"Nappal próza az almafa. / Mellette barack, mandulák. / De éjjel, - éjjel ciprusfákká változnak a fák" - írta Éjjel című versében, amelyet 1940-ben maga Babits közöl a Nyugat hasábjain. Ragyogó indulás. Ő maga így vallott erről az örök újrakezdésben: "Nem reflektorfényben és keltetőgépben váltam költővé. Lassan és sötétben dolgoztak bennem a kreatív erők, szinte biológiai türelemmel és nyugalommal. A sorsom ráért. A 40-es évek elején Babits nyitotta meg a Nyugatot a teljesen ismeretlennek, s adott olyan útravalót, melyből ma is élek".

A reflektorfény a későbbiekben is csak elvétve hullott rá, pedig A harmadik házban című kötete nem csupán költészetének legfőbb erényeit csillogtatta meg, de az első igazán elismerő kritikákat is meghozta neki. Ami már azért is nagy szó, mert dísztelen, a mindennapi élet rutinjaiból táplálkozó, apró villanásokkal, észrevétlen rezdülésekkel dolgozó lírája sosem volt annyira harsány, hogy az élvonalba repítse. Azon szerzők közé tartozott, akiknek nem az a legfontosabb, hogy megjelenjenek, hogy "forogjon a nevük", hanem, hogy az a hangta-
lan motyogás, amit nem lehet nem hallani, azt versbe másolják.

A '77-ben megjelent Kulcslyuk-líra című kötete már új oldalát mutatta be: nem szilánkos líra, hanem szilánkokból épülő, gazdag montázs. Idézetek, aforizmák, reflexiók, líra és próza olvad össze sajátos versbeszéddé. S akkor még nem is említettük a Weöressel közösen írt gyermekversköteteket, illetve a Vonzások és viszonzások címen publikált műfordításait. Főként Emily Dickinson írásait ültette át magyarra, hiszen vele nemcsak a jól körvonalazható szellemi örökség kötötte össze, hanem az ars poetica is: szép vers az, amitől megborzongunk.

Jelenits István írta róla, hogy "átélte az egész huszadik századot látszólag anélkül, hogy verseivel bármiképpen megpróbált volna beavatkozni a történelembe. Ámulva élt, mint aki nem szereplője a kornak, fölötte vagy alatta él azoknak a céloknak, törekvéseknek, indulatoknak, amelyekből a számottevő emberek sorsa összeállt". Az évforduló kiváló ürügy arra, hogy mi, olvasók sem mögé vagy elé nézzünk, ne az előítéleteink tükrébe, hanem a versein keresztül egyenesen ebbe a kicsit mellőzött, kicsit rejtett, ám mindvégig teljes és megélt sorsba.