Meg aztán sokkal praktikusabban is fókuszálunk mi. Győrben például véletlenül sem az egyetemi sportcsarnok mögött megbújó apró építész műteremház üvegtéglákkal fényjátszós, pazar homlokzatát vesszük észre, hanem a pénz és hatalom a kiterjedésben megtestesülő manifesztumait: az ilyen óriásházakat, mint ez is. Ha úgy vesszük, ez sokkal inkább a mai realitásaink része, és nagyon is el tudjuk mi osztani, hogy hiába Duna, meg Rezidencia, ez is csak lakások, tőke, nyereség méretes együttesét jelenti.

És nem is akármilyen együttesét. Több mint száz éven át állt itt a híres Elevátorház, Győr szabad királyi város általános áruraktára, vasúti és természetes vízi kapcsolattal, hiszen a parton álló toronyból közvetlenül lehetett az uszályokat feltölteni. (Erről kapta a nevét is.) Később az épület leégett, és újjáépítésekor nyerte el emlékezetes, lapos tetős-tornyos magtár képét, amelyet még akkor is méltósággal őrzött, amikor a kilencvenes évekre körülötte minden a rozsdaövezet részévé vált. Aki megnézi régi képét, láthatja: a Rezidencia tervezői (Jurcsik Károly, Maráz Péter, Szeder Tibor) igyekeztek megőrizni valamit az Elevátor tömbszerűségéből és arányaiból, de egy lakóházra átvinni ezt az otromba bájt nem volt éppen szerencsés megoldás. A régi épületnek lényegében megmaradt a tartószerkezete, és részben a tömegarányai is, a korábbi kiugró homlokzat jellegzetesen magtáras, kisablakos részeit azonban erkélysorokká kellett átalakítani, és ezek félköríves képe zavarossá teszi az összképet. Lehet, hogy az eredeti tartóoszlopok homlokzati síkig kiugró gombafejeit csak így lehetett kitakarni, és nem lehet, de biztos, hogy belülről kifelé igen imponálóak a szobák teljes helyiségszélességű üvegfalai - kívülről azonban ez hol egy függönymintát juttat eszembe, hol egy ibizai óriáshotelt vagy a floridai Miami Vice tévésorozat vágóképeit a nyolcvanas évekből. Az új, oldalsó tömbök üzembiztosan és jól nevelten hozzák a hazai lakópark-építészet Bauhausból és mediterrán nyaralásélményekből táplálkozó megoldásait, középen, a függöny sorminták fölé viszont kétszintes, óriásteraszos penthouse lakások is kerültek: így rátétként hatnak, pedig lehettek volna sokkal hangsúlyosabb elemei is az együttesnek.

De mi közünk ehhez nekünk, nem ott lakóknak? Tudják, a vizek városa, meg minden: a Mosoni-Duna partján vagyunk, egyik irányban a Duna-kapu tér a Kossuth híddal, közelebb pedig a Széchenyi híd. Utóbbit most újítják fel - a közeli Rezidencia védelmében a zajvédő már meg is épült - csak körbe kell nézni, hogy lássuk, ez a város egyik legígéretesebb területe, a depók és apró ipartelepek helyére hamarosan újabb nagyházak érkeznek. Ma már nem csak agilisabb nyugati városokban ismerték fel, mekkora kincs lehet a városi vízpart: imázs- és hangulatképző, nyereséges szolgáltatások és sok-sok látogató erős mágnese. A folyóág mellett persze itt is lehetne sétány, a hangzatos Dunakorzó terve régen kész - csak éppen a két híd között máig nincs igazi kapcsolat, a Város-kapu téren (ha nincs piac) autók parkolnak, hosszas vitatkozás után pedig az önkormányzat végül inkább a Rezidencia beruházójával építtette meg a ráeső sétányszakaszt. Megépült, ahogy sok más kommunális kiegészítés is, de egy vállalkozó nyilván a saját és inkább a lakói érdekeit nézi, a győriekét, mindenkiét. A miénket az önkormányzatnak kellene, így olyan nagy sétálás még nincs ott.

Ez nemrég még rozsdaövezet volt. Dunasétány is lesz valamikor. A Rezidencia volt az első lépés, de figyelem, magánlépés.