Az ember ilyenkor emelt fejjel veszít. Az Ernst Múzeummal szemközt csatlakozik pár pillanatra a Uniquebudapest szecessziós sétáján résztvevő kéttucat emberhez, még meghallgatja szegény Ernst Lajos szomorú halálát, aztán befordul a Paulay Ede utcába, ahol egy különleges új irodaházat ígér a sillabusz. Loffice - így hívják a Zeneakadémia kottatára helyén épült modern létesítményt, amely egy szokványos eklektikus homlokzat mögött, egy tucatbérházudvarról nyílik. Kávéház helyett ide is jöhet laptopjával dolgozni a korszerű vállalkozó, reprezentálhat a kortárs műalkotásokkal ékes, fényben úszó terekben, miközben élvezheti a zöld technikákkal megteremtett komfortot.

Felettébb más világ ez, mint a száz év előtti - jegyezzük meg nagy bölcsen, amikor elérünk a Wesselényi utcai Erzsébetvárosi Közösségi Házhoz, melynek szecessziós homlokzatán még ma is cirkalmas felirat hirdeti, hogy egykor ez volt a Székesfővárosi Czipész Ipartestület székháza. Sorban állástól itt nem kell tartani, a kedvünkért nyitják csak ki a kopottas dísztermet. A súlyos ajtók faragott mintái egyszerűbb formában a tízes évek minden polgári bérházában visszaköszönnek, és a Róth Miksa-üvegablakokat sem nehéz elképzelni a megmaradt töredékek alapján.

Ekkorra már kezdünk belelendülni, így irány a józsefvárosi Palotanegyed egyik látványosan megújuló csücske, a Lőrinc pap tér. Titkos álmunk teljesül itt, hiszen egy máskor mindig kaputelefonnal védett társasház udvarára leshetünk be. Leibner Józsefné (a terrazzón ott is a büszke monogram: L. J.) 1894-ben épült bérházának már megújult a freskós homlokzata, odabent, a vedlett loggiákkal övezett udvaron pedig arról lehet eszmét cserélni, hogyan tovább, s hogy miként lehetne hasznosítani ezt a csöndes, kellemes hangulatú helyet.

Aztán már nincs is más hátra, mint elgyalogolni a Tavaszmező utcába, a Roma Parlament épületébe, ahol Singerék egykori szalonjában - ma kiállító- és színházterem - a szomszédos József utcai műteremház egyik lakója, Martsa Piroska mesél arról, hogyan sikerült megmenteni a Lotz-tanítvány Kölber Dezső mennyezeti freskójával ékes, mégis bontásra ítélt épületet. Vetített képeken mutatja mellé, milyen terveket készítettek a házért harcoló fiatalok egy itt kialakítandó művészházra és közösségi helyre. Mint mondja, az épület immár második turnusban ideiglenesen védett műemlék; a legtöbbet alighanem mégis a gazdasági válság tett a fennmaradásáért.

Még mindig ezen, a válság áldásain morfondírozva térünk hát be - már csak megszokásból is - két házzal odébb egy hívogató, nyitott kapu alá. A száz évvel ezelőtti tisztes jólét megszürkült gipszcirádái között bámulunk fel a ketrecforma rácscsal óvott emeleti gangra, amikor egy lakó ránk kérdez, kit keresünk. Csak nézelődünk - mondjuk, és ő vállat vonva feleli: csak nyugodtan, ha jólesik.