Messiások - igény szerint

A promóciós kampány minden magyar képzeletet felülmúl. Ömlik a reklám földön, neten, televízión. A hírek megemlékeznek a biztosítások csillagászati összegeiről, a szállítások komplikációiról, s a kölcsönzött műtárgyak magas számáról.

A promóciós kampány minden magyar képzeletet felülmúl. Ömlik a reklám földön, neten, televízión. A hírek megemlékeznek a biztosítások csillagászati összegeiről, a szállítások komplikációiról, s a kölcsönzött műtárgyak magas számáról. (Katalógus nincs, de ígérik, lesz az is hamarosan.) A plakáton egy meztelen férfitest részlete látható, melynek felsőkarjára egy húsba vágó, vért kiserkentő töviskoszorút húztak. Erős inger, hatásos kép. Ez nyilván a nyertes logó, a honlap szerint látványtervpályázatra is futotta. A plakát szövege is nagypályás műsort ígér. Messiások. A modern művészet remekei a megváltásról. Pablo Picassótól Bill Violáig. Munch, Kokoschka, Chagall, Warhol, Bacon, Nitsch, Serrano. Modem: Debrecen.

Az előzetesekben Gulyás Gábor az intézmény igazgatója elveket tisztáz, programot hirdet, koncepciót vázol. Úgy beszél, ahogy a világon valamennyi nagykorú látványtár felelős vezetője szokott manapság, vagyis ezentúl nem kész kiállításokat, hanem kizárólag az intézmény által szervezett tárlatokat fognak bemutatni. A rendezői film, színház, muzsika után végre Debrecenbe is elérkezett tehát korunk tipikus kulturális formája: a rendezői, vagy az alkalom szószedetéhez illően a kurátori kiállítás. Értsd: ahol a művészet fontosabb lesz annál, semhogy nyilvánosságát a puszta műalkotás kvalitására lehessen bízni. Valamint: ahol a menedzseri és a művészettörténeti feladatok szálai úgy futnak össze egyetlen erős kézbe, hogy minél több ember érezzen ellenállhatatlan kényszert a végtermék láthatása iránt. A cél: szavazatmaximálás. Pardon, az másik rovat. A cél: rekordnézőszám.

A mérce magas. Illik komolyan venni. (Saját adataimat is mellékelem a reklámcélból terjesztett satatisztikákhoz. Ahhoz, hogy írásos dokumentum hiányában a 168 egymástól elkülöníthető műegészt - és sorozatművet - följegyezzem, négy óra tíz percre, 29 sűrűn teleírt noteszlapra és két kiváló kávéra volt szükségem.) Alább legföljebb a tartozik és a követel oldal szembesítésére vállalkozom. A kurátori eszközök minősítésére, tehát az egészre. A művek külön-külön úgy is csak a kreált ábra csillogó vagy sápatag mozaikdarabjaiként hatnak itt.

Ami a menedzseri tejesítményt illeti a megoldás szellemes. Az osztályzat jeles. A húzónevek önmagukban garanciák, érvényességi rádiuszuk nemcsak a beavatottakat éri el, de megperzseli a képzőművészetet fölszínesen ismerő középosztály ambíciózusabb tagjait is. A reklámban fölhasznált híresemberek sok holt anyagot elbírnak, és sok jegy vásárlására ösztönözhetnek.

Más kérdés, hogy a csábítás trükkje nem fog-e később ellenanyagot termelni? Kurtán: nem érzi-e a néző magát utólag átverve? A Modem válogatási módszeréről eszembe jut a régi vicc a pacsirtapástétomról. A recept szerint - mondja a szakács a kuktának - az értékes madárból készített fogást fele-fele arányban dúsítani kell, lehetőleg lóhússal, különben nem éri meg. Fele-fele? - kérdezi a kukta - de hát még az is drága! Nem értettél. Mondom fele-fele. Tehát egy pacsirta, egy ló.

Picasso festménye, A matador és a meztelen nő a témához csak lazán kapcsolódik - a mester amúgy egyébként irtózott a szakrális, de még a spirituális témától is -, viszont a budapesti Ludwig Múzeum nyilván jó áron adta kölcsön. Edvard Munch aprócska Csókja és még kisebb halottaságya csupáncsak sokszorosított litográfiák, idecitálásai nem nagy fegyvertények. Talán ha az Élet táncát vagy valamelyik Sikolyt hívták volna... Oskar Kokoschka Pietá-grafikája - hiába jött Drezdából - valójában észrevehetetlen, Marc Chagall bájosan jelentéktelen Kék faluja - még ha büszkék is vagyunk rá, mert a Szépművészetié - itt és így a fogyasztó becsapása. Ahhoz, hogy a két név plakáton szerepeljen, egyiküktől - a kárhozatra ítélt hús témájában például - egy fülledt szerelmespárfestményt, másikuktól egy Krucifixet - a számtalanból legalább egyetlenegyet - illett volna fölmutatni. (Az igazsághoz tartozik, hogy két nagy mester két gyönyörű műve, két pacsirtanyelv szerepel azért Debrecenben. Odilon Redon keresztje Párizsból, Georges Rouault üvegfestménye Montrealból. Nem ők tehetnek szegények arról, hogy mesterük nevei annyira azért mégsem húznak, hogy velük lehessen egy gigatárlatot eladni.)

Elvégzik ezt helyettük mások, a menedzser ezúttal is jól kalkulált. Legföljebb a hoppon maradt és amúgyis folyamatosan fogyatkozó "kulturális polgári közép" helyett nagyobb tömegben özönlik majd a médiaérzékeny, tömegkultúrától varázsolt és sztorira éhes célközönség. Az el- ki- és megátkozottak rémületesen vonzó listája, Warhol, Bacon, Nitsch, Serrano - s a kisebb kárhozott lelkek, mint Haring, Mapplethorpe, Abramovic és a Blue Noses szerepeltetése nem csak annyiban rentábilis menedzserfogás, mert a mesterek pazar devianciája, bűnös életvezetése, megszenvedett mássága, limináris társadalmi helyzete eleve popikonná emeli személyüket. A történet inkább fordított. Személyük éppen azért válhatott popikonná, mert produkciójukat eleve a sokszorosíthatóságra bízták. (Bacon kivétel, de itt még ő is óriásgrafikákkal szerepel.)

A C print és a video, a szerigráfia és a végigfényképezett performansz, a galvanoplasztika és az elektrofotó eleve demokratikus, elitellenes, szétterjedt és könnyen beszerezhető médiumok. Ráadásul általában jó nagyok. Ők a pacsirtapástétom lovai. Egész falakat, hatalmas bokszokat foglalnak el. Még akkor is szaporábbak, ha ők sem olcsóbbak az egyedi műveknél. Amit az intézmény nyer a könnyű szállíthatósággal és kisebb biztosítással, ráfizeti az installációra és a gépparkra.

De itt nagyon megéri. Nélkülük hiányozna az összlátványt mutató képzeletbeli képernyő bal alsó sarkából a pirosan bekarikázott tizennyolcas szám. Pláne, ha az nem is mindig képzeletbeli: a bécsi akcionistákat bemutató terem bejáratánál például ott az ifjakat óvó leirat. Már nem jöttünk hiába - mondhatják a tiltott gyümölcsre mindig fogékony kandi kamaszok. Debrecenben a menedzseri bölcsesség egyetlen légtérbe terelte tehát az öltönyre-kiskosztümre szocializált "komolyzenei" publikumot a romkocsmák alternatívjaival, a testfestőkkel és a cyberfanokkal. E kulturális népfrontnál szélesebbet egyetlen politikus se álmodhat. Most már a szakemberen a sor, hogy az egységbe forrt közönséget valamivel elszórakoztassa. Szép népművelői feladat.

Ami a művelődésszervezői - magyarul kiállításrendezői - teljesítményt illeti az eredmény már komplikáltabb. Az osztályzat közepes. A húzónévsor alatt - s mint látható, sokszor helyett - művek garmadája hivatott a főcím - a szigorúan többes számban használt Messiások - után fölvázolt négy altémát megtestesíteni: 1. Miféle test adatott nekünk? 2. A halott ember 3. A történelem ígérete 4. A megváltás keresztje.

Az mindenesetre szellemi igényességre vall, hogy a koncepció eleve kerüli a direkt szakrális értelmezést és a szűken vett ikonográfiai parádét. Emlékeim mélypontjain szerepelt a "Vadászat a képzőművészetben" kiállítás a hajdani Műcsarnokban, vagy a rendszerváltás után - a "Modern egyházművészeti kiállítás" a Vigadó Galériában. Nem az egyes művek minősége okán. Vaszary Agarászata ott is gyönyörű volt. A sok bóvli között Váli Dezső Kolduskeresztútja annak idején is kiemelkedett a mezőnyből. (Innen is hiányzik, akár csak Kondor Béla Pléhkrisztusa vagy Borsos Miklós Nagy véres mártíriuma, maradva a legjobb magyaroknál.) A mélypontélményért inkább az a szellemileg rest régi rendező volt felelős, akinek jobb híján nem jutott eszébe más, mint - hasonló hasonlónak örül alapon - képkanasztát játszani magatehetetlen műtárgyakkal.

Debrecenben viszont átestek a ló túlsó oldalára. Itt senki nem hasonlít senkire, és semmi nem tart be semmiféle ikonográfiai szabályt. A keretjáték túlságosan tág teret hagy a szabad asszociációknak. Krisztus és a Messiás között túlságosan nagy a fesztáv. Nyilván az sem véletlen, hogy a kölcsönző intézmények listájáról hiányzik a vatikáni Museo d'Arte Contemporanea. Állítólag kértek, de - amikor a témában kompetens szakemberek megtudták a stáblistát és a kurátori koncepciót - semmit sem adtak a nyakas cívisváros önreprezentációjához. (Pápisták azért akadnak. Lám, csak itt van Rouault, Dalí és az avantgárdabb hajlamú plébánosok új magyar sztárja, a szent falak között elektronikával kísérletező Mátrai Erik.)

A kulcs a nyitóteremben van elrejtve. Ha a belépő először Pauer Gyula rejtélyes művével, a Torinói lepel szobrával szembesül, ezzel a gólemgyanús, múmiafazonú, távolról még Darth Vaderre is emlékeztető, nagyon antiklerikális kompozícióval, akkor itt minden megtörténhet. Ez a szobor bármit jelenthet. Kárhozatot is, üdvözülést is.

Ne csodálkozzék a néző tehát, hogy az első szekcióban - a hús ürügyén - különböző minőségben beszerzett önfeledt mezítelen testekkel (Uitz Béla izmos-erős Hátaktjával a szorító egyik, Batthyány Gyula dekadens szentjével a másik sarokban), majd a nemzetközi szcénából megismert body artos sztárokkal (a lengyel Dariusz Gorczyca Camera anatomica szelíden tárgyilagos melankóliájával a térfél egyik, az amerikai Marina Abramovic önhasfelmetsző videójával a másik térfelen) találkozik.

Hogy a következő, a halálszekcióban éppúgy rábukkan a dél-afrikai Marlene Dumas megrázó újrealista festményeire, mint a - már említett - Serrano-féle turbósított C printben fölnagyított, bulváros bájú hullaházára.

Hogy a harmadik témakörben, a történelmiben csak úgy tolonganak az igazi próféták a századelő érdekes cseh mesterének, August Brömsének és a lipcsei iskola vezéralakjának, a mikrorealista NDK-s Werner Tübkének köszönhetően, de haloványan ott vannak azért a hamis próféták is, hála a mai kritikus oroszoknak, az egykori emigráns weimariaknak és a mindig szofisztikált lengyeleknek. Kár, hogy valamennyit agyonnyomja Szervátiusz Tibor Dózsája. A többmázsányi vas agresszív árnyékában mintha elhalványulna fölismerésünk: a megváltó és az elnyomó között van átjárás. Nádas Péter nemrég meg is fogalmazta interjújában: "Egy szocialista diktatúrából kapitalista anarchiába zuhant ország gyakran álmodik jó diktátorokról. Rövid a memóriája."

A negyedik szekció már szinte mindegy. Aki idáig elvergődött, az a megváltást megérdemli önmagában is. Jár neki egy kevéssé ismert, szépséges Csontváry, de jár neki a vacak is, az angol Damien Hirst jóvoltából. Jár neki a muzeális érdekesség, egy hirtelen fölbukkant Munkácsy-vázlat, de jár neki az öt perc pihenő is egy sötét bokszban a mindig minőséget produkáló Bill Viola sejtelmes videójának köszönhetően.

A kurátori intenció szerint ekkor már végképp el kellene zsibbadnia. Sok, túlságosan sok művet látott. Jót, rosszat, fontosat, üreset, drágát, mait, botrányosat, felemelőt.

De mit is látott valójában?

Ami a művészettörténeti teljesítményt illeti valójában semmit. És nem azért nem látta, mert a nagy nevek mögül gyakran hiányzott a meggyőző mű. Nem azért nem látta, mert a Messiás-témába minden belefért, s annak az ellenkezője is. Még csak nem is azért nem látta, mert hiányzott az időrend fegyelme vagy - azért ez már fájdalmasabb - az érzékeny minőségi szelekció.

A vállalkozás szakmai okból azért semmi - noha a belefektetett munka, pénz, paripa, fegyver óriási -, mert a kurátor kiindulópontja a művészet természetétől alapvetően idegen. "A kiállítás egy olyan kérdés nyomába eredt - olvasható a tárlat nyitófalán - hogy miféle módon lehetséges megváltás az ember számára a modernitással kezdődő nyugati kultúrában?" A művészet az efféle mesterségesen föltett kérdésre ugyanis nem tud és nem is akarhat válaszolni. Mint ahogy hiába faggatták például akkor, amikor a múltban a munkásmozgalom ügye volt terítéken, és hiába fogják faggatni a jövőben, amikor a környezetvédelem köréből vágyik a kurátor reprezentatív mintát venni.

A művészet egy darabig tetszhalott tárgyként hagyja magát ide-oda dobálni. Engedelmeskedik valamennyi rendezői szeszélynek. Ha a kurátorok, menedzserek, művelődésszervezők, politikusok a megváltásról elmélkednek, kicsit lefekszik nekik. Aztán fölkel, megy a maga saját útján, legföljebb nem dönt csúcsot a nézőszámmal.

Ez a szobor bármit jelenthet, kárhozatot is, üdvözülést is - Pauer Gyula alkotása
Kultúra
2009.08.31 18:30

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér