Ki ez a nő?
A félig francia-kanadai, félig olasz családba született Madonnának öt testvérrel kellett "megküzdenie", hogy magára vonja a figyelmet. Már kisgyerekként a csodált Hollywoodhoz fordult segítségért, és Shirley Temple-t utánozva táncolt az asztalon - az, hogy a végén, szoknyáját felemelve megmutatta a bugyiját is, már saját ötlete volt a hatás fokozására.
- Tudom, hogy nem én vagyok a világ legjobb énekese vagy táncosa, de ez engem egyáltalán nem érdekel. Az viszont igen, hogy minden téren a maximumot nyújtsam - mondja a Madonnával az ágyban címmel vetített turnéfilmben. S ezzel tulajdonképpen egész életét jellemezte, hiszen nagyon korán elkezdett tudatosan, kitartóan készülni arra, hogy sztár legyen. Miközben jó tanuló volt, és műveltségét például kortárs versek olvasásával csiszolta, tizenévesen a táncban találta meg azt a műfajt, amellyel híressé akart válni. Amint erre ráébredt, minden energiáját és idejét a tánctanulásnak szentelte, a hét minden napján órákon át gyakorolt - el is érte, hogy ösztöndíjjal felvegyék a Michigani Egyetemre. Aztán bő egy év után otthagyta.
1978 nyarán, alig húszévesen, néhány dollárral a zsebében, a balettruhájával a táskájában megérkezett New Yorkba. Tánctársulatoknál próbálkozott, közben, hogy megéljen, óránként hét dollárért aktmodellkedett. Amint felismerte, hogy táncosként hosszú évek munkájára lenne szükség az áhított hírnév eléréséhez, azonnal műfajt váltott: énekesként próbálkozott. Egyre befolyásosabb férfiak, barátok segítségével hamarosan a Breakfast Club zenekar tagja lett, majd egyedül lépett fel klubokban, míg végül egy DJ barátja közbenjárására lemezszerződést kapott a Warnernél. Debütáló albuma 1983-ban 12 millió példányban kelt el.
Who's That Girl? (Ki ez a lány?) című filmje bemutatásakor, 1987-ben úgy tűnt, ő igenis tudja magáról, hogy kicsoda. Már ekkor is különbözni akart másoktól, amit szokatlan külsejével hangsúlyozott: szándékosan eltépett, kilyukasztott, hatalmas biztosítótűkkel megtűzdelt, feltűnő ruhákat hordott, hajába textildarabokat csomózott. Ekkoriban egyik nagy bálványa, Marilyn Monroe külsejét ötvözte a sajátjával, hogy bizonyítsa: kevés nála provokatívabb, szexuálisan túlfűtöttebb dívajelölt létezik Amerikában. Második albuma, a Like a Virgin címadó dalát már az 1984-es MTV Video Award átadóján mutatta be: a menyasszonyi ruhában, nem éppen szűzies arához illő mozdulatokkal tarkított előadás után milliók jegyezték meg a nevét.
A Vatikán tiltakozását is kiváltotta a Like a Prayer videoklipje, amelyben fekete bőrű, Krisztust-imitáló partnerével mutatta meg, pontosan mire is gondolt, amikor azt mondta: a feszület erotikus, hiszen meztelen férfi látható rajta - miközben többször kijelentette, hogy a katolikus vallás, amelyben felnőtt, fontos számára és gyakran imádkozik, ha erőre van szüksége. Kiadta Sex című könyvét, amelyben erotikus fotói mellett szexuális fantáziái olvashatók, és nem takargatott sokat a Tanú teste című filmben sem. Egymás után fogyasztotta a férfiakat: ezekben az években viszonya volt többek között Prince-szel, John Kennedyvel, Warren Beatty-val, Sean Pennhez pedig hozzá is ment.
Miközben a világ szemében egyre inkább ő lett a popvilág provokatív dívája, Madonna már a Like a Virgin bemutatásakor tudta, mennyire fontos karrierje építéséhez a média, amelyet az évek előrehaladtával mind tudatosabban használt. A Justify My Love című dal klipjét például 1990-ben direkt úgy készítette el, hogy azt a meztelen jelenetek miatt az MTV nagy sajtóvisszhang mellett betiltsa - a dalt videón félmillió példányban vették meg.
A kilencvenes évek első felében azonban ráébredt: zenéje, alkotói énje háttérbe szorult botrányai miatt. Pedig Madonna mindvégig kőkemény, a popszakma iránt érzékeny üzletasszony is volt: saját kiadót alapított, amely olyan jelentős lemezek elkészítését is felügyelte, mint Alanis Morisette Jagged Little Pillje. Pontosan érezte, mi történik a pop világában, mi lehet a következő évek divatos irányzata - 1994-es, Bedtime Stories című lemezén ezért formálta a fiatalok által egyre inkább kedvelt hip-hopos, R&B-s hangzást a saját stílusára - a siker ezúttal sem maradt el.
Something to Remember című válogatáslemezével még inkább zenei teljesítményére akarta terelni a figyelmet. Különösen, hogy kiderült: esélye van Eva Peron szerepére a nagy sikerű musical, az Evita filmváltozatában. Talán mert úgy gondolta, ezzel a filmmel végre megmutathatná, hogy valóban tehetséges színész - megszállottan harcolt a szerepért. Hosszú, kéziratos levélben győzködte a rendezőt, külsejét radikális változásnak vetette alá: a harmincas évek stílusában öltözködött és sminkelt, haját hullámos kontyban viselte, akárcsak Eva Peron. Miután felkérték, hihetetlen energiát fektetett a munkába: személyesen győzte meg az argentin elnököt, amikor az eredeti helyszínen nem akarták engedélyezni a forgatást, hosszasan beszélgetett Evita még élő barátaival a nőről, hogy jobban megismerje a karaktert. És nem utolsósorban, majd tizenöt éves énekesi múlttal a háta mögött elkezdett énekórákat venni - a hangja ugyanis nem felelt meg egy Webber-musical előadásához.
Keményen dolgozott a több hónapos forgatás alatt - akkor is, amikor megtudta, hogy gyermeket vár Carlos Leontól, egy New York-i táncostól, akit kocogás közben ismert meg másfél évvel korábban. Több abortusszal és a Sean Pennel való, gyerek nélkül végződött házassággal a háta mögött Madonna úgy döntött, megtartja a kisbabát - Lourdes nem sokkal az Evita premierje előtt született. Carlosszal végül nem házasodtak össze, és egyedülálló anya lett - ez nem illett ugyan a Evita-archoz, de hát Madonna mindennek ellenére Madonna maradt.
Az új arc tartós változás kezdete volt, amelyet csak tovább erősített a régen várt anyaság. Valamint új barátnője, Liz Taylor, aki megismertette a Kabbalával - a zsidó tanítások a spiritualitás felé fordították Madonnát. Vagy legalábbis segítettek neki, hogy ismét időben reagáljon egy irányzatra, azaz inkább kettőre. Egyrészt a keleti gondolkodás, a harmóniára törekvő életmód felé fordult, másrészt ismét "felkarolt" egy stílust, amelyet akkoriban még csak a fiatalok egy rétege kedvelt. Az 1999-es Grammy-díjátadón megint csak emlékezetes külsővel jelent meg: hatalmas ujjú, vörös kimonóban, sötét, egyenes frizurával adta elő a Nothing Really Matterst új, Ray of Light című lemezéről, amelyen a különböző elektronikus zenéket, a technót, a rave-et formálta saját képére. A visszafogottabb, "hétköznapibb" Madonna-képhez pedig jól illett az anyaszerep, majd a házasság az angol rendezővel, Guy Ritchie-vel, akinek egy kisfiút szült, Roccót.
Ez persze nem jelentette azt, hogy az egykori popdíva végleg átlényegült volna anyává és feleséggé. Kisebb-nagyobb szerepeket vállalt filmekben, mesekönyvet írt, 2005-ben pedig ismét imázsváltás következett. Bár, ha jobban meggondoljuk, talán csak visszanyúlt a gyökereihez, amikor Confessions on a Dance Floor címmel Madonna-stílusú dance-lemezt készített, és mindenhol a saját ízléséhez szabott táncdresszekben pózolt - ezzel megint meghatározta egy időre a zenei divatot.
Ma, ötvenegy évesen, sokak által irigyelt fiatalos külsővel, két gyerekkel, egy újabb, kihűlt házassággal, számos Grammy-díjjal és sok millió eladott lemezzel, egy saját maga rendezte filmmel a háta mögött Madonna talán eljutott odáig, hogy megtalálta azt az arcot, amelyre mindig is vágyott: a karrierje és élete csúcsán lévő, sokszínű popdíváét.
Persze könnyen meg lehet, hogy a következő években elővesz a tarsolyából egy újabb, eddig még ismeretlen Madonna-arcot. A mostanival szombat este a budapesti közönség is megismerkedhet.
