Az építész apa nem akarta, hogy a felesége a négy fiú mellett dolgozzon. Fontosabb volt számukra, hogy legyen, aki iskola után várja őket otthon. A család nyújtotta biztonságra vezeti vissza a most 49 éves Bátor Tamás, hogy mind a négyen jól megállják a helyüket az életben: nagyobbik öccse szemész főorvos Szombathelyen, a kisebbik pálos rendi tartományfőnök alig negyvenévesen, a bátyja '82 óta sikeres vállalkozó, ő maga pedig operaénekesként bejárta az egész világot, és hét éve a "Bartók+..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál igazgatója.

A család mellett a következő biztos pontot a budapesti Piarista Gimnázium jelentette. Olyan személyiségek tanították, mint Jelenits István atya, aki nemcsak magyart, vallástörténetet és erkölcstant okított nekik, hanem túratársuk is volt, és a Magas-Tátrában nem maradt el rozsdás, váltó nélküli Csepeljén az akkor csúcsszupernek számító Favoritjukat tekerő fiúk mögött. A piaristáknál tudást, öntudatot, büszkeséget, bátorságot kaptak, az életre nevelték őket, miközben felszabadult légkörben lehettek kamaszok. Azon meg jókat röhögtek, hogy milyen tapintatosan figyelmes volt az egyházi fiúgimnázium vezetése: náluk félórával hamarabb fejeződött be a tanítás, így lazán odaértek kicsengetésre a lányos gimikhez.

Azzal, hogy az érettségi előtti évtől a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépbe is járt, még nem dőlt el, hogy művész lesz. A komoly lemezgyűjteménnyel rendelkező fiatal operarajongó fogorvos (is) szeretett volna lenni. Apai tanácsra előkészületként kitanulta a fogtechnikusságot, és dolgozott is egy sztomatológiai laborban. A Zeneakadémiára sem a fékezhetetlen művészi ambíciók vitték: mivel a művészeti iskolába felvételizőknek nem másfél év volt a katonai szolgálat, csak harminc nap, ejtette az orvosit. Már a svájci Luzern színházának tagja volt, amikor '88-ban be kellett vonulnia. A hódmezővásárhelyi "művésztáborban" a kollégákkal naphosszat futott, felmosott, tésztát zabált - és két énekestet is adott.

Bátor Tamást rendkívüli munkabírású embernek ismeri a környezete, ami nem csoda, hiszen az apja nyaranta már tizenhárom éves korától vidékre küldte kőműves mellé dolgozni. A pénzből kijött a vakációs zsebpénz, és közben kitartást tanult. A Zeneakadémia idején is melózott, s volt, hogy a kőművesmester így szólt: "A Sarastrót, Tamáskám". Az állványzatról előadott O Isis und Osiris-ért járt a taps - de aztán a malterosvedret is meg kellett ragadni.

Az akadémián Révhegyi Ferencné - mások mellett Melis György, Kováts Kolos, Ágai Karola, Sass Sylvia pályájának megalapozója - volt az énektanára. Amikor Olga néni már csak otthon tanított, egy pohárka Cointreau-val kezdték az órákat. Vitte neki az InterContinental dollárboltjában vásárolt Buntét és Le Monde-ot, s később a már ágyban fekvő beteget egy ideig naponta ápolta.

Mi egy fiatal basszus álma? Szerepek, nagy operaházak? Bátor Tamás diploma után is tanulni akart. A híres basszushoz, Jevgenyij Nyeszterenkóhoz nem sikerült bejutnia, így Moszkvába felvételt nyernie, helyette Milánóba utazott turistaként, hogy előénekelhessen a L'Accademia del Teatro alla Scalában. Élete legszebb időszaka következett: naponta voltak énekórák, szerepgyakorlatok, esténként pedig a világ egyik leghíresebb operaházának előadásait nézhette. Egy alkalommal a basszistapéldakép, Nyikolaj Gyaurov öltözőjébe tartva hallotta, hogy Pavarotti már negyedjére énekli a Celeste Aida kezdetű áriát az esti Aida-előadásra készülve. Mert mielőtt kilépett volna a Scala "deszkáira" - amelyek valóban a világot jelentik -, először magamagának kellett bizonyítania, hogy ma is menni fog. Domingo pedig már fél egykor skálázott az esti előadásra. Mert a Scalában csak az emberi hang, a vox humana minősége számít.

A Scalában két produkcióban énekelt, aztán Luzernben kapott szerződést, ahol tucatnyi szerepet alakított, volt Don Bartolo (Figaro házassága), Don Basilio (A sevillai borbély). Időközben megházasodott, és megszületett Tímea. A karrier pedig St. Gallenben, Bernben, Augsburgban és Weimarban folytatódott, közben koncertfellépések sora várta, később énekelt a portlandi, a seattle-i, a bolognai, a tel- avivi, a stuttgarti operában. A 90-es évek elejétől a budapesti Operában többek között a Trubadúrban és a Végzet hatalmában lépett fel. Büszke rá, hogy elénekelhette Monteverdi Poppea megkoronázásában Seneca szerepét, amely minden baszszus álma. A varázsfuvola Sarastróját tíz különböző produkcióban legalább háromszázszor alakította szerte a világon, és már nem tud elképzelni olyan rendezői koncepciót, amely Varázsfuvola-ügyben még meghökkentené. De nem is ez a fontos. Hanem Mozart zseniális zenéje. Mert azt soha-soha nem fogja megunni.

Bátor Tamás hozott rossz döntéseket is. A luzerni szerződés biztonságot nyújtott az egész családnak, ezért nem vállalta a Scala egy produkcióra szóló hívását: pedig a Giorgio Strehler rendezte és Ricardo Muti vezényelte Don Giovanniban Mazettót alakíthatta volna. Nem ment el a New York-i MET-be, pedig már meg volt szervezve az előénekelés. Jó tíz évig élt Weimarban, ahol kicsit elkényelmesedett, és nagy dolgokba már nem mert belevágni. Megmaradt "csak" A kategóriásnak.

2000 decemberében az első "Bartók+..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál előkészítése során felhívták Bátor Tamást; segítsen! Szakmai körökben köztudomású, hogy a mobiljában mindenkinek megvan a telefonszáma, aki számít. Két évvel később pedig Müller Péter Sziámi (aki Hegyi Árpád Jutocsa mellett a fesztivál alapítója volt), már azt mondta: vállalja el az ügyvezetést. De hát mit csináljon Miskolcon? Ez az egész magyar kulturális vircsaft olyan távoli és idegen volt számára. Mire elvállalta, az alapítók már el is hagyták Miskolcot, 2007 óta pedig már a világhírű szoprán, Marton Éva sem művészeti vezető, akinek a távozása után nem sok jövőt jósoltak Bátor Tamásnak. Az utóbbi két év szakmai sikere rácáfolt a huhogókra. Ugyancsak két éve érte az a megtiszteltetés, hogy a Nemzeti Filharmonikusok Zenekarában Kocsis Zoltán főzeneigazgató művészeti főtanácsadója lehet. S hogy kinek dolgozik még? - inkább nem árulja el, mert ma sajnos Magyarországon jól teljesíteni nem mindenki szemében erény...

Sok keserűséget jelent a menedzserré vált művész számára, hogy a kulturális támogatás rendszerében a gagyira jut több az értékteremtés helyett, arról pedig már beszélni sem érdemes, hogy a fesztiválszervezés a finanszírozás kiszámíthatatlansága miatt szoros gazdálkodás mellett is minimum vakrepülés.

Leginkább mégis azt sajnálja, hogy csak Tímea és Anna lánya láthatta, hogy apjuk miként alakítja-énekli az operairodalom legszebb alkotásában, A varázsfuvolában Sarastrót, minden jó és erény főpapját. Ifj. Bátor Tamás ehhez későn érkezett. Neki még jár apától egy másik (opera)mese.