Fehér Ferenc: Dűnék - MU Színház

A hazai kortárs táncszcéna egyik legizgalmasabb, nemzetközi hírű autodidakta képviselőjének karrierje két esztendeje új irányt vett. Elszakadva egykori mesterétől, alkotótársától, Juhász Anikótól (O. Caruso), saját kezébe vette sorsát. Önálló koreográfiákkal jelentkezett: a Sirzamanzéval, majd tavaly a - lorcai atmoszférájú, Pilinszky ihlette - Villanyszék trónusánnal. Emellett megmérettette magát az RTL Klub szociális hálóként kifeszített, alpári SMS-esztrádjában, a (hulló)Csillag születikben - ahonnan a vájt szemű nézők rögvest kiejtették. Tanulópénznek is kínos.

A Simon Judittal (ezúttal: jelmeztervező) létrehozott markáns, míves, ám sok tekintetben kiforratlan művek föltűnően egyívásúak, érdesebben: önismétlők voltak. Úgy tűnt, létrehozójuk makacsul lecövekelt egy olyan kifejezési forma mellett, amely noha a sajátja, tévútra vezethet. Mert kiszámítható lesz, sematikus, unalmas. Egy kaptafára készült mozgástermékekkel pedig tele a spájz - úgy porosodnak, mint a roskatag polcokon avasodó befőttek. Címkéjükön ugyanaz áll: Dögletes lét gyötrelme.

"A homokbarázdák arcunk barázdái, a sivatag a mi hiteles tükrünk" - így "H. S.", azaz Hegedűs Sándor szakmai konzultáns virgonc létfilozófiai gondolata a kurta szinopszisban. A Dűnék fordulópont a pályafutásban: ez a táncos-koreográfus debütáns, mások számára készített kompozíciója - melyben nem vesz részt előadóként. A fehér térben Dózsa Ákos, Hucker Kata, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde. A nők terepszínű, zöldes-barna felsőt viselnek rövid szoknyával, fekete térdvédővel. A férfin barna nadrág, V kivágású fölső. A bogaras, ám rokonszenves társaság szinkronmozgása ernyedt, laza-ruganyos, kimunkált, ösztönök vezérelte, állati(as). Az ejtett váll, görnyedt hát, a fejrángás, hajlott felsőtest Fehér védjegye, animális műveinek állandó motívuma, ahogyan az akrobatikus utcai tánc (hiphop, electric boogie, break). A jól szerkesztett, elektronikus alapú, meg-megszakított zenei kollázs, a visszatérő dallamokkal (zörejekkel, hétköznapi hangokkal), valamint a sötétséggel tagolt, megismételt jelenetek az opus töredezettségét hangsúlyozzák. Mindez olyan benyomást kelt, mint amikor egy karcos bakelitlemezzel vesződünk: minden ikszedik másodpercben ugrik a tű. Vagyis van egy rész, amelyet sosem hall(hat)unk. Eltűnt. Olyan ez, mint az emlékezetkiesés.

A háromnegyed órás munka az eltökélt magárahagyatottság ékes foglalata. Az emelt fővel vállalt tétlenség, a tév- és pótcselekvés dacos elegye. A groteszk clownnégyes Beckett világát idézi; a mindvégig koncentrált jelenlétű, meggyőző kvartett mintha Godot-ra várna. Közben elszántan gyakorlatozik. Így: egymáson fekve mozdulnak egy-egy centimétert előre; később összekucorodva gurulnak át a színpadtéren. Vetődnek, dőlnek, megfeszítetten tartanak sehová. Dózsa és az odaadó Nemes fénycsíkban imitál korcsolyázást.

Fehér Ferenc aprólékos szépséggel kidolgozott, fegyelmezett, intenzív alkotása kifinomult egzisztencialista varieté. Megindító pillanatai azt a vélekedést erősítik, hogy a burleszk nem más, mint tragédia gyorsított felvételben.