A fesztivál fődíját az izraeli Samuel Maoz rendezte Lebanon kapta. Érdekes, mintha a lelkiismeret most kezdene ébredezni a középkorú izraeli művészek generációjában. Tavaly Cannes-ban debütált például Ari Folman Libanoni keringő című animált áldokumentumfilmje, amely még ma is tabutémának számító eseményeket dolgoz fel. Jelesül Libanon 1982-től 1985-ig zajló izraeli megszállását, azon belül a shatilai és sabrai palesztin menekülttáborokban a keresztény militánsok által végrehajtott mészárlás következményeit, illetve azok hiányát. A Lebanon ennek szinte a testvérfilmje: ugyanebben az időszakban játszódik, a rendező fiatalon (Folmanhoz hasonlóan) katonaként vett részt a hadműveletekben, és az ott átélt traumákról csak most, évtizedekkel később képes beszélni.

Maoz azonban sokkal prózaibb módon képes rekonstruálni az eseményeket, nem lép át a kamaradráma műfaji megkötésein. Az egész film egyetlen, a résztvevők szempontjából értelmetlen bevetés története, amelyet egy tank belsejében élnek át. Az egyetlen kilátást nyújtó pont a lövész célkeresztje; s talán az sem véletlen, hogy a katona nézelődni nagyon szeret, de a ravasz meghúzása már szinte lehetetlen feladat számára. Ebben a fullasztóan zárt térben minden egyes dilemma hatalmas jelentőséget kap: életekről kell dönteni másodpercek alatt, de úgy, hogy azt sem tudni, hol, mikor és miért kell éppen harcolni. Ész nélküli ámokfutás ez egy harci gépezetben, amelyből talán sosincs kiszállás. Samuel Maoz olyan hitelesen adja vissza a klausztrofób környezetet és a józan ész hiányának abszurd világát, hogy szinte futkos az ember hátán a hideg.

Shirin Neshat iráni videoművész a legjobb rendező Ezüst Medvéjét vehette át Women Without Men című drámájáért. Ennek a díjazása sem nagy meglepetés: a demokrácia és nők társadalmi helyzete Iránban is kifejezetten forró téma, a mű vizuális zsenialitása és szürreális elbeszélésmódja még a legelszántabb kritikusokat sem hagyta hidegen. Mindemellett számunkra külön öröm, hogy a film egyik főszereplője Tóth Orsi, aki egy iráni prostituáltat alakít megrázó hitelességgel. Sőt Gryllus Dorka is nyertes filmben szerepelt a Lídón: Fatih Akin német rendező a zsűri különdíját nyerte el Soul Kitchen című vígjátékával, amely egy étterem-tulajdonos kaotikus életét ábrázolja - Dorka ebben egy gyógytornászt alakít.

Érdekes, hogy a komoly (nyugati) társadalmi és szociológiai dilemmákat feldolgozó Todd Solondz-mű, a Life During Wartime a jelek szerint nemcsak a kritikusokat osztotta meg végletesen, hanem a zsűri tagjait is. Az értelmiségi giccs megalkotójaként elhíresült Solondzot, akinek kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, műve pedig egészen kivételes, a kárpótlásnak is felfogható forgatókönyv-írói díjjal jutalmazták. De díj nélkül hagyták hazamenni a szintén amerikai Michael Moore-t, aki a kapitalizmus ellen lázadt legújabb mozijában (Capitalism: A Love Story). Igaz, ezek a filmek túl mai, épp ezért talán túl könynyűnek tartott problémákról szólnak.

Velence-Budapest, 2009. szeptember