Mintha a XIX. század végi, ifjú Budapest leányarca mosolygott volna elő. Akkoriban ugyanis ilyen friss téglaépületekkel volt tele a város, egészséges, piros orcája volt Budapestnek.

Iskolák, egyetemek, klinikák és múzeumok, templomok, vásárcsarnokok és laktanyák épültek akkoriban mintásan kirakott, nyers téglafallal. Nézzük csak a Nagyvásárcsarnokot, de akár a Rákóczi térit vagy a Batthyány térit. Remek téglaművek. Vagy nézzük a Múzeum körúti egyetemépületeket, a Szilágyi Dezső téri templomot, a Rózsák terén állót, a kőbányai Szent Lászlót, a Mária utca klinikáit és a Steindl-féle állatorvosi egyetemet. Micsoda munkák, s mennyit említhetnénk még!

Mind középületek. Mert a tégla igen alkalmas építő- és burkolóanyag volt a korabeli intézményi épületek számára: olcsóbb és könnyebb volt a kőnél, de legalább annyira időálló és szép. Homlokzati alkalmazása a romantika idején, az 1850-es évektől kezdődött Budapesten, s az 1880-as évekre már egészen általánossá vált. A megfelelő minőségű anyagot a XIX. század közepén alapított, nagy, budapesti téglagyárak biztosították, melyek például Kőbányán, Óbudán vagy éppen Újlakon működtek. Ezekben már egyedi igényű idomtéglák is készültek, amelyekkel nemcsak síkbeli mintázatokat lehetett kirakni, de rafináltabb térbeli alakzatokat is: párkányokat, kereteket. Sőt külön terrakotta díszítőelemeket kezdtek gyártani, nyers és színes mázas változatban is, mert rájöttek, hogy a mázas kerámia igen szép a téglához.

Nagy építészeink lettek a tégla szerelmesei. Lechner Ödön családjának téglagyára is volt Kőbányán. Legszebb vallomása ehhez az építőanyaghoz a kőbányai Szent László-templom, amelyhez 61-féle sárga színű téglát készíttetett - meséli Gerle János építészettörténész. Lechner kezdi alkalmazni vakolt homlokzatokon is a szűrmintaszerű téglasávokat mint díszítőelemeket (például az Állami Földtani Intézeten vagy a Postatakarékpénztáron). De Hauszmann Alajos is sok középületén használja a téglát. Példaértékű közülük a Nagyvárad téri Szent István kórház és a "Technológia" neoreneszánsz épülete a József körúton.

Az Országházat tervező Steindl Imre téglaépületeire Vízy László építész, műemléki felügyelő hívja fel a figyelmem a Trefort-kerti egyetemépületek és az állatorvosi egyetem campusa kapcsán. Steindl ezekhez a pécsi Zsolnay gyárból rendelt díszítőelemeket, ahol javaslatára kísérletezték ki a hozzájuk való, téglaszínű anyagot (a pirogránit ősét), amelyet Steindl-masszának neveztek el. Kevéssé ismert, hogy eredetileg az Országházat is dísztégla burkolattal tervezte, ám az építési bizottság nem tartotta méltónak az ország első számú épületéhez. Eddig érhetett csak a tégla becsülete, bár a parlamenti udvarokban hagyták használni azért. Csodákat művelt ezzel az anyaggal Pecz Samu is: elég csak a Nagyvásárcsarnokra, a Szilágyi Dezső téri templomra vagy a Műegyetem könyvtárára gondolni. A német eredetű téglagótikát ő alkalmazta talán a legjobban, bravúros szerkezeti újításokkal ötvözve.

Mindezt egyetlen példa, az újlaki iskola megújulása nyomán mondtam el. A régi épület egyébként már több mint tíz éve nem iskola, s a mostani felújítás után sem az lesz, hanem irodaház. Nem láttam, mi történt, miféle átalakításokra került sor az épület belső részében, most csak annak örülök, hogy kívülről újra gyönyörű.

Példája nyomán újra észre kell venni a pesti kosz alatt rejlő, de az idő próbáját nemesen kiálló téglahomlokzatokat s újra tisztára, színesre mosni őket. A téglát viszont nem kell ismét felfedezni, mert azt szerencsére megint szívesen és gyönyörűen alkalmazza az új magyar építészet, főként Ferencz István, Nagy Tamás, Turányi Gábor és Kévés György által.