Már a filmeseket is megihlette

Ma beléptem a klubba. Miután Juhász Antónia tavaly azzal dedikálta nekem az energiabizniszt leleplező könyvét (magyarra fordítva: Az olaj zsarnoksága - A világ leghatalmasabb iparága, avagy mit kell tennünk, hogy megállítsuk), hogy "terjesszem az igazságot", mostanra megtaláltam rá a megfelelő módszert. Regisztrálom először magamat a BookCrossing honlapján - a 797 111. klubtag lettem -, majd magát a művet. Antónia munkája még beférhet az első 5 millió 801 ezerbe.

Végül lerakóhelyet keresek a kissé már szamárfüles kötetnek. Valószínűleg a washingtoni metró hozzánk legközelebbi állomását, a White Flintet választom. Itt egy padra helyezem, mégpedig "mezítláb", azaz nejlonzacskó nélkül. Ezt tapasztalt klubtársamtól, Christal Grovestól tanultam, akiről a The Washington Postban olvastam először. - Fedett térben nem ázik el, és nem is terrorgyanús - mondta. A 32 éves családanya az elmúlt hat évben több mint nyolcezer könyvet "cserélt", pontosabban küldött szét abban a reményben, hogy valaki rálel, elolvassa, majd továbbküldi. Legutóbb az állatkertbe vitt ki gurulós kiskocsin 23 könyvet - ezeken persze már elkelt a vízhatlan zacskó.

Így előbb-utóbb az egész világ egyetlen hatalmas ingyenkönyvtárrá lesz a BookCrossing révén. Az újonnan 27 dollárért kapható "olajos" kötet antikváriumi árát veszítem el, nyerek vele viszont egy virtuális közösséget azok révén, akik az "én" könyvemet olvassák majd. Olyasmi ez, mint a vonat- vagy a madárfigyelés, de talán több értelme van. És nem véletlenül írtam, hogy "mezítláb" vándorol a barna, kemény fedeles munka. Már a regisztrációkor vehettem húsz dollárért 25 darab könyvjelzőt és ugyanennyi matricát a BookCrossing emblémájával: a sárga kis könyvfigurával, amelynek keze, lába is van. Ha egy ilyet a kötetbe tűzök, ráragasztok - legalább a klubtársak tudják, hogy nem egyszerűen a padon felejtettem.

Pittsburghből indult ez az egész, 2001 márciusában. Ron Hornbaker ekkor egy ritkaságnak éppenséggel aligha nevezhető könyvet, Robert Pirsig a 70-es években kiadott kultuszművét, a több mint ötmillió példányban elkelt A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetét bocsátotta útjára, mint egy palackpostát. Ezt BookCrossingéknál mindenki tudja, ugyanúgy, ahogy nálunk azt, hogyan kezdődik a Svejk: "Hát megölték a Ferdinándot..." Most a BookCrossingon azt látom: az elmúlt egy hónapban mintegy 25 ezer olyan könyvet terítettek világszerte, amelyet azóta sem fogott el senki. Közülük több mint tízezret az Egyesült Államokban, mintegy 5-5 ezret Németországban és Nagy-Britanniában.

Tényleg palackposta: a "nemzetközi vizeken" (!) is hánykolódik 14 olvasnivaló. Éppen annyi, mint egyébként Budapesten. Ahogy nézem, főleg német nyelvű krimiket és romantikus regényeket (A menny arany fénye stb.) helyeztek el olyan helyszíneken, mint a Szent István-bazilika, a Gerbeaud cukrászda, a Lánchíd vagy a Margitsziget. Világszerte persze a Da Vinci-kód példányai vezetnek. Szingapúr már hivatalosan könyvcsereállam - egész területét lerakóhelynek nyilvánították. Van, ahol panaszkodik a könyvszakma - a BookCrossing csökkenti a bolti forgalmat -, van ahol örül: rászoktat az olvasásra.

Vigyáznom kell! Erre is rá lehet kattanni. Egy Hollandiában élő amerikai asszony, Rubyblue Black már hét éve észrevette magán a tüneteket. Az egész világról szerzett ugyan új virtuális barátokat, de elhanyagolta a házát, a kertjét, végül a háziállatokat és gyerekeit is. - Ha nem a könyveket olvassuk éppen, akkor a honlapot bújjuk. Egyszer majd terápiás csoportot kell indítani nekünk - mondta. A leglelkesebb klubtag már 35 ezer könyvet küldött szét. Foglalkozása enyhítő körülmény: az illető nyugdíjas könyvtáros Minnesota államból.