- Nagy lépésnek számít a karrierjükben ez a győzelem?

- A Brahms-verseny egy nagy presztízsű megmérettetés, 16 éves múltra tekint vissza, és a helyszín is előkelő. Itt, a Wörthi-tó partján nyaralgatott annak idején a bécsi arisztokrácia, és itt írta Brahms is a hegedűversenyét. Egy első hely sokat számít a koncertéletben: eddig magunkat kellett menedzselnünk, és arra nem is számíthattunk, hogy igazán profi koncertszervezők, impresszáriók keressenek meg, ez az eredmény azonban ebbe az irányba is megnyithatja a kapukat.

- Mivel sikerült levenni a zsűrit a lábáról?

- Az első forduló nem sikerült olyan jól, azt hiszem Ligeti 2. vonósnégyesének előadása nélkül bajban lehettünk volna. Ezt a darabot azonban nagyon jól ismerjük, mert Ligeti a szerzeményt annak a LaSalle Quartettnek ajánlotta, amelynek az elsőhegedűsétől, Walter Levintől, tanultunk két évig Bázelban. A második fordulóban Schubert G-dúr kvartettjének előadása is nagyon jól sikerült, a döntőben pedig elsüthettük a jolly jokerünket, Bartók 3. vonósnégyesét, amely nagyon passzol hozzánk: most is megvolt benne a rock és a barokk.

- Hogyan lehet egyáltalán felkészülni egy ilyen versenyre?

- Az idén kezdtük el a versenyzést, és hamar kiderült, hogy ebbe is bele kell tanulni. Az első tapasztalatunk az volt, hogy teljesen más hazai pályán, a saját közönségünk előtt játszani, mint versenyszituációban. A Haydn-versenyen egyszerűen nem voltunk felkészülve arra, hogy mennyivel nagyobb lesz a stressz. A Schubert-versenyre nagy energiákkal és nagy veszekedésekkel készültünk, de ez sem működött. A Brahms-verseny előtt már sokkal nyugodtabban kezdtük el a munkát, a nyáron mindenki kipihente magát, a próbákat is lazábban kezdtük el, mégis minden pillanatok alatt összeállt. Akkor már tudtuk azt is, hogy egy versenyen a zsűrinek kell játszani, akik számolják, hogy százból hány hang volt meg, és ha csak kilencvennyolc, az már nem elég. Igaz, egy csillogó produkció azért elfed egy-két hibát.

- Egy darabig úgy tűnt, hogy hiába minden.

- Igen, Kondor Petit, a brácsásunkat a középdöntő után egy gyomorfertőzés döntötte le a lábáról, kórházba kellett vinni, és Ölveti Mátyás, a csellistánk sem volt valami jól. Szerencsére azonban volt két pihenőnap, és ezalatt rendbe jöttek. Így viszont nem volt rajtunk akkora teher, örültünk, hogy egyáltalán ki tudunk ülni a döntőben. A szörnyű inkább az az egy óra volt, amíg az eredményhirdetésre vártunk. Utoljára az első gyermekem születésekor izgultam ennyire. Utána napokig nem tudtuk felfogni a sikert. Aztán már a boldogság mellett éreztük, hogy egy hatalmas súly esett le a vállunkról. Úgy három évünk van még versenyezni, és az is előfordulhatott volna, hogy egyszer sem jön össze semmi. Így viszont már nyugodtan készülhetünk a jövőnkre.

- Mi a következő állomás?

- A világ legjelentősebb kvartettversenyét két év múlva rendezik. A huszonötezer eurós díjazású, olasz Borciani-versny nyertese kétéves világ körüli turnét is kap, azaz egy kész nemzetközi karriert. Ide mindenképpen benevezünk. Közben meg dolgozunk tovább: alapítottunk még egy dzsesszzenekart is, az Intersection Groupot.