Friss 2009 Kogart Szalon

Nem mindig van ez így, de ez nem baj. A Kogart idei évzáró ünnepélyének az az újdonsága, hogy minden kiállító magyarázó-értelmező szöveget mellékel a műveihez, s lévén mindez frissen végzettek bemutatkozása, a változatosság és az egyenetlenség úgyszólván elvárható. Ezt a változatosságot és egyenetlenséget ugyan a műintézet immár hagyományos pályakezdőszemléjén évről évre más koncepció biztosítja, volt, amikor a térség valamennyi főiskolájának és egyetemének végzőseit láthattuk, s volt, amikor a mesterek is jelen voltak - de az idei, szűkített és Magyarországra koncentráló tárlat nem kevésbé érdekes és széttartó.

Ámbár, ami a kísérőszövegeket illeti, a színvonal mintha egységesebb volna. Ez nem feltétlenül az olyan deklarációkban nyilvánul meg, amelyek a "Munkáim kísérletek a valóság komplex banalitásának innovatív reprezentációjára" mondattal kezdődnek, és egy odarakott Plinius-citátummal végződnek, de az mindenképpen látszik, hogy az egyetem elméletileg fölkészítette hallgatóit. A műfajok ezen belül sokfélék. Jakucs János részletes és alapos ismertetést ad képeinek festéstechnikájáról, nem mellőzve az esztétikai konklúziókat sem, Deli Anna lényegében csak annyit közöl szűkszavúan, hogy szándéka klasszikus értelemben vett szép képeket festeni, Szőke Gábor Miklós viszont elvégzi plasztikájának a teljes értékelését. Nem ez utóbbi az egyetlen szöveg, amelynek leíró, értelmező és komparatíve elismerő mondatait olvasván a kritika tökéletesen fölöslegesnek érezheti önmagát. Hogy a mai elméletírás és a mai szakirodalom milyen magasságokban találhat követőkre és konkurenciára, arra például az óriás (üveg?) nyalókákhoz mellékelt cédula figyelmeztet. "A nyalóka, mint több érzékszervre is hatni képes tömegcikk, amely a munka alapját képezi, a festészetet magába foglaló burokként manifesztálódik", állítja a művészet és fogyasztás kapcsolatát, a művészet fogyasztásának kapcsolatát boncolgatni kívánó mű interpretációja.

Jakucs vásznai finomak és enerváltak, nem csekély iróniával, Szőke fehér lécekből összeállított barokk lova szellemes, dinamikus és tiszteletlen, Deli Anna pedig valóban szép képeket fest. Pontosabban erőseket és talányosokat, mert ha nem írná, senki ki nem találná, hogy örvénylő, plasztikus és mégis absztrakcióba hajló tábláinak ihletője egy nyitott táskáról készült fotó. Előfordul aztán, hogy a szöveglehetőség nem segít, nincs a művekkel azonos színvonalon, esetleg dezinformál. Blahó Borbála melléklete például rossz kis vers. Ellenétében deszkára rajzolt grafikáival, amelyek Costa Brava címen elmélyült, alapos és érzelemteli körképet, már-már szatírát kínálnak; karikaturista élességet, amelyet a fa erezetének fölényes kihasználása erősít és tompít.

Örvendetesen sok a festői erő. Horváth Roland csak lírai-filozofikus elmélkedést mellékel azokhoz az apró vásznaihoz, amelyek a mostanában nem ritka minden-mindegy hangulatot sugallják a méreteikkel, a tárgyukkal és az elnagyolt ecsetkezelésükkel, de amelyeknek a lényege mégiscsak egy elmélyülten megfestett lámpabura, egy csak látszólag igénytelen, mert drámai erővel előadott só-bors tartó, villanykörte. Megérdemelt előnyre tesznek szert ezek a visszafogott méretű képek a másik mai véglet, a méterekben tobzódó és rendíthetetlenül neoexpresszív harsányságok mellett. Huszánk Szilárd Képzeletbeli tájai a szomszédság nélkül is tömörek, drámaiak, Dénes Ágnes Dóra valóságtöredékei sem a csak bolti installációjukkal provokálnak tucatélményt.

S ha már formabontás: Csík Gyula maffiózó-, cicababa- és rendőrbábukat állított elő. A Városlakók garnitúrája sem nem tradicionális képzőművészet, sem nem ügyes ideológia tárgya, de megvesztegetően szellemes és professzionális kivitelű.