Szeptember 20-ig szemet gyönyörködtető, teljes kikapcsolódást jelentő időszakos kiállítás látható a Trafalgar téri National Galleryben. A Nemzeti Képtár saját, nagyrészt raktárhelyiségekbe száműzött kincseiből válogatta össze a Corot-tól Monet-ig címet viselő összeállítást. A közel száz, többnyire kisméretű festményt a Sainsbury-szárny alagsorában kell keresni. A bájos show tökéletesen igazodik az egy éve működő vezérigazgató, Nicholas Penny gyakran emlegetett, bumerángként visszaütő első nyilatkozatához, melyben meghirdette a nagyszabású kasszasiker-kiállítások korszakának végét. A Washingtonból hazacsábított reneszánsz szakértő azóta belátta, hogy a koncepció a korlátozott állami támogatás és a londoni művészeti élet kihívásai mellett természetesen tarthatatlan.

Az ingyenesen megtekinthető tárlat alapvetően arra a kérdésre keresi a választ, hogy honnan eredtek az impresz-szionisták ötletei, milyen előzmények vezettek első, 1874-es kiállításukhoz. Saját, rendkívül gazdagnak számító XIX. századi francia tájképanyagára építve a National Gallery a szabadban festés, vagy legalábbis a vázlatoknak a természet lágy ölén való elkészítésének mélyebb gyökereire mutat rá. "Szóhoz" jutnak azok a művészek - Jean-Baptiste-Camille Corot, Pierre Henre Valenciennes és mások - akik Franciaországból, Németországból, Belgiumból vagy akár
Walesből érkezve a XVIII. század végétől Róma festői környékét kapták ecsetvégre. Érezhetően egyaránt vonzották őket a ragyogó arany fények, az antik és középkori emlékek végeláthatatlan választéka és a kellemes, nem kapkodó életforma. A festmények jelentős része az 1999-ben hosszú távra a Nemzeti Képtár rendelkezésére bocsátott, hetven műből álló Gere-gyűjteményből származik.

A kiállítás nagy figyelmet szentel a barbizoni iskola alkotóinak, Théodore Rousseau-nak, Jean-Francois Millet-nek és társaiknak, akik Fontainebleau erdeit, mezőit, szurdokait örökítették meg. A National Gallery kollekciójában erősen reprezentált Corot itt is helyet kap. Különösen A négy napszak című alkotása érdemli meg, hogy hosszasabban is elidőzzön előtte a látogató. A képtár visszafogta magát, amikor nem próbálta meg Monet-festmények sokaságával fokozni a válogatás vonzerejét. Az 1870-es keltezésű, a művész és valószínűleg Eugene Boudin feleségét ábrázoló Trouville-i tengerpart minden kétséget kizáróan az egyik fénypont. Nem kevésbé érdemleges a nem sokkal később a francia-porosz háború elől Londonba menekült Monet híres Temze-parti sorozatának egyik darabja, amely emléket állít a kicsivel korábban befejezett westminsteri parlamentnek és a hasonló nevű hídnak.

De még az impresszionista géniusz is kevés lenne annak a kontrasztnak a megragadására, amely a Nemzeti Galéria nyári ajándéka és a járókelőt a Trafalgar téren megcsapó zűrzavar között érzékelhető. Nem is kell feltétlenül Londonba jönni, elég a www.
oneandother.co.uk portált kinyitni ahhoz, hogy az ember érzékelje, mi zajlik az úgynevezett Negyedik, üresen maradt talapzaton, és hogyan fejezik ki tetszésüket, gyakrabban ellenérzéseiket a happening nézői.

Mint arról lapunk is beszámolt, a világhírű szobrászművész, Antony Gormley kezdeményezésére július 6. óta, egészen október 14-ig, azaz száz napon át, a nap huszonnégy órájában a szigetország minden tájáról érkező, találomra kiválogatott önként vállalkozók foglalják el hatvan percre a talapzatot, és szórakoztatják a közönséget. A vállalkozás, melyet nagy, többnyire szkeptikus várakozás előzött meg, rosszul kezdődött.

Az elsőként bemutatkozó Rachel Wardell, 35 éves lincolnshire-i háziasszony helyét egy dohányzásellenes aktivista sajátította ki, késleltetve ezzel a startot és mindenki másnál több sajtóvisszhangot biztosítva magának. A héten pedig egy magát Simonnak nevező, ötvenedik születésnapját ünneplő férfi váratlan sztriptízzel lepte meg a bámészkodókat, mielőtt a rendőrség beavatkozott volna.

Noha az ötlet fogadtatása változatlanul ellentmondásos és kevesen gondolják, hogy a művészethez sok köze volna, a szakma bizonyos fokig szentesítette az Egy és más produkciót. Amikor az egyik "alkotó" nem jelent meg, Sandy Naime, a szomszédos National Portrait Gallery 58 éves igazgatója ugrott be (fel) a helyére, megmentve ezzel a folytonosságot.