A hét végén Jo Haazen belga carillonművész adott koncertet a fertődi Esterházy-kastély kertjében. Már a délutáni bemutató sem volt mindennapi: a kúp alakú tiszafák által uralt parkban a modernitást és a hagyományokat egy utánfutó formájában ötvöző carillon szürreális látványt nyújtott a kastély homlokzata előtt. És akkor még meg sem jelent a művész hófehér szakállával, leningben, fehér sállal. A publikum a hangszertől ötven méterre ült, de a park másik végén is kitűnően lehetett hallani a carillont.

- A harangjátékot templomtornyokba tervezték, úgyhogy akkor szól igazán jól, ha megfelelő távolságból hallgatjuk. A mobil carillon azért különleges, mert a segítségével a publikum a hangszert és a művészt is láthatja. Ez a kert egyébként ideális helyszín,
de egy szűk városi utcában már összezavarodhat a hangzás. Az ilyesmire a carillon amúgy is hajlamos, mert a harangok tompítását a mai napig nem tudtuk megoldani, így a játékosnak a megfelelő ritmus és hangsúlyok megválasztásával kell kiküszöbölnie a hangszer korlátait - meséli Jo Haazen.

A carillonra úgy kell tekinteni, mint egy ütőhangszerre, amelynek vannak melodikus lehetőségei is. A legtöbb darabhoz átiratot készítenek, amelyben csak a feltétlenül szükséges hangokat hagyják meg, hogy a harangok összecsengése ne zavarja össze a harmóniát. Ezt sokáig kell tanulni: rengeteg kortárs művész ír darabokat carillonra, de kevesen veszik a fáradságot, hogy megismerkedjenek a harangjátékkal, így végül csak néhány szól jól a hangszeren - teszi hozzá. A carillonművész már tizenhárom évesen a hatalmas antwerpeni katedrális tornyában lévő harangjátékon játszhatott, ma pedig a mecheleni királyi "Jef Denyn" carilloniskola igazgatója, ahol a diákok akár tíz évig is tanulják a hangszer kezelését.

A főleg flamand nyelvterületen, Észak-Franciaországban és Németországban elterjedt carillonnak csupán tíz hordozható változata létezik, egyikükkel a művész már a fél világot bejárta. Az Egyesült Államokban - ahol sok egyetemen van carillon - szintén nagy sikert aratott, de a japánok és az oroszok is fogékonyak voltak a játékára. Jo Haazen Oroszországgal különösen jó viszonyt ápol, elintézte, hogy Szentpétervár két harangjátékot is kapjon, mivel Nagy Péter cár idejében egyszer volt már ilyen hangszere a városnak.

A carillon az egymással versengő flamand polgároknak köszönheti a születését, akik a harangok számát illetően is le akarták pipálni a szomszéd várost. Amikor már elég sok harangot sikerült felhalmozniuk, a XVII. században rájöttek, hogy hogyan lehet hangolni őket, és az orgonáéhoz hasonló klaviatúrán el is kezdtek rajtuk zenélni. Habár a hangszer teljesen más családba tartozik, a kezelésében az orgonától látszatra csak annyiban tér el, hogy a billentyűkön nem az ujjakkal, hanem ököllel kell játszani. A harangok ma már sokkal tisztábban szólnak, hála a modern mérési lehetőségeknek, de a finomhangolást továbbra is a harang belső felületén elhelyezett karcolásokkal végzik, amelyeknek a titkát csak 6-7 ember ismeri a világon. De hiába a tisztaság: a szokatlanul erős felharmonikusok miatt a vájtabb fülűek gyakran hamisnak hallják a hangszert.

A fertődi kastélyban idén koncertsorozaton mutatkoznak be az európai Haydn-fesztiválok. Jo Haazen a mecheleni Haydn-fesztivált képviselte, augusztus 1-jén a visegrádi országok, 15-én a németországi Brühl Haydn-ünnepsége látogat el Eszterházára.