Vélhetően öntörvényű, ösztönös és önkereső attitűdjének köszönhetően lett az Isten Háta Mögött mostanság klubszíntéren és kritikusi körökben ennyire felkapott, meg persze azzal, hogy az általuk képviselt zenei világ idehaza meglehetős unikum. Ha mindenképp hasonlítgatnunk kell, a leginkább az amerikai Tool progresszív/alternatív metálja lehet kapaszkodó, de mindez tényleg csak orientáció, skatulya semmiképp. Annál sokkal nyitottabbak és eredetibbek ők, arról nem is beszélve, hogy esetükben plagizálásról már csak azért is értelmetlen beszélni, mivel technikailag nemigen lennének képesek rá.

Az Isten Háta Mögött tagjai ugyanis egyáltalán nem képzett zenészek, klasszikus autodidakta rockerek, annak minden bájával és hibájával. Na jó, a dobos Hortobágyi Lászlót leszámítva, aki épp idén júniusban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémia dzsessztanszakán. De mint hangsúlyozza, ennek valójában semmi jelentősége, a zenekar legfeljebb annyiban veszi hasznát, hogy ha stúdióba vonulnak, akkor ő az, aki zenei kérdésekben a társak és a hangmérnök között betölti a tolmács szerepét.

Az sem állítható róluk, hogy generációs zenekar lennének, hisz a tagok életkora nagy szórást mutat: a legidősebb Bokros Csaba idén harmincöt, a legfiatalabb Hortobágyi László még csak huszonhat. Zenei érdeklődésük is meglehetősen heterogén, a hard rocktól (Led Zeppelin, Black Sabbath) és progresszív rockon (King Crimson, Gentle Giant) és a grunge-on (Nirvana) át a metál különböző vonulatáig (mindenekelőtt Tool, Pantera) terjed. Ezek a hatások nagy része viszont még laza áttétellel sem nagyon tükröződik a zenéjükben. Ők maguk szeretik az Isten Háta Mögöttet "saját útját járó zenekarként" aposztrofálni, amiben persze jó adag önirónia van, de valójában inkább arra vonatkozik, hogy tényleg elég köztes világ az övék, s hogy dalaik nehezen szoríthatóak műfaji skatulyákba.

Fejlődéstörténetük amúgy eléggé szokványosan indult: az 1999-es megalakulást esetükben is a klaszszikus demos korszak követte, évekig jártak ki a mátyásföldi SP stúdióba, készítettek számos promóciós célzatú anyagot, mire 2003 nyarán nekiálltak az első nagylemez rögzítésének. S bár őszre befejezték, a végül Rosenkreutz kémiai meny-nyegzője címre keresztelt anyag csak bő fél évvel később vált fizikai valósággá, persze magánkiadásban, érdemi kritikai visszhang nélkül. Aztán 2005 őszén jött a következő, változatlanul magánkiadású és tovább is meghökkentő című album (A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás), no, ennek hallatán már sokat felkapták a fejüket. A mintegy tizenöt hazai metál- és rockwebzine újságírói által első alkalommal odaítélt Hungarian Metal Awardsok közül kapásból hármat megkaptak. Maguk a tagok is értetlenül álltak: akkor most mi is van?

Más zenekar évekre szóló hatékony marketingstratégiát épített volna erre a sikerre, ők azonban csak tették azt, amit korábban: koncerteztek, amikor és ahol csak tudtak. Persze a díjak hatására a korábbi ötven rajongó helyett alkalmaként már kétszázan is jegyet váltottak rájuk, viszont mindez se az életszemléletükre, se az életminőségükre nem gyakorolt különösebben hatást. Sőt, 2007 környékén közel kerültek a feloszláshoz, miután több tag külföldön próbált megélhetést találni. Még utolsónak nevezett próbát is tartottak, de aztán elég hamar újra együtt gyúrták a dalokat, olyannyira, hogy 2008 végén mindjárt dupla CD-t jelentettek meg. A kényelmetlen lemez - ez lett a címe, megint némi fejtörést okozva vele a rajongóknak és a sajtónak. Meg persze újabb ovációt kiváltva.

Ha egymás mellé pakoljuk az eddigi produkcióikat, nagy kilengéseket, zenei elkalandozásokat alig tapasztalhatunk, legfeljebb némi érettségi és tisztulási folyamat érzékelhető. Mindez talán következik abból, hogy dalírásuk többnyire ösztönös, belülről építkező. Próbáik intenzív társas együttlétek is egyben, mindenki hozza a maga ötleteit, amelyek aztán hosszas örömzenélgetések során formálódnak, érnek számokká. Erre simulnak rá Pálinkás emocionális, képekkel teli, helyenként ezotériába hajló szövegei. Az sem meglepő, hogy az Isten Háta Mögött azon kevés magyar rockzenekar egyike, amely a stúdióban is élőben vesz fel mindent. Ettől is lesz az egész anynyira organikus, manírok nélküli, magától értetődő. S közben annyira sokrétű, hogy gond nélkül tudnak közösen koncertezni a Watch My Dyinggal és a 30Y-nal is.