A nap kritikája (Fáy): Zombimáglya

Ahogy a szex, mármint a nyílt, nyilvános, képernyőn nézhető szex egyre hétköznapibb, titokmentesebb és unalmasabb lesz, úgy erősödik és marad meg egyetlen, brutálisan az érzékszervekre ható műfajnak a horror.

Kísértetjárás Connecticutban - forgalmazza a Fórum Film

Kezdődhet a rettegés
Kísértetjárás Connecticutban

Lehet persze, védekezni ellene, nekem például most, a Kísértetjárás Connecticutban alatt sokáig az járt a fejemben, hogy micsoda pocsékolás. Nagyszerű színészek, a szép Virginia Madsen (a Koltai Róberttel forgató Michael Madsen húga), a kellemesen nyomottnak látszó Kyle Gallner és Elias Koteas, akiben benne van a De Niro, illetve most éppen az van benne, mintha az lett volna a rendezői utasítás, hogy vegye Robert de Niróra a figurát, de vehetné másra is, erős figura a vásznon. Szép képek, jó kis ijesztgetős zenék, pompás kezdés, ahogy régi fotókat mutogatnak, és szép lassan mégis a hideg leli tőlük az embert.

A korfestéssel annyit azért nem bajlódtak, kiírták ugyan, hogy a történet 1987-ben játszódik, de azon túl, hogy nincsenek mobiltelefonok, és bakelitlemezeket hallgatnak, nem sikerült megteremteni a hangulatot. Ezzel együtt is sok-sok tisztes munka, és mindez azért, hogy összekoccanjanak a fogak a nézőtéren, és este kicsit idegesebben menjen le az ember a pincébe. Érdemes?

A film közepe táján kiderül, hogy nem érdemes, valahogy kimegy a töltet az egészből, világos, hogy semmi jó nem sül már ki ebből a filmből, vérfürdő, üvegszemek és kukachegyek, jönnek a zombik, agyontetoválva és gusztustalanul, és az ember már csak arra gondol, hogy milyen jókat röhöghettek a stábtagok, amikor vadul csapkodták az ajtót, hogy majd ez lesz a földöntúli elemek jelenlétének bizonyítéka a filmben. Csapkodják az ajtókat? Hülye néző, csak mi vagyunk azok. Ez is csak egy mezei horror az elátkozott házról, a meghalni képtelen halottakról, akik félig felbomlottan itt kószálnak.

Mint az lenni szokott, szép lassan kilyukad minden, semmi sincs olyan nagyon pontosan elhelyezve ebben a maguk által teremtett világban, én már azt sem értem, hogy miért nem csodálkozik el mindenki azon, hogy a halottak szemhéját nem azért kell levágni, hogy mindig lássanak, hanem hogy láthatatlanná váljanak. Ilyenkor szokás felgyorsítani az eseményeket, csak hát a gyorsulás a horror halála, a futkorászó zombik már nevetségesek, ettől kezdve csak a katasztrófa segít.

Mindent értek, egyetlen elemet leszámítva. A mozi ugyanis úgy kezdődik, hogy megjelenik a felirat: igaz történet alapján. Arra azért kíváncsi lennék, hogy mi itt az alaptörténet. Mert hogy az élőhalottak nem leptek el egyetlen házat sem 1987-ben Connecticutban, az szinte biztos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.