műve versenyben van az idei Európa filmdíjakért). A Emeric Pressburger fődíjat, és a Filmklubszövetség elismerését a finn Miika Soini vihette haza a Thomas című drámájáért. A mű egy öregember története, aki egyedül él a lakásában, és magány arra kényszeríti, hogy szembe nézzen a korábban elkövetett hibáival. A zsűri különdíját Mátyássy Áron szemlefődíjas dolgozata kapta, Az utolsó időkért, a kritikusok díjában pedig a brit Duncan Jones (David Bowie fia) részesült a Moon című sci-fiért. Utóbbi, a fesztivál slágerfilmje volt: az idei Sundance-en debütált, majd az edinburghi fesztiválon fődíjjal jutalmazott mű valóban pazar kis mozi. Sam Rockwell egyszemélyes drámája a műfaj legnagyobbjai előtt tiszteleg, miközben képes teljesen eredeti lenni és minimális költségvetésből olyan képi világot teremteni, hogy a kötözködés helyét alapból kizárja.
Akárcsak a fesztivál.