Nyáron a mozi sikerre, a tévé túlélésre játszik

Kánikula, strand, széles vászon, haverok, buli, plazma: a nyár külön fejezet a mozi és a tévé életében. Kultúrafogyasztás a távkapcsoló és a vetítőterem vonzáskörében, mikor felforr az aszfalt és dühöng a háváj.

Szöllőskei Gábor filmkritikus szerint itthon és külföldön is meghatározóak a szezonális különbségek nézőszám és nyereség szempontjából.

- A nyár sok tekintetben uborkaszezon, de a moziban ez a legjövedelmezőbb évszak. A legnagyobb hollywoodi produkciókat, a kasszasiker-várományos filmeket ekkor mutatják be. Májusban kezdődik Amerikában az úgynevezett blockbuster (kasszasiker, olyan tömegfilm, amelyik a százmillió dolláros bevételt is meghaladja) időszak, az ezt követő négy hónapban járnak a legtöbben moziba.

Nálunk is nyáron mutatják be a legnagyobb sikerfilmeket. Régen megszokott volt, hogy pár hónapos csúszással kerülnek az európai mozikba az amerikai filmek, ez ma már ritkább, sok a világpremier: megsokszorozódik a bevétel, ha egyszerre mutatják be a filmet a világon mindenütt, még mielőtt az interneten elérhető volna. Így erősebb nyitó hétvégét tudnak produkálni, még ha a film nem is olyan jó, de az érdeklődés nagy rá: az első hét annyi bevételt hoz, amivel már megérte leforgatni. Később zuhanhat a nézőszám, például, mert nem jön be a nézőknek, s erről a szájhagyomány mindig gyorsan terjed. Az első hétvége nézettsége behozhatja a költségeket.

A szakértő elmondása alapján, a nyár mellett a karácsonyi időszak és az ünnepi szezon tornázhatja még az egekbe a jegyeladásokat. Magyarországon csak a nyár és a december emelkedik ki az éves mozis körforgásból, Amerikában több filmtemető hónapot is számon tartanak. A szeptember és a január-februári időszak többnyire holtsáv, az ekkor bemutatott filmeknél eleve nem számítanak százmilliós bevételekre. Ellenben a nyári bemutatók időpontját már jó előre lefoglalják a gyártók: már most lehet tudni heti lebontásban milyen megaprodukciók várhatók jövő nyáron.

Szöllőskei szerint sok múlik az időzítésen, s hogy a forgalmazók ismerjék a közönség hangulatát. Sok minden leszűrhető a tesztvetítésekből is, de a költségvetés, a heti többi filmbemutató, s a műfaj mellett számít a nemzeti karakterológia: a romantikus vígjáték műfaja itthon az egyik legkelendőbb zsáner, sokkal népszerűbb, mint Amerikában. Magyarországon olyan romantikus vígjátékok is sikert aratnak, amik kint megbuktak. Úgy tűnik, a magyar néző ki van éhezve a limonádéra, s ehhez még csak az sem kell, hogy a film erős legyen.

- Furcsának tűnhet, hogy a nyár az egyik legfelkapottabb időszak a mozikban - folytatja a filmkritikus. - Mégis van benne ráció: iskolai szünet van, a meleg elől az emberek szívesen menekülnek a hűtött mozitermekbe. Régi megfigyelés: ha gazdasági krízis van, a mozizás az első időszakban megugrik, hiszen az embereknek luxuscikkekre, nagy utazásokra nem telik. Aztán ha a válság kitart, már a mozira sem marad pénz: ugyanezt tapasztalták a húszas-harmincas évek nagy világválsága idején is.

A tévécsatornák nyári műsorpolitikája is a mozik malmára hajthatja a vizet: a tévében a nyár a pangás, a várakozás és az ismétlések ideje. A sikerszériák új évada többnyire szeptemberben indul, ősszel kerülnek képernyőre a tengerentúlon vásárolt sorozatok és a csatornák saját gyártású új műsorai.

A tévében gyakori ilyenkor a kísérletezés is: a rosszul teljesítő sorozatokat szempillantás alatt cserélik le másikra, ha nem verbuválódott mögé igen hamar stabil nézőbázis. A töltelékadások és a szeptemberben várható szuperműsorokat beharangozó előzetesek fenntartják a figyelmet, a cél, hogy a néző ne feledkezzék el sem a csatornáról, sem pedig az őszre ígért fergeteges tévéélményről. A képernyő által sugallt szeptember maga lesz a műsor-preferenciális mennyország: megtudhatjuk, mi lesz Magdi anyus halála után, hogyan zajlik tovább az élet a Csillagvirág Klinikán, párra talál-e a bulvárkékszakáll lantművész, s hogy milyenek az újszülött kiscsillagok. Nagyjából ezzel a késleltetéssel és a várakozás generálásával ki is merült a nyári televíziós stratégia.

- Egyedüli nézőcsalogató praktikaként a moziban már bizonyított filmeket dobják be - mondja Szöllőskei Gábor -, de ezt leszámítva olyan, mintha ilyenkor csak úgy hagynák, menjen a tévében is valami, lényeg, hogy kihúzzuk valahogy őszig.

Az ember, aki túl keveset tudott (1997)

(TV2, augusztus 15.)

Krimiparódia és kiforgatott film noir a mit sem sejtő kisemberről, aki egy tévévetélkedőnek köszönhetően profi titkosszolgálatosok közé keveredik, s valódi bérgyilkosnak hiszik. A blazírt arcú humorista, Bill Murray szenzációs one man show-ja.

Három férfi és egy bébi (1987)

(m1, augusztus 15.)

Három aranyifjú gondtalan életét forgatja fel a küszöbön hagyott csecsemő: könnyed remake vígjáték a pelenkázás-etetés-altatás szentháromságában. Főszerepben mindenki Magnumja, Tom Selleck, a rendező a Star Trek-széria Spockja, Leonard Nimoy. Megtekintése kispapáknak csak felügyelet mellett ajánlott!

Sztárom a párom (1999)

(TV2, augusztus 16.)

Egy könyvkereskedő és egy szupersztár londoni románca az ezerwattos mosolyú Julia Robertsszel és a kisfiús sármú Hugh Granttel, az egyik legjobb vígjátékíró, Richard Curtis (Igazából szerelem, Bridget Jones) tollából.

Halhatatlan szerelem (1992)

(Viasat3, augusztus 16.)

Több évtizeden átívelő szerelem, hibernáció, leheletnyi sci-fivel ízesített romantikus dráma Mel Gibsonnal.

A bakancslista (2007)

(HBO, augusztus 16.)

Két rákbeteg, egy autószerelő és egy milliárdos kórtermi szövetséget köt: életük utolsó nagy kalandjaként megvalósítják mindazt, ami kívánságlistájukon szerepel. Könnyed filozofálgatás és pazar beszólások öregségről és halálról, Jack Nicholson és Morgan Freeman jutalomjátéka.

Mel Gibson és Isabel Glasser a Halhatatlan szerelem romantikus párja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.