Már az elején jön egy nagy sokk. Ahogy az ember befordul a Csaba utca felől, azt látja, hogy egyetlen asztal és pad sincs széttörve, mi több összefirkálva se, sőt mi több, mind újra van festve, és a festéket senki sem próbálta levakarni, hogy bádogvödörben feloldja, és így újra használható festéket nyerjen magának, amellyel átkenheti a telkén a használati meleg víz előállításához installált, kátránnyal kezelt olajoshordó állványzatát. A rugós faállatok szintén remek kondícióban vannak, ahogy a gazdacsizmás kispajtás is: a kútfőként szolgáló, kedves mészkőszoborzat szinte ragyog, majdnem annyira, mint a mellette táborozó, magas alkoholtartalmú italokat tesztelő férfiak orcája.

Aki keres, az talál, persze. Csak kérdés, hogy mit. Az egyik padon például felfedeztünk egy üres, kétliteres pillepalackot, amelyet fénykorában úgy hívtak, hogy Madyrót fehér félédes asztali bor Soltvadkert, de ebben a rendben nem tudtuk eldönteni, hogy szemét volt-e vagy sem, lehet, hogy virágot locsolt vele valaki és csak éppen letette egy percre, amíg elszaladt egy friss rekettyésért. Ugyanilyen bizonytalanul szemléltük a sétány mellett elhelyezett csillogó öblösüveg-szilánkokat, nem kizárt, hogy ezeknek is megvan a maguk jól megfogalmazott szerepe, tudniillik, éjszaka visszaverik a lámpák fényét, így a vándor tudja, hol az aszfalt két széle, nem téved el a rengetegben. És ide tartozik még az a kilökött szivacsmatrac, a helyi parkfenntartók drótkerítése mögött, amely látszólag lomtalanításra vár, valójában azonban ugyanígy elképzelhető róla, hogy új, eddig nem látott gombák kitenyésztésére fogják használni.

Kétségeink azonban hamar eloszlanak, itt tényleg rend van, mondhatni, természetes rend. Az Ezredes utca vonalát követő belső útra például, valami ki tudja, honnan szalajtott eszement anarchista valamikor rátett egy behajtani tilos táblát, meg három hajlított fémkorlátot, na ezek közül a középsőt valaki kitépte, és arrébb hajította, pont úgy, hogy a másik kettő között éppen beférjen egy nyerges vontató, vagyis végül helyreállt a rend, amelyet Budapesten annyira megszoktunk és megszerettünk.

A parkba végestelen-végig csudaszép sziklák vannak telepítve, mintha ez itt egyszersmind egy földtörténeti bemutató volna. Ha beleszólhatok, szerintem mindhez állítani kéne egy kis táblát, hogy a szelíd pannon vidéknek éppen melyik törzsökös kövét látjuk, és az egészből lehetne csinálni egy klassz tanösvényt csinos székely kapuval az elején meg a végén, és erre pályázni is lehetne, és a pénzből egy csomó vakcinát lehetne venni a park pestises galambjainak. És talán még arra is futná, hogy újralakkozzák a liget végén fényeskedő, leginkább észak-koreai robbanóbaba-gyárra emlékeztető, valójában azonban sportcélokat szolgáló, kellemes tapintású, de csúnyán vedlő betonépületet. Nem is lenne olyan drága, hisz' az alapozóréteg már megvan, erről a derék falfújkálók gondoskodtak.