Az építőművészet hazai múzeumába egyelőre nem lehet betérni. Mit egyelőre, soha nem lehetett - legalábbis klasszikus értelemben vett tárlatnézőként nem. Van ugyan egy hely Óbudán (Mókus utca 20.), ahová töménytelen tervet, rajzeszközt, könyvet, fotót és műtárgyat gyűjtöttek össze az elmúlt évtizedekben, Ybl Miklós barokk tabernákulum szekrényétől kezdve Serlio 1542-ből való építészeti szakkönyvéig. Kisebb raktármotozással - ez az igazgató Bugár-Mészáros Károly szavajárása - ennél csillogóbb kincsekre is akadhatnánk a Mókus utcában, ezek azonban a legritkább esetben kerülnek kiállításra.

Mindez több szempontból is szégyen - mondja a múzeumvezető. Egyrészt a gyűjtemény alapjául szolgáló tervrajzokat építészcsaládok azért adományozták 1968-tól az intézménynek, hogy azok láthatók és tanulmányozhatók legyenek. Ehhez a kezdetekben összesen két szobát és egy pinceraktárat kell elképzelni. A hetvenes években a gyűjteményt félig Székesfehérvárra költöztették, majd pedig megkapták az óbudai Mókus utcai kétszintes kereskedő-polgárházat, amelynél ideálisabb múzeumhelyszínt - valljuk be - el tudunk képzelni. Még akkor is, ha raktár szintén tartozik a házhoz - 13,5 kilométerrel távolabb, Dél-Budán. (Képzeljük el a művészettörténészt, amikor átugrik oda tanulmányozni néhány tervrajzot. És képzeljük el, amikor Óbudára megérkezve rádöbben, hogy az egyiket ottfelejtette.)

Az igazgatók persze mindig igyekeztek változtatni ezen a helyzeten: Bugár-Mészáros például már "örökölte" a közeli Zichy-kastély helyszínötletét, az ő igazi projektje pedig 2003-ban az Andrássy úti egykori Párisi Nagyáruház volt, pontosabban az a törekvés, hogy annak összes termeiből a magyar Építészet Csarnokát varázsolják.

Elém teszi a vaskos tervet az összművészeti könyvesbolt, a fotóműterem, a kiállítóterek és az építészszakmai diskurzusokhoz ideális étterem azóta sutba dobott vázlataival. Az oldalakat a termeknél is pazarabb ideológia tapasztja össze: Bugár-Mészáros elképzelése arról, hogy a magyar építészet központjának nincs méltóbb helye egy Andrássy úti palotánál. Föl kellene végre fogniuk a politikusoknak, hogy azzal érdemes kérkednünk, amiben világelsők vagyunk.

- Mutasson nekem a világ bármelyik nagyvárosában még egy historizáló zárványt, ahol 2,3 kilométer hosszan sorakoznak a műemlék épületek. Ezért a Párisi Nagyáruház helyére költözött múzeum nem egyszerű építészeti gyűjtemény lehetett volna, hanem Magyarország idegenforgalmi origója, állandó kiállítással, amely megmutathatta volna a turistának, hová menjen Budapesten.

Bugár-Mészáros álmainak röpte magyaros ívet vett. 2004-ben a Norvég Alap 85 százalékos támogatásával megalakulhatott volna az Építészet Csarnoka, de a szerződések aláírása előtt két nappal a magyar állam úgy döntött, mégis privatizálja az épületet. Az igazgató szerint ez a tett kábé azzal ért fel, mintha száz évre kizártuk volna magunkat az olimpiáról.

Másképp vélekedik erről a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) vezető Mezős Tamás, aki a maga részéről kénytelen Bugár-Mészáros Károly helyszín-elképzeléseit ábrándoknak titulálni. - A KÖH (amelynek egyik igazgatósága a múzeum) soha nem vehette olyan komolyan az igazgató úr Andrássy úti terveit, mint ahogyan ő erről nyilatkozott - állítja Mezős. - Tudom, hogy újabban a Bródy Sándor utcai Ádám-palotában gondolkodik, ám erről ugyanazt mondhatom: pillanatnyilag nincs reális alapja.

Amit Mezős Tamás is megvalósíthatónak tart, az egyelőre a 300 négyzetméteres - egykor fogadóként működött - helyiség kiállítótérré alakítása a KÖH Szentháromság téri bérelt székházában. Örülne, ha ezt a termet a múzeum folyamatosan meg tudná tölteni kiállításokkal, nemcsak a KÖH Örökség Galériájába adna évente egyszer-kétszer anyagot. (Igaz, az Építészeti intenzív szakmai kapcsolatban áll a Kévés és a HAP nevű magángalériákkal is, ez utóbbi tárlatanyagainak mintegy felét a múzeum adja.)

A szkeptikus múzeumlátogató minderre azt mondhatná: kibírtam építészeti múzeum nélkül negyven évig, kibírom most már azt a keveset, amíg rendes házat találnak maguknak. Addig azonban nem ártana, ha a gyűjtemény legalább virtuálisan kitenne magáért. Ami ugyanis most látható a honlapjukon (amikor egyáltalán megnyitható): nem túl épületes látvány. A felsorolt gyűjtemények (8) közül egyedül a negatív- és síkfilmtárra lehet kattintani. Ám ha itt konkrétumra volnánk kíváncsiak, mondjuk, egy eredeti Andrássy úti fotóra, nem a historizáló reneszánsz palota tűnik föl a képernyőn, hanem fölirat. "Nincs kép."