- A lepkegyűjtést azért hagytam abba, mert fenntartásaim voltak magammal szemben. A profik biztos cáfolnák, amit mondok, de én úgy érzékeltem, lerabolják az élőhelyeket. Vannak gyűjtők, akik ugyanazon a helyen 1974 óta gyűjtik az éjjeli lepkéket. Én meg megsajnáltam őket, abbahagytam a gyűjtést. Néhányat a múzeumnak adtam. Igen, van még itthon vagy kétezer darab. Elég sokáig tartott ez a szenvedély.

De még a lepkék előtt kulcstartókkal kezdtem, aztán fogkrémekkel. Igen, fogkrémekkel. A hetvenes években pár fajta volt csak a boltokban. Nekem összejött vagy százhúsz. Az üres tubust gyűjtöttem, szépen kilaposítva. Gyűjtöttem rágógumi-papírt is. De volt nekem ásványgyűjteményem, sok Erdélyből, voltak féldrágaköveim, fosszíliák. És sok könyv. Nézd meg ezeket a polcokat. Az árverési katalógusok, vagy éppen a biztosítótársaságok történetei is mind kapcsolatban vannak a mostani gyűjtésemmel. A zománctáblákkal.

Ha körülnéztek, találtok itt még egy pár kisebb-nagyobb gyűjteményt. Ez itt egy szemelvény a szemüvegkészletből. Igen, én hároméves korom óta magam is szemüveget hordok. A többsége persze már régi műtárgy, a lornyonok, a cvikkerek, a monoklik. Száztíz darab. Feltehetően mindnek hosszú története van, de a piacokon, ahol megtaláltam ezeket, keveset tudni az egykori tulajdonosokról. A szemüvegeket akkor szedtem össze, amikor lepkéket gyűjtöttem. Azt hiszem, a lepkékhez értettem, talán azért is éreztem úgy, hogy békében kell őket hagyni...

Az első zománctáblát 1997-ben vettem. Azóta jött össze ez a gyűjtemény. Látjátok, van itt néhány a konyhában, a többi kint a garázsban. A feleségem azt mondja, furcsán nézne ki, ha ezek lennének a nappaliban is. Vannak persze gyűjtők, akik körülveszik magukat ezekkel, én nem szeretem ezt.

Nem vagyok főállású gyűjtő. Eredetileg biológia-földrajz szakos tanár vagyok. De feltehetően rosszkor kezdtem el tanítani egy lakótelepi iskolában a kilencvenes évek legelején. Akkor estek szét a családok, egzisztenciák. Elég sok gyerek papája Rambo volt, a mama meg Madonna. Én meg nem éreztem elég kihívást arra, hogy ezeket a gyerekeket megneveljem. A szaktárgyaimra szerettem volna őket tanítani. Tévés lettem. Szerkesztő, felvételvezető, gyártásvezető.

Először az akkori egyetlen televíziónál, aztán egy produkciós cégnél, s amikor elindultak a magántévék, ott. Most is főgyártásvezető vagyok az egyik magántévénél. (Amikor beszélgetünk, kétpercenként szól a mobil. Iványi technikát szerez, embereket irányít, másnapi felvételeket szervez meg. Én legalábbis így veszem ki a történeteket. Úgy látszik, ez is olyan munka, amelynek nincs vége a munkaidő végén.) Egy pont után a gyűjtemény önfenntartó lesz. A darabok cserélődnek, kivéve a törzsállományt. A feleségem is megszokta ezt.

Szóval a zománctáblák. Nagyon megszerettem őket a kezdetektől fogva. A táblák, a festettek is, hosszú idő életét, körülményeit mutatják. És nem akárhogy. Nem véletlen, hogy a régi, többé-kevésbé ép darabok milyen keresettek a világpiacon. A táblák 95 százaléka a megfizethető kategóriába tartozik. De a 2-3 ezer eurós táblák sem ritkák a nemzetközi aukciós oldalakon. Néha meg hihetlenül magas árat kérnek egy-egy darabért - akár 20 ezer eurót is.

De ezek extremitások és kevesek számára elérhető dolgok! Volt egy olyan francia tábla, a Nicolas boré, amely nyolcvanezer eurónak megfelelő összegért ment el. Szóval a táblákat gyűjtik világszerte, komoly piacuk van. Elég rövid ideig gyártották ezeket a zománcgyárak. 1895-ben készült az első, s a történetük a második világháború előtt véget ért. A zománctáblák egy-egy céget hirdettek a boltokban. Ez például egy Ovomaltine tápszer táblája. Szép, ugye? Grazban vettem egy kereskedőtől, ő pedig egy magyartól vásárolta. Azt mondta, hogy a tábla egy paksi zsidó szatócs pultján volt, s valahol hányódott.

A házat le akarták bontani, a berendezés megvolt még, és az élelmes eladó onnan szerelte le. A nyolcvanas évek közepe óta viszik külföldre a magyarországi táblákat. Nemcsak magyar cégekét, de olyan nemzetközi vállalatokét, amelyek Magyarországon is jelen voltak. A legtöbb persze a kávé, a tea, a benzin, a kenőolaj, a tápszer, a különféle gyógyszerek, az ásványvíz. Stollwerck és Stühmer csokoládék, karamellák. Nézd meg, itt áll: a Stollwerck 26 udvar szállítója volt. (Szerethették a tejkaramellát a királyok akkoriban.)

Szinte alig volt olyan márkás áru, amelynek ne gyártottak volna táblát. És nem akárkik! Bortnyik Sándor, Bíró Lajos, Berény Róbert, Csabai-Ékes Lajos - a huszadik század kiváló magyar grafikusai tervezték ezeket. Szóval szépek, ezért is szeretem őket. Meg tudjátok, nekem ezek valahogy sajátos jelzést is jelentenek. Úgy képzelem, hogy nekem az lett volna jó, ha valamikor a kiegyezés évében születek, s a második világháború előttig élek. Mégiscsak az a kor volt az, amikor magára talált az ország, Magyarország felfelé ment.

A zománc előtti táblák is izgalmasak. Kevesen tudják, hogy a biztosítótársaságok már 1820 óta rakják ki Magyarországon a biztosított házakra a tábláikat. Angliában már ötven évvel korábban elkezdték. Sokféle cégnek van itt emléke: magyar, német, osztrák, brit, olasz vállalatok. És mindenféle, a történelmi Magyarországon használt nyelven. Az volt ám a globalizáció! Itt van ez a kézirat: egy Firenzében élő idős olasz-magyar barátom könyve lesz valamikor a tűzbiztosítók magyarországi tábláiról.

A gyűjtők ismerik egymást, vesznek, cserélnek. A piacon egyre kevesebb tábla bukkan fel, ócskásnál is ritka lelet egy felismeretlen érték. Az állapotokat jelzi, hogy Csehországban már hamisítják is ezeket az antik táblákat. Kevés gyűjtőnek van olyan szerencséje, hogy zománctáblákkal kitapétázott pajtát találjon vidéken. Az aztán a cserealap! Vannak piacok külföldön, de az internetes árverési site-okon is forognak táblák. Nem, nem én vagyok a legnagyobb gyűjtő. Mondjuk a harmadik, de nem is szeretnék versenyezni ebben. Magánmúzeumot nem akarok, de az interneten ott vannak a legszebb darabok, bárki megnézheti. Annyira, hogy már többen is félreértették a honlap címét, és nálam akartak táblát rendelni.

Azt hiszem, a gyerekeim is sokat tanulnak ezekből a dolgokból. Örülök is ennek. Nekem is biztos sokat adott a nagyszüleim otthonában tapasztalt környezet.

Hogy újabb gyűjtési irány? Ide nézzetek, ezek itt mind kutyabárcák. Az elöljáróságok adták ki, ezzel igazolták a befizetett ebadót, talán az oltást is. Még községeknek is volt saját kutyabárcájuk. Hát nem fantasztikus!