Szerettem ezt a lapot, nagy kár, hogy régen nincsen már. Volt ebben minden, mi a sörissza lelkének ingere: Hrabal-novella, beszámoló a Jugóból Mórahalomra vezető konyakvezetékről, belgiumi sörmustra, katzenjammerológiai jegyzet Para-Kovácstól (benne az azóta szállóigévé vált mondat: "A negyedik sör már tömény."), sőt Hölgybosszantó rovatában egy traktátus a hüvelyi orgazmus mítoszáról (a dán Anne Koedt tollából).

Kovács Gábor (a lap egykori szerkesztője) most összeválogatott egy antológiányit kilenc év terméséből.

Váncsa István elmereng, milyen lenne az élet, ha a dolgok rendben folydogálnának: ő nem "hiú elmélkedéseket" fogalmazna, hanem étlapot, mivelhogy korcsmáros lenne. Négyféle csapoltat mérne, a serital tölgyfahordókban állna a pincében. Füstölt virsli, körözött, tányérhús, hagymás rostélyos és sonkás-brinzás galuska járna itt a sörhöz, s a vendégek "a világ hívságai fölött folytatott csendes kontemplációban ejtőzvén" pihennék ki magukat.

Temesi Ferenc a kocsmai verekedések szociálpszichológiájába vezeti be az olvasót, és a lerészegedés öt stádiumát veszi sorra. A legvégső állapotról ezt írja: "Tizenkilenc évesen, ha reggelig kimaradsz, olyan, mintha legyőzted volna az éjszakát. De harminc fölött a nap olyan, mint Isten zseblámpája". Tanúsítom, igazat beszél.

Para-Kovács a füstmentes italozás nihiljéről számol be, Bozsik Péter Sörszótárából többek között megtudhatjuk a "sörszív" vagy a "sörszem" jelentését, Saly Noémi a Philadelphia kávéházról és a kiállhatatlan Szabó Dezsőről mesél, Szántó András Ujháziról és Gundelről, Kálnay Adél régi serillatokról, Mile Zsigmond szerint pedig a macskajaj "szélesebbre tárja a szív kapuját".

És akkor még éppen csak belekortyoltunk ebbe a hűs, keserű, habos sörkönyvbe.

Quóta, 160 oldal, 2200 forint.