Már az Observer is a túlélésért küzd

Drámai címekkel tudósított a brit sajtó a múlt héten a 218 éves múltra visszatekintő, és ezzel a világ legrégebbi vasárnapi újságjának számító The Observer fennmaradásának elbizonytalanodásáról. A szerkesztőségből kiszivárgott hírek szerint a munkatársak "véletlenül", egy, az irodában felejtett magazin próbaszámából értesültek a tervekről. A nagy titokban tartott magazinról kiderült, hogy a vasárnap megjelenő újság alternatívájának szánták, és csütörtökönként jelenne meg, ráadásul erősen lecsupaszított terjedelemben.

Az ügy hátterében az áll, hogy a Guardian News and Media vállalkozást felügyelő Guardian Media Group a 2008-2009-es pénzügyi évben vagy 90 millió fontot (24 milliárd forintot) "bukott", melyből 78 millió font rendkívüli költségnek számít. Maga a The Guardiant és a The Observert kiadó GNM mintegy 37 millió fontos deficitet halmozott fel, ami 11 millióval haladta meg az egy évvel korábbi veszteségét.

A Financial Times információi szerint a The Observer jövőjét tervező menedzsmentet nem is a hirdetési bevételeknek a gazdasági recesszió nyomán tapasztalt 30 százalékos visszaesése aggasztja. Sokkal inkább az, hogy az olvasók és a hirdetők átpártolnak a világhálóra.

Azt követően, hogy még a médiacsoport egyetlen tulajdonosa, a Scott Trust tagjai között sem alakult ki egyetértés az 1993-ban felvásárolt és nagy becsben tartott Observer jövőjével kapcsolatban, egyelőre elnapolták a döntést. Mint a Guardian Media Group vezérigazgatója, Carolyn McCall a munkatársakkal közölte, három évre szóló stratégiai tervet készítenek, amely a Guardian, az Observer és online verziójuk szempontjait is figyelembe veszi, és mindenképpen a szervezet karcsúsításához vezet.

Médiaszakértők szerint egyébként egyetlen szeriőz vasárnapi lap sem nyereséges a szigetországban, még a tucatnyi melléklettel megjelenő The Sunday Times sem. Ennek tulajdonosa, Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtócézár ugyancsak a napokban jelentette be, hogy 2010 nyarára valamennyi lapjának világhálós tartalmáért fizetni kell.

A Guardian és az Observer központja Londonban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.