Röviden

Meghalt Szekeres Ferenc

Elhunyt Szekeres Ferenc karnagy, a Budapesti Madrigálkórus alapítója, a nemzetközi Vivaldi-kutatás egyik jeles személyisége. Hosszú, súlyos betegség után vasárnap reggel, 82 éves korában Budapesten érte a halál. Szekeres Ferenc nevéhez korszakos jelentőségű lemezfelvételek fűződnek. Az általa 1957-ben alapított Budapesti Madrigálkórus tagjaival reneszánsz, barokk oratóriumokat és kórusművet rögzített. (MTI)

A Hősöket töltik le a legtöbben

Több millió tévénéző a fájlmegosztókon keresztül kedvenc televízió-műsorait tölti le illegálisan - derült ki egy amerikai kutatásból. A legnépszerűbb az amerikai Hősök című sorozat a torrent oldalakon 55 millió letöltéssel, a második helyre a Lost - Eltűntek került 51 millióval - jelentette a Big Champagne médiakutató intézet. A fájlmegosztók látogatottsága megkétszereződött a múlt évben, és a struktúra is változik: a kimutatás szerint a filmek és a tévésorozatok megosztása egyre növekszik, a zenéé pedig csökken. (MTI)

Trombitaverseny Haydn tiszteletére

Trombitaművészek mérik öszsze tudásukat idén, Joseph Haydn halálának 200. évfordulójának évében a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen. Az elődöntőket szeptember 11-én és 12-én tartják a Zeneakadémián. 24 országból 73 aspiráns száll majd versenybe, a legtöbb, 16 nevezés Magyarországról érkezett. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.