Az iroda roppant puritán. Egy nem túl tekintélyes íróasztal és egy falra pingált felirat jelzi a Liget Galériában, hogy a július 28-i internetes megalapítása után (layingthepoints.
blogspot.com) az Iroda immár a valóságban is megnyitotta kapuit. Nincsenek az esélyeket jelző szorzók, a befutót eltaláló nyertes mindent visz. A fogadók nem tolonganak, pedig a kinyomtatott szelvényeket Horváth szépen kikészítette az asztal szélére. A tét minimum négyszáz forint, de akár tízezret is fel lehet tenni a nekünk szimpatikus jelöltre. Az iroda egy héttel az eredményhirdetés után fizet, banki átutalással. Eddig tucat alatt van a kitöltött szelvények száma.

- Mindenütt ott leszünk, ahol versenyhelyzetbe kényszerítik a művészeket - vetíti előre a jövőt Horváth. Vagyis lehet majd fogadni meghirdetett állások befutóira, kinevezésekre és kitüntetések kiérdemlőire. Bármire, ahol kvázi versenylovakként kezelik őket egy jobbára mérhetetlen terepen, hiszen a művészetben minden a szubjektív megítélésen múlik.

Horváth nem tagadja, az első felvetés inkább vicc, mint véresen komoly, de ígéri, addig folytatja, amíg igény lesz rá. A fogadást alapvetően játéknak szánja és nem szakmai lakmuszpapírnak: a játékosok nem így kívánnak nyomást gyakorolni a döntnökökre, és még csak a kontroll szerepét sem töltené be. Inkább fricska ez a multicégek sajátos művészetpártolása ellen.

- Ahelyett, hogy kiállításokat és intézményeket támogatnának, létrehoznak egy borsos összeggel járó díjat, ami egy hónapig reklámot biztosít nekik - magyarázza Várnagy Tibor, a Liget Galéria igazgatója. Az előbbi túl sok macerával és jóval kevesebb felhajtással járna, csak művészeti stratégia kellene hozzá, elgondolás, mert úgy sokkal célzottabban és következetesebben lehetne elkölteni a művészetnek szánt támogatást. Igazi mecenatúra lenne adomány helyett.

A díj a legkönnyebb út, a rá fordított pénz pedig biztos, hogy jól jön majd a nyertesnek, de a magyar képzőművészet szempontjában csak aprópénznek tűnő konc marad. Várnagy példaként a Soros Alapítvány '93-as akcióját, a Polifóniát említi, amelynek segítségével annak idején kicsit újragondolhatták a közterek szerepét: a művészet hirtelen kiszabadulhatott a saját gettójából, és átvehette a teret az addig jobbára véletlenekkel és politikai üzenetekkel létrehozott köztéri szobrok között. Akkor egy pillanatig úgy tűnt, a művészet az lehet ami: a civil gondolatok kifejeződése, katalizátora. De ugyanígy támogathatnának magyar és külföldi képzőművészek csereakcióit, melynek végén egy kiállítással "számolhatnának" el a munkáról. Csakhogy egy hamburgi ösztöndíj sosem bír majd akkora hírértékkel, mint egy - ma már az irodalmi életben is meggyökerezett - díj átadása a maga ceremóniájával. Amíg beszélgetünk, angolul beszélő házaspár érkezik. Elmagyarázzák nekik a dolog lényegét, nevetnek, majd töprengenek kicsit, hogy ne tegyenek-e fel ezer forintot a Kis Varsóra. Ha már lúd, legyen kövér.