- A féldecinek pont fél decinek kell lennie. A vendéget becsapni tilos!

A szálló jó iskola volt, mégis, amint Kiss Károly 1938-ban megkapta a segédlevelét, Budapestre utazott. Anyja sírt, apja és nővére marasztalta, ám ő fejébe vette, hogy kitanulja a szakma minden finomságát. Először egy borozóban kapott állást a nyolcadik kerületben. Itt azt leste el, hogy miképp kell az italokkal bánni, s ízelítőt kapott üzletemberi ötletességből. A borozó gazdája vállalta a szerencsi cukorgyár józsefvárosi pályaudvaron dekkoló vagonjainak takarítását. Ez duplán jó biznisz volt, a kocsikban maradt cukrot ugyanis összesöpörték és sziruppá főzték. A vagonbeli szemét uszadékként a felszínre emelkedett, így leszűrhetővé vált. A szirupot likőrkészítéshez használták a borozóban.

Egy év után Kiss Károly továbbállt, mivel úgy gondolta, csak akkor tanulhatja meg a szakmát, ha évente másutt folytatja. A második egy év az Akácfa utcai Raposa étteremben telt, a harmadik Keszei Vince - akkori ipartestületi elnök - Emke szomszédságában álló éttermében. Ide írók és újságírók jártak, no meg a kor jeles színészei, a Vaszary család, Kiss Ferenc, Simor Erzsi, Szeleczky Zita, Szörényi Éva. Kiss Károly bevallja, hogy a gyönyörűséges Simor Erzsibe - titokban - szerelmes volt. Ám a másik szerelem, a tanulásvágy továbbvitte a Práter utcába, a Micheler halászkertbe, ahol a vendégek egyszobányi medencéből maguk halászhatták ki a főzésre-sütésre kiszemelt kopoltyúsokat. Ezután következett az Aranykéz utcai Vadászkürt, majd a Duna-parti Carlton Szálló, s végül a budai Lúdláb Királynő.

Kiss Károly nemcsak tanult ezeken az elit helyeken, de jól is keresett. Visegrádi utcai albérletének kéménytalpazatában 10 ezer pengőt spájzolt. Annyi pénzért tucatnyi portát vehetett volna Füzesgyarmaton, ám ő inkább borozót akart nyitni a fővárosban. Csakhogy dúlt a háború, s bár addig a hadsereg - gyenge fizikuma miatt - nem tartott rá igényt, 1944-ben már behívták. A háborút megúszta, a fogságot nem. Ukrajnában tudta meg, hogy a kéménybe rejtett pénze már kiló sót se ér.

Két év után hazaszállították, s visszament a Lúdláb Királynőbe, majd miután azt - "német fészeknek" nyilvánítva - bezárták, a Zsigmond étterembe. Elvégzett egy üzletvezetői tanfolyamot, és 1950-től elszegődött főnöknek az Utasellátóhoz. Dolgozott Záhonyban, Szolnokon, Miskolcon, aztán egyszer Pécsre utazott, s beült a Nádor Szálló éttermébe. Úgy érezte: megérkezett. Akkor már az ország tradicionális vendéglátóhelyeit "ledarálta" az új rend, a Nádor viszont még mindig megőrzött valamit a régi polgári eszményekből és színvonalból. Az 1902-ben emelt szálloda éttermében fél kettőig szolgáltak fel meleg ételt, a kávéházban lehetett kártyázni, s mindig volt itt kocsonya, amihez helyben sütött fehér kenyeret adtak. Az újságokat nádkeretes tartóban lapozgatták az ide betérők, a kávét helyben pörkölték, amitől kesernyés illattal telt meg a szálló földszintje. A Nádor gyakori vendége volt - többek között - Ajtay Andor, Avar István, Bánffy György, Bertha Bulcsu, Eck Imre, Fülöp Zsigmond, Illyés Gyula, Kiss Manyi, Margittay Ági, Páger Antal, Pécsi Ildikó, Tamási Eszter, Amerigo Tot, Törőcsik Mari, Vass Éva és Victor Vasarely - ki vendégként, ki a városban élő művészként.

Kiss Károly 1953-tól üzletvezető-helyettesként, 1966-tól üzletvezetőként dolgozott a Nádorban, egészen 1980-as nyugdíjba vonulásáig. Többé eszébe se jutott munkahelyet váltani. Tisztelői szerint mindig kedélyes volt, de sosem tolakodó, a vendégeket névről ismerte, szokásaikat, bogaraikat megjegyezte. A Nádor lett az otthona, párt is innen választott: kollegináját, Frick Máriát vette feleségül, 26 évet töltöttek együtt békében, megértésben, akkor az asszonyt legyűrte a rák. Gyermekük nem született. Kiss Károly azt mondja, hogy a hadifogságban egyszer verekedett egy román bajtársával, s akkor szerzett sérülése miatt nem lehetett utódja.

A gyerekeket a tanítványok pótolták. Ők állítják, hogy Karcsi bácsinak hatalmas szerepe volt abban, hogy a Nádor megőrizte önmagát, s hogy Pécsen kiváló pincérek nevelkedtek. Az utódok nem titkolják, szigorú volt velük. Egyikük így mesél:

- Elvárta, hogy mindent tudjunk a Nádorról. Egyik szilveszterkor tanulóként alighogy beértem, elém állt, s azt kérdezte: mi a kettes menü előétele. Nem tudtam, erre megpofozott. Megsértődtem, és haza indultam, de a többiek visszatartottak. Végigdolgoztam az éjszakát, s amikor a személyzet pezsgőt bontott, Karcsi bácsi nekem is töltött, pedig szabadkoztam, hogy még fiatalkorú vagyok. Koccintott velem, megölelt, megcsókolt, és ő is elérzékenyült, és káromkodott egyet, hogy ezt oldja. - Néha tényleg eljárt a kezem - ismeri el Karcsi bácsi. - De csak az kapott tőlem nyaklevest, akire figyeltem, aki fontos volt nekem.

Úgy tűnik, a tanítványok megbocsátották a füleseket, mert ősszel beindult Pécsen egy pincéreket, vendéglősöket, szakácsokat és henteseket képző szakiskola, ami Kiss Károly nevét vette fel.

Karcsi bácsi amúgy sem szakadt el a vendéglátástól, hiszen minden nap bebuszozik uránvárosi lakásából a baranyai megyeszékhely centrumába, és a Palatinus Szálló éttermében ebédel. Utána kiül a teraszra, megvastagodott szemüvegén át nézi a sétálóutca nyüzsijét. Néha fokosára támaszkodva elballag a Nádorhoz. A szállót 1989-ben zárták be, s bár új tulajdonosa 1999 óta már többször is tervbe vette a felújítását, eddig nem látta a befektetést megtérülőnek, ezért mindig elhalasztotta a beruházást.

Kiss Károly máig igaznak látja gyerekkori megérzését, hogy a vendéglátás a legszebb dolog a világon. Pedig nem gazdagodott meg a vendéglátásból (autója sosem volt, otthona másfél szobás és lakótelepi). Amikor ezt megjegyzem, ő azt feleli:

- A vendéglátás emberekkel való foglalkozás, s ez mindent megér. Mellesleg akkor gazdagodhattam volna meg, ha elmegyek egy gebines üzletbe. De hogy mehettem volna el a Nádorból? Na, meg a gebinesnél abból lett a pénz, hogy a féldeci kicsit rövidebb volt. Én meg azt tanultam, hogy a féldeci az fél deci.