A második felvonás végére érünk a budapesti sportarénánál egy-két mérettel intimebb düsseldorfi Dome-ba. A hatalmas, 450 tonnányi speciális homokkal felszórt porondon több színes pólós szereplő rohangál, eltelik egy kis idő, amíg a hevenyészett díszletekből és a félig beélesített koreográfiából kiderül: Jeruzsálemben vagyunk, és Júda épp most tudja meg szerelmétől, hogy anyja és testvére halott. Az elnagyolt gesztusokkal játszó színészek jobbára apró ólomkatonáknak tűnnek egy véget nem érő terepasztalon.

Hirtelen megelevenedik a tér: római katonák gyűrűjében Messala és Júda épp öldöklő párbajt vív. A jelenlegi stádiumban egyetlen olyan mozdulatuk sincs, amilyen a visegrádi palotajátékok többségéről ne volna ismerős. Majd eljutunk a várva várt jelenetig, az élő Ben Hur-show akhilleuszi pontjáig: a híres-hírhedt szekérversenyig. A díszletelemeket szélsebesen összetolják, s máris kész van az ovális Circus Maximus mása. Ám annál nagyobb csalódásnak hat a kelletlenül elővánszorgó három batár, amely komótosan kezd körözni. Végül a jelenetben Ben Hurt alakító Nicki Pfeifer a lovak közé csap, s egyre szorosabban veszi a kanyarokat ide-oda hajlongó segítőjével. Ha a mutatvány még nem is olyan szédítően nyaktörő, már nem cserélnénk helyet vele.

- Á, ez kismiska - teszi hozzá a szünetben nevetve. - Majd amikor öt harci szekér kezd el száguldani négy-négy lóval...

És akkor bizony azt is láthatjuk, Messala milyen aljas trükkökkel próbálja majd a maga javára billenteni a versenyt. Menet közben például átugrik hozzá, magyarázza Pfeifer, és látjuk a szemében: vélhetően ez lesz az előadás legkeményebb pillanata. Pfeifer, aki maga válogatta ki a show-ban szereplő majdhogynem ötven lovat, másfél évig trenírozta az állatokat, s most is csak egy dolgot tart szem előtt: miként pályafutása alatt eddig sohasem, úgy most se történjen baleset.

Magyar vezényszavak hangzanak fel a düsseldorfi arénában: "Egyszerre, egymás után! Négy lépést tegyél előre!" A statiszták zömét ugyanis válogatott magyar és cseh táncoslányok adják. Szerencsére a magyaroknak nem csak az apró fogaskerekek hálátlan szerepe jutott, Gesler Lilinek és Rókás Lászlónak főszerepek is (Esther és Ilderim).

- Háromszázhatvan fokban kell játszani - eleveníti fel a Bécsben és Londonban végzett Gesler a rendező első utasításait. A nagy tér ugyanis sajátos színészi nyelvet kér: szélesebb gesztusokat, egyértelműen jelzett érzéseket. Nincs idő semmi bonyolultra, semmi cafrangra. A legnagyobb akadályt azonban nem ez, hanem a félelem leküzdése jelentette: meg kellett szoknia, hogy alkalomadtán együtt játszik több száz emberrel, állatokkal, miközben ha kell, latinul, ha kell, arámiul szólal meg. Ilyenkor már az is teljesítmény, ha senkivel sem ütközik össze. A félelmet az is táplálta, hogy a próbák kezdetén egy ló véletlenül ráugrott az egyik szereplőre. Talán ekkor kezdték kihúzni a könyvből a felesleges állatokat (eredetileg száz szerepelt volna): csirkéket, tevéket. Maradtak a lovak, szamarak, sas és sólyom.

S bár elméletileg minden idők egyik legjobb szandálos filmjének ötvenedik évfordulója jelenti a show apropóját, a Messalát alakító Michael Knese bevallja, hogy ő bizony a '25-ös némafilmes verzióból építette fel a figura gesztusait. A Ben Hurt játszó Sebastian Thrun szerint viszont az egész show alapja sokkal inkább Lew Wallace regénye, semmint a sokoscaros film. Nekik ugyanis nem egy remake a céljuk, hanem egy önálló lábakon is megálló, eredeti adaptáció. A szeptemberi világpremieren, a londoni O2 arénában eldől: a nézők ennek vagy annak könyvelik-e el a lenyűgözőnek ígérkező show-t. Addigra az ezer kosztüm is elkészül, s talán beteljesedik a producer jóslata is. A show egy musical elevenségével, egy színházi előadás mélységével és egy rockkoncert erejével rendelkezik majd.

Vagyis nem az az überhakni lesz, aminek most még látszik.